1 évnél régebbi cikk

Amikor egyszerre robbant be a House Of Pain és a Rapülők: ezt hallgatta a világ 30 esztendeje
Fehérvár Médiacentrum fotója
youtube.com
Amikor egyszerre robbant be a House Of Pain és a Rapülők: ezt hallgatta a világ 30 esztendeje

Itthon a Rapülők, a tengerentúlon a House Of Pain jelentette a hip-hop zenét, de nagy slágerrel jelentkezett az Undercover, az East 17, Rozalla és a Guns N’ Roses is. Ezek voltak a legnagyobb slágerek 1992 szeptemberében.

Ha valami bevált, ne változtassunk rajta, ezen rendezőelv mentén zenei időutazásunkat Nagy-Britanniában, a UK Top 40 slágerlistáján kezdjük. Nagy változás nem történt 1992 szeptemberének első felében az előző hónaphoz viszonyítva, hiszen az augusztusban élre álló Snap! az év kilencedik havát is az első helyről kezdte. A „Rhythm Is A Dancer” hat héten át el sem mozdult a brit lista első helyéről.

A trónfosztás szeptember közepén történt meg. A kiváló dance-sláger elköszönt a magaslati levegőtől, átadva az első helyet az 1985-ben Aberdeenben alapított The Shamen nevű formációnak. A banda eredetileg pszichedelikus rockot játszott, majd szép lassan az elektronikus zene, azon belül is az acid house felé fordult, ebben a műfajban pedig óriási népszerűségre tett szert nem csak szűkebb hazájában, de szerte az öreg kontinensen is.

A The Shamen ekkoriban Derek és Keith McKenzie, valamint Peter Stephenson összetételében muzsikált, a brit első helyet pedig egyik legnagyobb slágerükkel, az „Ebeneezer Goode” című dallal érték el. A The Shamen végül négy hétig tudta uralni a UK Top 40 listáját.

A két listavezető mögött természetesen további remek nóták tűntek fel. Ilyen volt az Undercover nevű brit dance-formáció, melyet John Matthews, Jon Rules és Steve Mac alkotott. A fiúk jó érzékkel nyúltak hozzá egy 1978-as klasszikushoz, a Garry Rafferty által a brit lista második helyéig repített Baker Street nevű nótához, a feldolgozás nagy sikereket ért el világszerte. A saját árnyékát ugyanakkor nem tudta átlépni a Baker Street, mely az Undercover feldolgozásában szintén a UK Top 40 második helyéig tudott menetelni.

Természetesen további remek nóták is feltűntek a slágerlistán, olyanok is, melyek ugyan nem értek fel a dobogóra, de térképre tettek később sikeres előadókat. Ilyen volt a House Of Love, az East 17 bemutatkozó slágere. A később sikert sikerre halmozó, 1991-es alapításakor Brian Harvey, Tony Mortimer, John Hendy, Terry Coldwell összetételű csapat viharos pályája során 11 dallal jutott be a Top10-be a brit kislemezlistán, ebben a sorban volt az első a House Of Love. Érdekesség, hogy hiába lett az egyik legismertebb brit popcsapat az East 17, hazájukban az első helyet mindössze egy dallal (Stay Another Day, 1994) érték el.

Utazásunkat folytassuk Németországban, az Offizielle Deutsche Charts böngészésével. A lista élén nem volt nagy mozgás, az első helyet még augusztusban szerezte meg és egészen szeptember végéig meg is tartotta Dr. Alban, a nigériai-svéd fogorvos/rapper az It’s My Life című dance-klasszikussal nyolc héten át trónolt a német kislemezlista élén.

Alban Nwapa, vagyis Dr. Alban mögött is volt persze tülekedés bőven az esztendő kilencedik havában. Ott volt az élmezőnyben egy olyan dal, melynek eredetijét még 1973-ban Bob Dylan jegyezte. A nótát később rengetegen és rengeteg módon feldolgozták, a legjobb újragondolt verzió viszont minden kétséget kizáróan a Guns N’ Roses nevéhez fűződik.

Axl Rose és bandája 1987-ben kezdte játszani a dalt a koncerteken, majd a Mint A Villám című filmhez 1990-ben rögzítették stúdióban is. Később aztán a Knockin’ On Heaven’s Door – mert erről a nótáról van szó – felkerült a banda 1991-es, Use Your Illusion II című albumára, Németországban pedig 1992 nyarán lett nagy sláger, 15 héten át volt tagja a Top10-nek az Offizielle Deutsche Charts összeállításán.

Nézzük, az öreg kontinens további országaiban mely nóták voltak a nagy kedvencek. Franciaországban Pow Wow és a "Le Chat", Spanyolországban pedig az Ellegibo és az Una Historia állt az élen. Dr. Alban és az It's My Life Németország mellett Belgiumban és Hollandiában is listavezető volt.

A derék finnek is tudták, mitől jó egy buli, északi rokonainknál a 2Unlimited és a The Magic Friend vezette az eladási listát. A két belga producer, Jean-Paul De Coster és Phil Wilde által alapított, a frontvonalban az énekesnő Anita Doth és a rapper Ray Slijngaard által képviselt dance-csapat első albuma, a Get Ready! óriási népszerűségnek örvendett 1992-ben, csak az Egyesült Államokban több mint félmillió példányt adtak el a lemezből. A finneknél is jól fogyott, az albumról negyedik kislemezként megjelent The Magic Friend listavezető is lett északon.

Ami a tengerentúlt illeti, a Billboard Hot100 első helyén nem volt változás az egy hónappal korábbihoz képest. Az augusztusban trónra lépő, a Bumeráng című film betétdalával, az End Of The Road című balladával hódító Boyz II Men (Nathan Morris, Shawn Stockman és Wanya Morris) őrizte kiemelkedő pozícióját.

Természetesen azért akadtak nagy formátumú, klasszikussá érő dalok a Top10-ben. Ilyen volt az ikonikus hip-hop formáció, a House Of Pain, mely a Jump Around című dallal kitörölhetetlen részévé vált a kilencvenes évek zenei palettájának. A House Of Pain tagjai, Everlast (Erick Schrody), Dannyboy (Daniel O’Connor)és DJ Lethal (Leor Dimant) büszkén építettek ír gyökereikre, pedig hármójuk között akadt egy kakukktojás, DJ Lethal ugyanis lett származású.

A trió első albuma, a Fine Malt Lyrics 1992. július 21-én jelent meg és meg sem állt a platinalemez státuszig. A Jump Around még az albumnál is nagyobbat szólt, emblematikus hip-hop klasszikus lett, mely mai napig alapdarabja egy magára valamit is adó stíluspartinak. Érdekesség, hogy a Jump Around zenéjét egy másik klasszikus banda, a Cypress Hill egyik tagja, DJ Muggs rakta össze a House Of Pain számára, a zenei alapban pedig felfedezhető egy korábbi klasszikusnak, Bob & Earl nótájának, a Harlem Shuffle című dalnak zenei motívumai.

Ami a Billboard Dance listáját illeti, illusztris névsor remek nótái voltak a legnépszerűbb tánczenék 1992 szeptemberében a tengerentúlon. A hónap első hetében a Snap! és a Rhythm Is A Dancer, majd két hétig a brit lista kapcsán már megidézett The Shamen állt az élen, a brit csapat azonban az Egyesült Államokban még eggyel korábbi slágerével hódított, az LSI (Love Sex Intelligence) pörgött a klubokban.

A hónap végén aztán jött Rozalla Miller, a zambiai születésű, de zimbabwei nemzetiségű énekesnő a kilencvenes évek egyik kedvenc dance-slágergyárosa volt. Rozalla és az Everybody's Free (To Feel Good) komoly sikereket ért el, vezette a tengerentúli tánclistát is.

Utazásunk végéhez érve nézzük, mely albumok voltak e legkelendőbbek 1992 szeptemberében a hazai hanglemezboltokban, ebben a MAHASZ albumlistája lesz segítségünkre. Nos, vizsgált hónapunkban nincs nehéz dolgunk az eladási listákkal, hiszen toronymagasan az akkor berobbanó trió, a Geszti Péter, Berkes Gábor és Szentmihályi Gábor alkotta, kellően komolyan komolytalan Rapülők uralta az eladásokat.

Az 1992-es, a trió nevével megegyező című bemutatkozó albumot követte a Rapeta című korong, a két lemezből összesen több mint félmillió darabot adtak el, a tudatosan rövid pályafutásúra tervezett Rapülők azonban így is meghatározó részéve vált a hazai popkultúrának. Később ugyan még néhány remix kijött, illetve a trió összeállt pár koncertre, de nem lehet kérdés, az 1992-es Rapülők album volt a hármas nagy dobása.

Ezek voltak tehát a legnagyobb slágerek 1992 szeptemberében, egy hónap múlva 1992 októberének zenei felhozatalát vesszük nagyító alá.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek