3 évnél régebbi cikk

Megérkezett az első 5G-képes iPhone
·TechKocka·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
apple.com
Megérkezett az első 5G-képes iPhone
·TechKocka·Utolsó frissítés: undefined

Kis késéssel ugyan, de az Apple bemutatta az idei év üdvöskéit. Sokan várták, és még többen találgatták, hogy vajon milyen is lesz az iPhone 12? Nos, újdonság és meglepetés is akadt bőven az október 13-i bemutatón.

A koronavírus-járvány ugyan beleszólt az új iPhone bemutatójába is, de a késés csak a felfokozott várakozást húzta a csúcsra, mely így talán nagyobbat szólt. Az eseményt annyira ütősre tervezték, hogy külön címmel is illették. Így kapta a nagy bemutató a vicces, de annál frappánsabb Hi, Speed nevet, melyből már lehetett következtetni az iPhone 12 egyik újdonságára is.

Highspeed - 5G

A címből következtetve egyértelmű, hogy a legnagyobb újdonság - legalábbis az Apple történetében -, hogy kis lemaradással ugyan, de az iPhone-ok életébe is megérkezett az 5. generációs mobilinternet sebessége. Persze ez nem akkora nagy durranás, mert a technológia már létezik jópár konkurens készüléknél, csak ha az Apple bemutatón mutatják be, akkor az már valami.

Amúgy a technológia és a mobilnet sebességének növekedése ténylegesen jó dolog. Amúgy meg a mobilszolgáltatók életében is ez egy olyan dolog, mely jó is, meg szép is, no meg hipergyors, de mi, átlag felhasználók még jó ideig nem fogjuk ennek érdemi részét kihasználni. Persze ezzel így lesznek az Android-fanok is.

A vérfrissítés nem csak a net sebességben köszön vissza. Az új modellek, szám szerint 4 új modell debütált (iPhone 12, iPhone 12 mini, iPhone 12 Pro, iPhone 12 Pro Max), már az Apple új A14 Bionic fantázianevű chipjére épülnek.

A processzorok 6 maggal rendelkeznek és a gyártó elmondása alapján közel 50%-kal lesznek gyorsabbak a konkurens modelleknél. Ezzel a tudással pedig az Apple szerint akár egy játékkonzolt is kenterbe verhet az új iPhone 12. Kérdés, lesz-e aki játékra használja a telefonját? Igen, persze, hogy lesz.

Megjelenésükben is újított az Apple az új telefonoknál, vagyis lehet inkább visszább lépett. Az új modellek kinézetben erősen hajaznak az iPhone 4 illetve iPhone 5 formavilágára. Az új, 12. generációs iPhone lapos szélekkel és szögletes sarkokkal rendelkezik.

Az új Apple Super Retina XDR OLED kijelzőket pedig egy Ceramic Shield fantázianevű képernyő védi, mely állítólag négyszer ellenállóbb az eddigi modelleknél.

 Az idén négy különböző méretben és megannyi színvariációban érkezett az iPhone 12.

Fotózás a köbön

Az új iPhone-ban új kamerákat is üdvözölhetünk. Az iPhone 12 és az iPhone 12 mini dupla hátlapi kamerával érkezett, melyek esetében mind az ultraszéles, mind a normál kamera 12 megapixeles és a főlencse optikailag stabilizált. A Pro és a Pro Max verziók esetében három kamera kapott helyet. Normál, telefotó és ultraszéles kamera lencséket találunk a hátlapon, melyek már képesek a 10 bites HDR-felvételek mellet a négyszeres optikai zoomolásra is.

Kicsi, nagy, még nagyobb

A négy különböző modell leginkább méreteiben különbözik, no, meg az árában. Az iPhone 12 és az iPhone 12 mini tudásban teljesen azonos. Eltérés a méretükben adódik, míg a mini 5,4” méretű, nagyobbik tesója 6,1” mérettel bír. Árcédulájukon pedig várhatóan 300 000 és 350 000 forint lesz majd.

A nagymenők esetében úgy alakulnak a méretek, hogy a Pro 6,1” míg a nagyobb változat, a Pro Max 6,7” méretű kijelzővel érkezik. Áruk, nyilván tudásuk és méretük miatt is jóval borsosabb. A Pro modell várható ára 440 000, míg a Pro Max közel 480 000 forint. Az árakat ne minősítsük. Vannak hasonló árak a konkurencia esetében is, bár a közel félmilliós összeg azért jócskán átlépi az ingerküszöbömet. Igaz, az Apple eddig sem a visszafogott árazásáról volt híres. Így is van vevőtábora a cégnek bőven.

Üröm az örömben?

A bemutató talán legérdekesebb és egyben legmegosztóbb része az volt, hogy az új modellek dobozában a telefonon és egy Lightning kábelen túl nincs semmi.

Nincs füles, nincs töltő! Itt még a lelkes Apple-rajongók is meglepődtek, bár sejteni már lehetett, hogy az Apple a környezettudatosságra hivatkozva kihagyja a dobozokból a sok éve megszokott kiegészítőket.

A cég a kisebb ökológia lábnyom mondókája mellett azzal érvelt, hogy az évek alatt sok millió töltő és füles van már a felhasználók zsebében, melyek használhatók. Ez persze igaz, és ha jobban belegondolunk még zöld is a gondolatmenet.

Azonban nem mindenki a tavalyi vagy a tavalyelőtti modellt cseréli a legújabbra és ebben az esetben azért mind a töltők teljesítménye, mind a fülesek minősége fejlődött. Az mindenesetre eléggé ciki, hogy adott esetben egy félmilliós telefon mellé még külön rendelhetek egy töltőt is.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek