Amikor még Fehérváron Szent Kristóf mutatta az utat a Balaton feléAmikor még Fehérváron Szent Kristóf mutatta az utat a Balaton felé
A mára sajnos már eltűnt székesfehérvári műalkotások rengeteg szomorú sorsról mesélhetnének. Voltak, melyeket az idő vasfoga emésztett el, voltak, melyek egy adott kor szemlélet- vagy rendszerváltásának estek áldozatul. És persze rengeteg alkotás vált a második világháború harcainak áldozatává. Épp ilyen az egykor Székesfehérváron hasznos funkciót is betöltő Szent Kristóf szobor.
Nemrég írtunk a Brein-féle tornyos házról, annak hat múzsájáról, akik a Széchenyi utcát figyelik. Ez az épület és a hat hölgyalak túlélte a második világégést, írásunk tárgya azonban nem.
A Szent Kristófot ábrázoló szobor 1938-ban került a helyére Székesfehérváron, méghozzá a Vörösmarty tér torkolatába, a Budai út és a jelenlegi Szent István tér találkozásához. Szent Kristóf alakjának kiválasztása útjelzőként nem véletlen, hiszen a hajósok mellett az utazók, vándorok védőszentje.
Az egykori fehérvári útjelző szobor azt a pillanatot örökítette meg, mikor Szent Kristóf a vállán vitte át Jézust egy folyón.
A fehérvári Szent Kristóf szobor tehát 1938-ban került a helyére, funkcionalitásának apropóját pedig a 7-es főút adta, amelyen akkoriban nőtt meg jelentősen a Balaton felé tartó átmenő forgalom. Az útjelzőről fennmaradt fotón (mely Demeter Zsófia és Gelencsér Ferenc „Örvendezz, Királyi város!” című könyvében jelent meg) is látható, hogy a Balaton és Budapest mellett Veszprém felé is elnavigálta a kereszteződésbe érkező utazókat.
A szobrot Vilt Tibor szobrász, Kossuth-díjas, Munkácsy Mihály-díjas kiváló művész készítette, aki a két világháború között a római iskola jeles képviselőjének számított hazánkban.
Sajnos Szent Kristóf szobra nem élt meg hosszú időt városunkban, 1938-as átadása után a második világháború fehérvári harcaiban megsemmisült, tovább gyarapítva Székesfehérvár immár csak fotón fennmaradó köztéri alkotásainak fájdalmasan hosszú sorát.
