1 hónapnál régebbi cikk

72%-os visszaesést kellene megállítaniuk a hazai moziknak
·Kultmozi·Utolsó frissítés: undefined
pixabay.com/dbreen
72%-os visszaesést kellene megállítaniuk a hazai moziknak
·Kultmozi·Utolsó frissítés: undefined

2020-ban épp ennyivel esett vissza a hazai mozik látogatottsága, természetesen a koronavírus-járvány miatt. Fejér megyében 15 moziterem üzemelt az elmúlt esztendőben, kérdés a tavalyi visszaesés mérsékelhető lesz-e idén.

Ami a 2020-as évet illeti, a hazai mozik a 2019-es adatokhoz képest 72%-kal kevesebb, 4,3 millió látogatót fogadtak – összesítette az elműt év adatait, illetve a járvány mozikra gyakorolt hatását a Központi Statisztikai Hivatal. Ez a jelentős visszaesés és kisebb aranykor végét jelentette, ugyanis 2014 óta folyamatosan emelkedett a nézők száma, mely 2019-re elérte a 15,1 milliót, innen esett vissza tavaly 4,3 millióra.

Az elmúlt évben összesen 15 terem működött megyénkben, ezzel az országos átlagokat tekintve a középmezőnyben foglalt helyet Fejér. Érdekesség, hogy az ország mozitermeinek látogatottsága hatalmas szórást mutat, a legtöbb nézőt fogadó teremben 455 ezer látogató fordult meg, míg a legkevesebb vendéget fogadó teremben mindössze 12.

A mozik jegybevételének csökkenése a látogatottságéhoz hasonló számokat hozott, 2020-ban az előző évhez képest 71%-kal csökkent, a jegybevétel összege 6,4 milliárd forintot tett ki. A mozikban összesen 208 premiere került sor, de a legnézettebb alkotások közé nem csak a premierek közül, hanem a már 2019-ben is vetített, majd 2020-ban folytatólagosan is megtekinthető filmek közül is kerültek be alkotások.

2020-ban a legtöbben aBad Boys: Mindörökké rosszfiúk” című filmre váltottak jegyet, összesen 337 100 tikett talált gazdára. A második legnézettebb film az „Úriemberek” volt 206 600 nézővel, míg a harmadik a „Tenet” lett 183 500 eladott jeggyel. 2020-ban a legsikeresebb magyar produkciók a „Pesti balhék” (71 600 látogatás), a „Seveled” (51 100 látogatás), illetve a „Zárójelentés” (33 700 látogatás) voltak.

Nagy kérdés, az idei esztendő milyen évet hoz a közelmúltban újra megnyitó mozik számára, szélsőséges esetben akár még további visszaesést is el kell viselniük a hazai filmszínházaknak.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek