2 évnél régebbi cikk

Kölcsönkérni indult Fehérváron, de inkább betört, kicibálta a folyosóra a páncélszekrényt és megpróbálta feltörni
·Hírekbűncselekmény·Utolsó frissítés: undefined
Kölcsönkérni indult Fehérváron, de inkább betört, kicibálta a folyosóra a páncélszekrényt és megpróbálta feltörni
·Hírekbűncselekmény·Utolsó frissítés: undefined

Anyagi gondjait igyekezett megoldani a férfi, felfüggesztetett börtönbüntetést kapott.

A Székesfehérvári Járási Ügyészség minősített lopás bűntett kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki anyagi gondjait úgy akarta megoldani, hogy egy ismerőse páncélszekrényét próbálta meg feltörni.

A vádirat szerint a 44 éves férfi korábban már kért kölcsön az ismerősétől pénzt, amit vissza is fizetett. 2020. június 9-én aztán ismételt kölcsönkérési szándékkal felkereste a sértettet székesfehérvári lakásán, ám miután senkit nem talált otthon, hirtelen ötlettől vezérelve betört a házba.

A szobában lévő páncélszekrényt a folyosóra húzta, majd megpróbálta azt feltörni a nála lévő csavarhúzókkal. 

A szekrény számzárát sikerült lefeszíteni, de a széfet nem tudta kinyitni, így az abban lévő 10 millió forinthoz nem jutott hozzá, azonban cselekményével 100.000 forintot meghaladó rongálási kárt okozott.

Az ügyészség a büntetlen előéletű elkövetővel szemben tárgyalás mellőzésével felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Borítókép: PB
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek