4 évnél régebbi cikk

Az öröm gyertyája is ég Székesfehérvár adventi koszorúján!
Az öröm gyertyája is ég Székesfehérvár adventi koszorúján!

Advent harmadik vasárnapján az öröm gyertyája is lángra lobbant a fehérvári városi adventi koszorún, amit a vírushelyzetre való tekintettel idén a városháza dísztermében helyeztek el.

Advent harmadik vasárnapján, illetőleg annak szombati előestéjétől kezdve örömvasárnapot (gaudete) ünneplünk, amely már karácsony közelségét hirdeti. A gyertyák többségének fénye kigyúlt, egyre oszlik a sötétség.

A harmadik adventi hétvége színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja.

Imre Krisztián, a Vörösmarty Színház színművésze Pilinszky János adventi gondolatait tolmácsolta, miszerint advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.

A harmadik gyertyát Sohonyai Edit írónő és Tóth Tamás, a Prohászka Templom esperes-plébánosa gyújtotta meg. 

Tóth Tamás kiemelte: előfordulhat ez a karácsony csupaszabb lesz, mint a korábbiak, de egyben lehetőséget is ad, hogy rátaláljunk arra, ami igazán fontos. Sohonyai Edit hozzátette,  ez az időszak legyen számunkra egyfajta erőgyűjtés, magunkba fordulás, hogy a következő nyáron, mint a rózsa kinyílhassunk. 

 

Borítókép: ÖKK/Molnár Artúr
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek