1 évnél régebbi cikk

Így változik a Vörösmarty Színház és a Barátság mozi programja az új kormányrendelet és a koronavírus miatt
·Kultkoronavírus·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kiss László
Így változik a Vörösmarty Színház és a Barátság mozi programja az új kormányrendelet és a koronavírus miatt
·Kultkoronavírus·Utolsó frissítés: undefined

Moziban és színházban mostantól csak minden harmadik széken ülhet néző, akkor is ha egy háztartásból jöttek. A fehérvári színházban novemberben több előadás is elmarad.

A legújabb kormányrendelet alapján a színházban és a moziban is minden harmadik széken ülhetnek nézők, függetlenül attól, hogy egy háztartásból érkeztek-e. Ez azt eredményezi, hogy a színház közönsége nem feltétlenül az előre megváltott ülőhelyekről tekinthetik meg a darabokat. A színház munkatársai kérik, hogy a biztonság érdekében az ültető munkatársakkal együttműködve foglalják el helyeiket a színházba érkezők. A színházba érkezőknek természetesen továbbra is maszkot kell viselniük, és a közösségforgalmi területeken másfél méteres távolságot tartani. 

A színházban betegség miatt novemberben a következő előadások maradnak el:
november 7. – Mikve - A Megtisztulás fürdője (Szabó Gyula 1. – Pótlás)
november 8. – Mikve - A Megtisztulás fürdője (Szabó Gyula 2. – Pótlás)
november 10. – Az ember tragédiája 2.0 (Kozák)
november 13. – Az ember tragédiája 2.0 (Déryné)

A pótlásokról hamarosan tájékoztatják a nézőket.

A Barátság mozi szintén átalakította a nézőteret az előírásoknak megfelelően, és a színházhoz hasonlóan szalaggal kötötték át azokat a székeket, melyeket kérnek szabadon hagyni. Facebook-oldalukon arról is tájékoztatnak, melyek azok az ülőhelyek, melyekre lehetőség van jegyet váltani a továbbiakban.

A moziban már meg is tartották az első előadást az új rend szerint: 

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek