3 évnél régebbi cikk

Fehérvár hat múzsája a Széchenyi utcát figyeli
·Kultépítészet·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Németh Zoltán
Fehérvár hat múzsája a Széchenyi utcát figyeli
·Kultépítészet·Utolsó frissítés: undefined

Székesfehérvár egyik ikonikus épületét lassan 150 éve hat hölgy őrzi, bár talán érdemesebb őket múzsaként említeni. Minden nap ezrek, sőt tízezrek haladnak el vigyázó szemeik előtt a város egyik legforgalmasabb útvonalán. De vajon feltekintünk-e rájuk, észrevesszük-e őket?

A hat múzsa a jelenleg a Széchenyi utca első házának számító Brein-féle tornyos házat díszíti. A jelenleg kifejezés nem véletlen, hiszen az épület építésekor a Vörösmarty térhez tartozott, most azonban már a Széchenyi utca 2-es házszámát viseli. Az impozáns épületet Brein Ferenc építész emeltette kedvese, Stadler Katalin számára. Brein Ferenc 1817-ben született Pesten, az építészet iránti rajongása később Bécsbe vitte, ahol számos mester mellett tanulta ki a szakma csínját-bínját. Az 1850-es években édesanyja özvegyi mester jogán Budán dolgozott, ám rossz anyagi körülményekbe került, így 1856 után Székesfehérváron telepedett le, és itt is hunyt el 1879-ben.

Az élettársa, Stadler Katalin számára épített tornyos-ház elkészültének időpontja nem teljesen ismert. Az bizonyos, hogy több forrás is 1876 utánra teszi a lakóépület befejezésének időpontját, ugyanakkor 1879-ből maradt fenn olyan fotó, melyen az elkészült ház már látható. Így nagyjából három évre, 1876 és 1879 közé szűkíthető a ház elkészülte. Brein Ferenc (akinek szakértelmét Székesfehérváron ezen épület mellett a régi Ciszterci Gimnázium emeletráépítése és egy laktanya tervezése is őrzi) a lakóház funkcionalitása mellett rengeteg érdekes megoldással, díszítéssel tette egyedivé a házat. Ilyen a nevét adó tornyok kialakítása, az ablakok feletti oroszlánfejes díszítések és az Athéné-fejjel egyedivé varázsolt oszlopfők.

A legkülönlegesebb azonban a hat múzsa, melyek helyet kaptak az épület homlokzatán. A hat életteli nőalak a művészeti ágak előtt tiszteleg a költészetet, a kézművességet, a szobrászatot/építészetet, a történetírást, a táncművészetet/zeneművészetet és a festészetet megszemélyesítve. A különböző művészeti ágakhoz igazodva mindannyian más-más eszközt tartanak a kezükben, a pergamentekercs, a rokka, a könyv, a kalapács, a lant és a festőpaletta segít beazonosítani, hogy mely művészeti ág előtt tisztelegnek.

A hat nőalak közül négy a Széchenyi út felőli főhomlokzaton kapott helyet, mindkét torony alatt ketten-ketten. A további két múzsa pedig a Vak Bottyán köz felé néz. A nőalakok alkotójáról nincs pontos információ, egyes források szerint elképzelhető, hogy a Havranek család valamely tagja készítette az alkotásokat.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek