4 évnél régebbi cikk

Fehérvárról akár szabad szemmel is elcsíphetitek a nyár végéig a Nap közelében suhanó üstököst
Fehérvár Médiacentrum fotója
pixabay.com
Fehérvárról akár szabad szemmel is elcsíphetitek a nyár végéig a Nap közelében suhanó üstököst

Majdnem 5 ezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a vártnál fényesebb lesz, így ha nem esik szét, akkor július közepétől a nyár végéig kis távcsővel vagy esetleg szabad szemmel Székesfehérvárról is megfigyelhetitek a fényes csóvát húzó égitestet.

Sárneczky Krisztián, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy az üstökös feje a mérések szerint június 23-án napközben 3,5-4 magnitúdós lehetett, ami 1 magnitúdóval fényesebb a vártnál.

A fényes porcsóvával együtt ez igen biztató fényesség - mondta a csillagász, hozzátéve, hogy idén óvatosak a szabadszemes üstökösök előrejelzésével, mert két égitest is csalódást okozott már, az ATLAS és SWAN üstökös is szétesett napközelségében. A földfelszínről jelenleg már nem látszik az égi vándor, de észlelte a Napunk környezetét figyelő SOHO napkutató szonda.

Az, hogy az üstökös látható lesz-e szabad szemmel a nyári égbolton, attól függ, hogy a közepén lévő maximum 1 kilométer átmérőjű szilárd belső mag hogyan reagál majd a nagyon erős sugárzásra.

A Nap közelében ugyanis az üstökös felszíne több száz fokra melegszik és megnő a gázok kifúvása is. Ezek a gázok az üstökös belső magjából törnek elő óriási erővel, és ha nem elég nagy vagy erős ez a mag, akkor ez az energia szétvetheti az egészet.

A csillagász elmondása szerint a NEOWISE-üstökös június 28-án tűnik majd el a napszonda látómezejéből és legközelebb július 6-8. körül lehet majd ismét a Földről megpillantani. Ha túléli a napközelséget, július közepétől érdemes keresni az égbolton, és ha szerencsénk van, akkor némi égismerettel, távcső nélkül is meg lehet találni majd.

Az üstökös nagyon elnyújtott ellipszis pályán kering a Nap körül, legutóbb mintegy 4600 éve járt a közelében - most július 3-án kerül ismét a közelébe.

A csillagász beszélt arról is, hogy az üstökös mellett a nyári égbolton különleges látvány nyújt, hogy a Jupiter és a Szaturnusz nagyon közel látható egymáshoz.

Ennek csillagászattörténeti vonatkozása, hogy egyes feltételezések szerint a Krisztus születése környékén megfigyelt "Betlehemi csillag" is  a Jupiter és a Szaturnusz volt, illetve az együttállásuk ment úgy át a vallásos tudatba, mintha egy csillag fénylett volna.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek