1 évnél régebbi cikk

Mi az a majomhimlő és hogyan lehet elkapni?
Fehérvár Médiacentrum fotója
Wikipedia
Mi az a majomhimlő és hogyan lehet elkapni?

1970-ben kapta el az első ember a tizenkét évvel korábban azonosított vírust. A majomhimlő két-három hét alatt magától elmúlik, de a kiütések helyén csúnya hegek maradhatnak. Az eddigi legnagyobb járvány során a fertőzöttek 3,3 százaléka halt bele a betegségbe.

Magyarországon május 31-én azonosították az első majomhimlő-fertőzöttet, azóta még kettőt jelentettek. Ezzel szemben a cikk írásának pillanatában (június 11.) az Egyesült Királyságban már 366, Spanyolországban 275, Portugáliában 209, Németországban pedig 165 ismert majomhimlősnél járnak, míg Kanadában 116, az Egyesült Államokban pedig 48 betegről tudnak. A fertőzés május eleje óta a világ 33 országában jelent meg, az azonosított esetek száma világszerte lassan eléri az 1500-at.

A BBC összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a mindeddig ritka, alig ismert betegségről.

Milyen gyakori a majomhimlő?

A fertőzés nyomán kialakuló betegséget a majomhimlő vírus okozza. Szakértők szerint sokkal kevésbé súlyos, mint a himlők családjába tartozó rokonai, ráadásul a megfertőződés esélye is jóval alacsonyabb.

Leginkább Afrika középső és nyugati részén, a trópusi esőerdők közelében fordul elő. Ezekben a régiókban az év eleje óta 1200 majomhimlős esetet jegyeztek fel. A vírus két fő törzse közül – nyugat-afrikai és közép-afrikai – most az enyhébb, nyugati kezdett terjedni a kontinensen kívül is.

Mivel egyre több olyan esetet jelentenek, melyek nem hozhatók összefüggésbe afrikai utazással, a szakértők szerint ez arra utalhat, hogy a majomhimlő már a közösségekben terjed.

Mik a majomhimlő tünetei?

Eleinte láz, fejfájás, duzzadt nyirokcsomók, hátfájás és izomfájdalmak jelzik, hogy elkaptuk a vírust. Az első kiütések a láz elmúlása után alakulhatnak ki, eleinte gyakran az arcon. Innen terjedhet át a test többi részére, jellemzően a kézfejekre és a talpakra.

A majomhimlő kiütései rendkívüli módon viszketnek vagy fájdalmasak lehetnek, miközben folyamatosan változnak, míg végül sebek keletkeznek a bőrön. A kiütések helyén a későbbieken hegek alakulhatnak ki.

A többnyire 14-21 napig tartó betegség általában magától elmúlik.

Kapcsolódó
A 12 leghalálosabb vírus a Földön

Ebola, fekete himlő, veszettség, HIV vagy COVID-19 - mindegyik rémisztően hangzik, és azok is. Van olyan vírus, amit már legyőzött az emberiség, de több olyan is akad, aminek még csak ismert kezelése sem létezik. Az új típusú koronavírus csak egy az emberekre legveszélyesebbek közül.

Hogyan lehet elkapni a majomhimlőt?

A vírusátvitel akkor történik meg, ha valaki közeli kapcsolatba kerül egy fertőzöttel. A majomhimlő bejuthat a szervezetbe a sérült bőrön, a légutakon, az orron, a szájon vagy akár a szemen keresztül is.

Bár jelenleg semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a vírus szexuális úton is terjed, az egészségügyi szakemberek azt tanácsolják a fertőzötteknek, hogy elővigyázatosságból ne éljenek nemi életet, amíg tüneteik vannak. A betegség elmúlását követően pedig még legalább nyolc hétig ajánlott az óvszer használata.

A majomhimlő azonban nemcsak emberről emberre terjed. Könnyen el lehet kapni a vírust fertőzött állatoktól, elsősorban majmoktól, patkányoktól vagy mókusoktól. De olyan tárgyak is terjeszthetik, melyekkel egy fertőzött érintkezett. Ilyenek lehetnek például az ágyneműk vagy a ruhadarabok.

Mennyire veszélyes a majomhimlő?

A betegség lefolyása többnyire enyhe, gyakran a bárányhimlőre emlékeztet, és néhány héten belül magától elmúlik. Előfordulnak azonban súlyosabb esetek is, Nyugat-Afrikában feljegyeztek halállal végződő betegséget is.

Tévhit, hogy a meleg vagy biszexuális férfiak nagyobb eséllyel kapják el a vírust. Bár a mostani kitörés valóban a homoszexuális közösségben kezdődött, de a velük egy háztartásban élő heteroszexuális családtagok és barátok is megfertőződhetnek a majomhimlővel.

Milyen gyakoriak a majomhimlő-járványok?

A vírust először egy koppenhágai kutatóintézet majmában azonosították 1958-ban. Tizenkét évvel később fedezték fel először emberen: egy kilenchónapos kongói csecsemőről derült ki a kórházban, hogy elkapta a majomhimlőt. Azóta tíz afrikai országból jelentettek szórványos kitöréseket.

Az első Afrikán kívüli járvány az Egyesült Államokban alakult ki még 2003-ban. Összesen 81 esetet jelentettek, melyek közül egyik sem végződött halállal. Később kiderült, hogy a fertőzöttek az országba importált prérikutyáktól kapták el a vírust.

Az eddigi legnagyobb ismert majomhimlő-járvány 2017-ben zajlott. Nigériában ötszáznál is több gyanús esetet jegyeztek fel, ennek közel feléről derült ki, hogy valóban elkapta a majomhimlőt. A járvány 3,3 százalékos halálozási aránnyal zajlott, azaz összesen 8 fertőzött – többségében 21 és 40 év között férfiak – nem élte túl a betegséget.

Kapcsolódó
Öt jó film a halálos vírusokról

A zombikon túl is van élet, ha valaki halálos fertőzésekről nézne jó fikciót vagy dokumentumfilmet. A Contagion (Fertőzés) a műfaj vitathatatlan királya, de nem sokkal marad el tőle az Outbreak (Vírus) sem. Ráadásul a Netflixen január közepén jelent meg egy hatrészes dokusorozat (Pandémia) a brutális világjárványokról és az ellenük küzdő tudósokról.

Hogyan lehet kezelni a majomhimlőt?

A legjobb védekezés a fertőzés megelőzése. A himlő elleni védőoltás 85 százalékban védettséget nyújt a majomhimlő ellen, de bizonyos gyógyszerek is hatékonyak a vírus ellen.

Kell-e aggódni a majomhimlő miatt?

Habár a mostani kitörés során messze az Egyesült Királyságban regisztrálták a legtöbb fertőzöttet, a kormányzati egészségügyi biztonsági hivatal (UK Health Security Agency, UKHSA) szerint egy országos járvány kialakulásának kockázata alacsony.

Az UKHSA szoros kontaktkövetéssel ellenőrzi a vírus terjedését. A szakemberek legfeljebb 21 napos önkéntes karantént javasolnak mindenkinek, aki közvetlen kapcsolatba került egy igazolt majomhimlőssel.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek