4 évnél régebbi cikk

Kik lesznek az óriás bocskorosgomba, a lisztes berkenye és a cigánycsuk társai?
Fehérvár Médiacentrum fotója
Wikipedia
Kik lesznek az óriás bocskorosgomba, a lisztes berkenye és a cigánycsuk társai?

2020 végéhez közeledve javában zajlanak a következő esztendő kiemelt figyelmet kapó élőlényeinek kiválasztására vonatkozó szavazások. Az óriás bocskorosgomba, a lisztes berkenye és a cigánycsuk már átszakította a célvonalat, de kik érhetnek még oda az első helyre?

Az Év Hala választásról már beszámoltunk, a nagyközönség az angolna, a jászkeszeg és a fürge cselle közül választhatja ki egészen december 31-én 12 óráig a 2021-es Év Halát. A gombák különversenye már véget ért, 2021-ben az óriás bocskorosgomba kap kiemelkedő figyelmet, az Év Fája a lisztes berkenye lett, és azt is tudni lehet, hogy jövőre a cigánycsuk lesz az Év Madara.

A cigánycsuknál álljunk egy pillanatra, hiszen talán kevésbé közismert fajról van szó. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület leírása szerint a cigánycsuk még mindig gyakori Magyarországon, de hazai állománya 21 év alatt 54 százalékkal csökkent. Sík és dombvidékeken, fákkal, cserjékkel tarkított nyílt élőhelyeken, mezőgazdasági területeken, parlagokon, csatornapartokon, gyümölcsösökben fordul elő. Évente kétszer költ, a fészek helyét a tojó alakítja ki kis kaparással a talajon, a sűrű növényzet takarásában. A fiókákat mindkét szülő eteti. Vonuló faj, a telet a mediterráneumban és Észak-Afrikában tölti, de egyes példányok áttelelhetnek itthon is. Telelőhelyéről igen korán, legtöbbször már március elején visszatérnek első példányai.

Az Év Fája választás is lezárult már, az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta minden évben, így idén már nyolcadik alkalommal kereste az Év Fáját, melyre a három jelölt a lisztes berkenye, a fehér nyár és a kecskefűz volt. A szavazás november végével lezárult, a győztes pedig a lisztes berkenye lett, amely középhegységeink sziklás termőhelyeinek ritka vadgyümölcs faja, és amely nagy alakváltozatosságot mutat, ráadásul gyakran kereszteződik más berkenyékkel. Virágait sok rovar látogatja, termését a madarak fogyasztják. Ritka, de ökológiai jelentősége miatt természetes erdeinkben fontos faj.

Legkorábban az Év Gombájára derült fény, ez 2021-ben az óriás bocskorosgomba lesz. Az óriás bocskorosgomba érdekessége, hogy élő vagy korhadó, idős fatörzseken, tuskókon és fatörzsek odvaiban terem (leginkább bükk, tölgy és nyárfán). Mivel hazánkban is egyre fogy az idős, korhadt faanyaggal büszkélkedő természetes erdők mennyisége, fennmaradása veszélyeztetett, ezért védett faj,

Nézzük, kik lehetnek a befutók a többi választáson:

- Év Emlőse: A Vadonleső Program a támogató szakmai szervezetekkel egyeztetve, 2014-ben első ízben hirdette meg az „Év Emlőse” rendezvénysorozatot, amely minden évben más és más őshonos emlősállatunkra irányítja a figyelmet, elősegítve azok megismerését és hatékonyabb védelmét. A 2021-es választásról még nem érkezett információ.

- Év Hüllője/Év kétéltűje: A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2012 óta választja meg az adott év kiemelt faját, a szervezet egyenlőre még nem hozta nyilvánosságra, 2021-ben mely fajt illeti majd a cím.

- Év Rovara: A Magyar Rovartani Társaság szintén három jelöltet állított, az internetes szavazáson a kacsafarkú szender, a keleti rablópille és az ékfoltos zengőlégy várja a voksokat. Szavazni ide kattintva lehet egészen december 6-án éjfélig. A három jelölt fajról ugyanitt részletesebben is olvashattok.

- Év Vadvirága: Az adott esztendők fajának kiválasztása 2010-ben magánkezdeményezésre indult, majd 2015 után a Magyar Természettudományi Múzeum vette át a választással kapcsolatos teendőket. A 2021-es cím elnyerésére három fej esélyes, mindhárom szántókhoz, mezőgazdasági területekhez, vagy azokkal szomszédos élőhelyekhez kötődik. A három jelölt a bíborfekete hagyma, a vetési konkoly és a pici egérfarkfű. A szavazás 2021. január 6-ig tart ezen a linken, ahol a fajok részletes bemutatása is megtalálható.

Az Év Gyógynövénye 2021-es választásáról sajnos nem találtunk érdemi információt, az adott esztendő kiemelt faját a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya választja ki 2013 óta.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek