4 évnél régebbi cikk

Ritka égi jelenség decemberben, a 18. század óta nem volt ilyen
Fehérvár Médiacentrum fotója
pixabay.com
Ritka égi jelenség decemberben, a 18. század óta nem volt ilyen

És ugyanez az együttállás legközelebb csak 2080-ban lesz.

Decemberben a Jupiter és a Szaturnusz olyan mértékben fogja megközelíteni egymást, hogy ha valaki egy kicsit rövidlátó, szabad szemmel egy nagy fényes csillagnak fogja látni az égitesteket.

Ilyen együttállás nem volt a 18. század óta és hasonló csillagászati jelenség legközelebb csak 2080-ban lesz - mondta el az MTI-nek Kiss László csillagász, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) főigazgatója.

A két bolygó december 21-én, a téli napforduló idején lesz a legközelebb egymáshoz, de közelségük már december elején is megfigyelhető: napnyugta után távcsővel alacsonyan, a délnyugati horizont felett lehet látni. Persze ehhez az is kell, hogy olyan helyről fürkészük az égboltot, ahol nem takarják el házak vagy fák a délnyugati irányt.

Az égi jelenség a Föld, a Jupiter és a Szaturnusz mozgásából és keringési idejéből adódik. A Jupiter 11 év alatt kerüli meg a Napot, a Szaturnusz pedig több mint három évtized alatt.  A Jupiter és a Vénusz közelítése még látványosabb szokott lenni, vannak, akik azt mondják, hogy a betlehemi csillag is ennek a két bolygónak a közelsége volt.

Több égi látnivaló is van decemberben.

Az esti égbolton kelet felé még mindig jól látszik a Mars, ahol pár héttel ezelőtt porvihar kezdődött, a csillagászok most azt várják, hogy hamarosan az egész bolygót eltakaró vihar keletkezik belőle. Hajnalban pedig a délkeleti horizonton a ragyogó Vénuszt láthatják a korán kelők.
(forrás: mti)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek