2 évnél régebbi cikk

Elhunyt Somogyi Tamás fotográfus, a Fehérvár Televízió egykori operatőre 
·Hírekgyász·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bàcskai Gergely
Elhunyt Somogyi Tamás fotográfus, a Fehérvár Televízió egykori operatőre 
·Hírekgyász·Utolsó frissítés: undefined

Somogyi Tamás, vagy ahogyan a legtöbben ismertük és szólítottuk, Soma, oszlopos tagja volt a Fehérvár Televízió szerkesztőségének. Májusban ünnepelte volna a 62. születésnapját. 20 éves korában kezdett el foglalkozni a fotózással, majd operatőr lett. 2006-ban Penna Regia díjat kapott.

Szomorúan indult a reggel, újabb baráttól kell búcsúzni. Nemrég még beszéltünk, nem gondoltam, hogy az lesz az utolsó alkalom. Nem gondoltam, hogy ma Somogyi Tamás nekrológját kell megírnom...

Soma ikonikus alakja volt a Fehérvár Televíziónak. Fotósként dolgozott, újságot is írt, evangelizációs iskolában tanított és járta Európát.  20 éves korában kezdett el foglalkozni a fotózással, majd operatőr lett. Majd megszülettek gyermekei, lánya és fia, akik valami újat hoztak az életébe. 

Soma a Fehérvár Televíziót követően a Székesfehérvári Egyházmegyénél folytatta pályafutását. Felvételeit a mai napig láthattuk, a Hitünk és Életünk egyházi magazinban.

Két meghatározó dolog jut eszembe vele kapcsolatban: a Kortárs Művészeti Fesztiválon különleges performansszal készültek még Garami Ricsivel az Öreghegyi Közösségi Házban. Zseniális és ötletes munka volt. Aztán ott voltak az egyedi közös munkák Kövi Szabolccsal. Felhőjáró - ez volt a neve a produkciónak. A kiállításon a zenéhez készült fotók ember nagyságú méretben mutatták be, milyen is a felhőkön járni…

Furcsa, hogy épp ez jutott eszembe, de talán most már te is a felhőkön jársz, ahol nincsen fájdalom, nincsen betegség. Hihetetlen, hogy elmentél.

Eszembe jut, amiről vagy húsz éve beszélgettünk, talán éppen 2006-ban a Penna Regia díjátadó környékén.  „Nem a fotó maga, hanem a mögötte rejlő gondolatok fontosak a képben” –  ezt vallottad akkor. S talán mondhatjuk azóta is. Minden munkáddal igyekeztél üzenni.

Két napja még megosztottál egy üzenetet, ami azt gondolom most is fontos: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban” (Zsoltárok 46:2)

Isten veled barátom!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók