2 évnél régebbi cikk

Meghalt Moldova György
Fehérvár Médiacentrum fotója
vkesztergom.hu
Meghalt Moldova György

Életének 89. évében elhunyt Moldova György. A Kossuth-díjas író halálát lánya, Moldova Júlia tudatta szombaton az MTI-vel.

 "Tiszta és rettenthetetlen szellemét megőrizzük, írásai, hite, elvhűsége velünk marad és mindannyiunkkal, akik őt olvassuk" - írta a közleményben. Moldova György szombaton otthonában, családi körben hunyt el.

Az író 1934. március 12-én született Budapesten. A Szent László Gimnáziumban érettségizett. Ezt követően a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára járt. Diplomáját csak 1986-ban vehette át: 1957-ben letett államvizsgái után ugyanis diplomamunkaként a Rajk-perről írt drámát, amelyet osztályfőnökének, Háy Gyulának olvasott fel. Háyt azonban az 1956-os forradalomban és szabadságharcban játszott szerepéért letartóztatták. Az új osztályfőnök ragaszkodott ahhoz, hogy Moldova változtasson témát, aki azonban ezt nem tette meg. 

Moldova György otthagyta a főiskolát. Majd bányásznak állt, és kétkezi munkából igyekezett megélni. Volt kertész, konzervgyári munkás és javítóintézeti nevelő. Később kazánszerelőként egy munkára a filmgyárba küldték. Itt barátai rábeszélték, hogy írjon meg egy forgatókönyvet. A Szerelemcsütörtököt egymilliónál többen látták, Moldova pedig ott maradt dramaturgként, 1964-től szabadúszó volt.

Első könyve, Az idegen bajnok 1963-ban jelent meg. Azonnal a közönség kedvencévé tette. A 60'-as évek közepétől a rádiókabaré, a 80-as évek közepén a Ludas Matyi című élclap és a Magyar Nemzet című napilap munkatársa volt. Rendkívül termékeny író volt, félszáznál több szépirodalmi, harmincnál több riportkönyve jelent meg, több mint tízmillió általa írt könyv kelt el, és több színdarabját is bemutatták.

A legnagyobb sikert talán riportregényei és szociográfiai jellegű írásai aratták.  A József Attila-díjat 1973-ban és 1978-ban is megkapta (a kitüntetést 1957-ben nem vette át), 1983-ban Kossuth-díjas lett, később megkapta a Prima Primissima díjat, a SZOT-díjat, a Nagy Lajos-díjat, a Maecenas-díjat, a Karinthy-gyűrűt, az MSZOSZ-díjat és a tiszteletbeli vasutasnak járó Arany Sípot.


 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók