Amikor egyhetes jogsival törték ki az egyetlen fehérvári közlekedési lámpátAmikor egyhetes jogsival törték ki az egyetlen fehérvári közlekedési lámpát
A nagyvárosok közlekedésének alapja a korszerű jelzőlámpák által végzett forgalomirányítás azokon a területeken, kereszteződésekben, melyekben az áthaladó gépjárművek mennyisége, az adott kereszteződés veszélyessége indokolttá teszi a piros-sárga-zöld lámpák segítségül hívását.
Székesfehérváron a Központi Statisztikai Hivatal 2021-es adatai alapján 44 885 személygépkocsit jegyeztek be. Ehhez jönnek a személyszállításban, illetve az árufuvarozásban résztvevő járművek, illetve a város agglomerációjából érkező gépjárművek. Ilyen mennyiségű autóáradat komoly jelzőlámpa-rendszer használatát teszi indokolttá.
De mióta is használunk közlekedési lámpákat?
Az első közlekedési lámpát 1868. december 10-én helyezték forgalomba Londonban, a Westminster-palota előtti Great George Street és a Bridge Street kereszteződésben. Feltalálója John Peake Knight nottinghami vasútmérnök volt. Bár a prototípus tesztelése nem indult jól – 1869. január 2-án felrobbant, megsebesítve egy szolgálatban lévő rendőrt –, mégis gyorsan elterjedt és a modern közlekedés egyik állandó irányítóeszközévé vált.
Jelenleg Székesfehérváron is rengeteg közlekedési lámpa segíti a város forgalmának biztonságát. A városhoz kapcsolódóan a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér Megyei Igazgatóságának üzemeltetési feladatai közé 27 darab, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával közös kezelésű közúti jelzőlámpás csomópont, illetve jelzőlámpákkal szabályozott gyalogátkelőhely tartozik, árulta el érdeklődésünkre Molnár István megyei igazgató.
Ezen felül a városi úthálózat területén az önkormányzat önálló kezelésében van további 30, közlekedési lámpával felszerelt csomópont, melyek közül hat kizárólag jelzőlámpákkal szabályozott gyalogátkelőhelyként segíti a forgalmat.
Váczi Márk történész, elismert városkutató segítségével igyekeztünk kronológiai sorrendbe tenni a fehérvári közlekedéstörténet fejlődésnek azon szakaszát, melynek köszönhetően városunkban is meghonosodhattak a közlekedési lámpák.
1956-ban a Rendőrségi Szemle már kiemeli, mennyire fontos lenne közlekedési lámpával biztosítani a fővárost a Balatonnal összekötő főút Székesfehérváron áthaladó szakaszának legveszélyesebb, a mai Budai út-Várkörút-Prohászka Ottokár út kereszteződésétől a Vörösmarty térig tartó szakaszát.
Érdekesség, hogy ezen a részen, egészen pontosan a Budai út és a jelenlegi Szent István tér találkozásánál korábban egy műemlék jellegű útjelző teljesített szolgálatot, ám a magyar tenger felé utat mutató Szent Kristóf szobor a második világháború fehérvári harcaiban megsemmisült.
1959-ben megkezdték a székesfehérvári közúti közlekedés egyik legfontosabb elemeinek, a régi útjelző és forgalmi tábláknak a cseréjét. Az új táblák jelentős része neonnal megvilágított tábla volt, ezeket elsőként a Budapestet a Balatonnal összekötő főút vonalán, főleg a Vörösmarty téren helyezték el. Ne feledjük, ekkor még nem volt M7-es autópálya (annak első, budaörsi szakaszát csak 1964-ben adták át), a teljes Budapest-Balaton forgalom Székesfehérváron áthaladva zajlott.
1960 júniusának első napjaiban szerelték fel Székesfehérváron az első domború visszapillantó tükröket a mai Budai úton. Pontos dátum sajnos nem áll rendelkezésünkre, de valamikor ebben az időben kerülhetett ki az első közlekedési lámpa is, méghozzá a fentebb már említett Budai út-Várkörút-Prohászka Ottokár út kereszteződésébe, mely a Balaton felé irányuló forgalom miatt a legveszélyesebb útszakasznak számított Székesfehérváron. A korabeli adatok alapján azokban az években a városban történő balesetek 40 százalékban a 7-es főút székesfehérvári szakaszán történtek.
Érdekesség, hogy nagyon sokan későbbi időpontra emlékeznek az első székesfehérvári közlekedési lámpa születésnapjaként. Viszont az biztos, hogy a hatvanas évek elején már működött a jelzőlámpa, hiszen 1962-ben az esztendő második lapszámában számolt be egy sajnálatos székesfehérvári balesetről az Autó-Motor. Ahogy a lap írja, a sofőrnek mindössze egy hete volt zsebében a jogosítványa, az általa vezetett és összetört Wartburgban pedig mindössze 130 megtett kilométer volt, amikor nekiütközött a székesfehérvári közlekedési lámpának. A lap így summázta az esetet:
"Új gépkocsi, gyakorlatlan vezetővel! Ha ez a két körülmény együttesen áll fenn, könnyelműség a bejáratást egyedül végezni egy olyan forgalmas útvonalon, mint amilyen a balatoni országút. Székesfehérvárott, a rendőrlámpához érve nem tudta bevenni a kanyart, ezért először a lánckorlátnak, majd néhány tartóoszlop kidöntése után a villanyrendőr másik oldalon levő oszlopának vágódott. A kár meghaladja az 5-6000 forintot. De végződhetett volna súlyosabban is..."
Ahogy a cikk megfogalmazásából is kiderül, akkor még „a rendőrlámpa” működött, vagyis egyetlen ilyen útbiztosító eszköz üzemelt a városban. (Sokan ma már nem is tudják, hogy honnan is ered a rendőrlámpa kifejezés. A közlekedési lámpák ezen neve abból időszakból származik, amikor még automatika helyett egy a kereszteződésben posztoló rendőr irányította a lámpa működését. A kapcsolókat kezelő közeg volt, ahol az úttest szintéjén, máshol egy dobogón vagy egy erre a célra épített toronyban kapott helyet).
Később, a forgalom erőteljes növekedése miatt aztán egyre több és több közlekedési lámpa került állandó helyére, ma pedig már nélkülözhetetlenek eme berendezések Székesfehérvár forgalomirányításában.
