1 évnél régebbi cikk

Életmentő eszközöket kaptak a Fejér megyei mentősök
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
Életmentő eszközöket kaptak a Fejér megyei mentősök

Életmentést segítő eszközök beszerzését támogatta a Fejér Megyei Közgyűlés. A támogatásnak köszönhetően többfunkciós ollóval szerelték fel a megyei mentőszolgálat autóit.

A Fejér Megyei Közgyűlés még az év elején döntött arról, hogy a mentőszolgálat munkáját idén is támogatja. A megvásárolt eszközök ünnepélyes átadására azonban a koronavírus miatt csak most kerülhetett sor.

"Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően kiváló a szakmai állomány, mind a szakemberek, mind az eszközök vonatkozásában. De ettől függetlenül minden félévben megyei önkormányzatként is szeretnénk ehhez hozzátenni, és amilyen igényt a mentőszolgálat jelez, azt próbáljuk támogatni és fogjuk is a közeljövőben" – nyilatkozta Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.

Az átadó alatt is érkezett riasztás, a még bent lévő utolsó előtti mentőautó is elindult, hogy életet mentsen.

A Fejér megyei mentők közel 42 ezer beteget látnak el évente, és közel két millió kilométert tesznek meg autóik.

A hatékonyabb működéshez minden anyagi támogatást szívesen fogadnak.

"Ezek a segítségek amellett, hogy az alapfeladatainkat el tudjuk látni, ezek mindig nagyon jól jönnek, és mindig szeretettel fogadjuk őket, mert nemcsak egy korszerű betegellátást tesz lehetővé, hanem az ellátottak számára is egy olyan szintugrás, amely az ő egészségvédelmükben, esetleg életük megmentésében játszhat fontos szerepet" – Vörös Péter, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója.

"Fontos volt, hogy egy olyan eszközt találjunk, amely a megye összes autójába a megye támogatásából beszerezhető. És hát ahogy szoktuk mondani, mi nagyon kreatívak vagyunk. A nagy pénzt és a kisebbet is fel tudjuk használni. A felajánlott összeg arra volt elegendő, hogy 30 mentőollót vásároljunk" – Reszegi Imre, Az Országos Mentőszolgálat Fejér megyei vezető mentőtisztje.

Reszegi Imre hozzátette, az autók eddig is jól felszereltek voltak, de egy ilyen zsebbe tehető ollóra, amely egyszerre több funkciót betölt, tud vágni, de akár szélvédőt is betörni, nagy szükség volt.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek