1 évnél régebbi cikk

Döntött a fehérvári közgyűlés, elfogadták a válságkezelési javaslatcsomagot
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika/ÖKK
Döntött a fehérvári közgyűlés, elfogadták a válságkezelési javaslatcsomagot

Rendkívüli ülésen tárgyalta Székesfehérvár közgyűlése csütörtökön reggel a háború és a szankciók miatt kialakult energia-árrobbanás okozta válsághelyzet kezelésére szolgáló intézkedéseket.

A testületi ülés elején Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, az önkormányzati feladatok folyamatos ellátásához azonnali döntések szükségesek, ezért hívta össze a rendkívüli közgyűlést. Ezt követően egyperces néma főhajtással emlékeztek a jelenlévők az október 8-án, 65. életévében elhunyt dr. Lukácsy Józsefre.

Mivel 2023. július 1-től állami, koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer jön létre, így a hulladékgazdálkodásról is tárgyaltak. A Magyar Állam által kiírt hulladékgazdálkodási koncessziós pályázatot a MOL Magyar Olaj-, és Gázipari Nyrt. nyerte el, így jövő júliustól, 35 évig az általa létrehozott koncessziós társaság végzi a magyarországi települési szilárdhulladék begyűjtését, szállítását, és gondoskodik annak kezeléséről, valamint megvalósítja a kapcsolódó beruházásokat.

A tényleges szállítási, gyűjtési feladatokat a régiókoordinátorral szerződő alvállalkozó gazdasági társaságok hajtják végre saját eszköz-, és gépjárműparkjukkal. A Depónia Kft. képes és kész ezen feladatok ellátására, ezért ajánlatot nyújt be a koncessziós társaság ajánlatkérésére. A részletekről Steigerwald Tibor a Depónia ügyvezetője a közgyűlés előtt tájékoztatta az önkormányzati képviselőket.

A képviselők tárgyalták az elmúlt hetekben lefolytatott egyeztetések és a megjelent szabályozások ismeretében összeállt javaslatcsomagot, amely intézmények, létesítmények nyitvatartását szabályozza. A polgármester kiemelte,

összesen 62 milliárd forint az az összeg, ami érinti az önkormányzatot, az intézményeit és a vállalatait 2022-ben és 2023-ban.

Ennek legnagyobb része a távhőhöz kapcsolódik, jelentős részét pedig a rezsicsökkentésben az állam finanszírozza. A víziközművek működtetését érinti olyan mértékű rezsiemelkedés, amit nem tud finanszírozni a város.

Végeredményben így 8,7 milliárd forint érinti az önkormányzatot, intézményeit és vállalatait, amiből 1,6 milliárd forint az idei esztendő, és mintegy 7 milliárd forint a következő esztendő növekedése. A mostani döntésekkel mindezekből tudott egymilliárd forintot lefaragni az önkormányzat.

"Bízom abban, hogy a további intézkedések nem érintik már az önkormányzati intézményrendszert és reménykedek abban, hogy jövő év elején könnyítő döntéseket is tudunk majd hozni" - emelte ki Cser-Palkovics András. A polgármester azt is hangsúlyozta, mindent megtesz a város annak érdekében, hogy akárcsak a pandémia időszakában, most is stabilitást és biztonságot adhasson Fehérvár a munkavállalóinak, akkor is, ha egy-egy épület nem fog működni. Részben ezért kell meghozni az intézményrendszerrel kapcsolatos döntéseket.

Kapcsolódó
Közzétették, hogy várhatóan mely intézmények zárnak majd be Székesfehérváron ideiglenesen

Cser-Palkovics András polgármester videóban ismertette a város cselekvési tervét.

A következő intézmények, létesítmények nyitvatartása változik majd a mostani döntés szerint:

Zárva tartanak:

2022. október 31. – 2023. április 30.

  • Csitáry G. Emil Uszoda; kőépület

2022. november 1. – 2023. április 30.

  • Szent István Király Múzeum 
  • Budenz – Ház – Ybl Gyűjtemény
  • Csók István Képtár
  • Fekete Sas Patika Múzeumi Kiállítóhely
  • Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Kiállítás - kizárólag az épületek
  • Középkori Romkert - kizárólag az épületek
  • Palotavárosi Kiállítóhely
  • Régi Vármegyeháza
  • Városi Képtár-Deák Gyűjtemény; Kossuth utcai épület
  • Pelikán Galéria
  • Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont
  • Vörösmarty Mihály Könyvtár; Bartók Béla téri épület
  • Széna téri Tagkönyvtár
  • Zsolt utcai Tagkönyvtár
  • Vörösmarty Mihály Könyvtár, Olvasóterem, Oskola utca 

2022. november 14. – 2022. december 31.

  • MOL Aréna Sóstó létesítmény üzemeltetését kizárólag csak a jelentősebb műszaki károk megelőzéséhez szükséges szinten biztosítja, a centerpálya füvének fűtésére, világítására sem kerül sor.

2022. november 15. – 2023. április 30.

  • Sóstó Látogatóközpont

2022. december 1. – 2023. március 31.

  • Pelikán Kamaraszínház

2022. december 5-től - 2023. március 31.

  • Öreghegyi Közösségi Ház
  • Felsővárosi Közösségi Ház
  • Kisfaludi Közösségi Ház
  • Királykút Emlékház
  • Vízivárosi Közösségi Klub
  • Közösségi Központ – Feketehegy Szárazréti Kultúrudvar
  • Tájház, Kertalja utca
  • Csalai Közösségi Tér 
  • Civil Központ
  • Sóstó Vadvédelmi Központ és Közösségi Ház; Közösségi célú terek

2022. december 11. - 2023. április 30.

  • Városi Képtár-Deák Gyűjtemény; Oskola utcai épület

2023. január 2. – 2023. március 15.

  • Vörösmarty Színház, Fő utcai épület

Átmenetileg zárva tart

  • Polgármesteri Hivatal Városház tér 2. szám

Korlátozások

  • Bregyó közi Ifjúsági Sportközpont - Regionális Atlétikai Centrum beltéri részei: hétköznap 15.00 és 20.00 óra között (temperáló hőmérsékleten, melegvíz szolgáltatás nélkül); Lakosság részére nyitott külterek, pályák 20 óráig használhatóak
  • Velencei ifjúsági tábor - legalább önköltséggel megtérülő bérleti hasznosításon kívüli napokon zárva

Tartósan zárva tart

  • Schaár Erzsébet Gyűjtemény
  • Köfém Tanuszoda - folyamatosan zárva 2023. szeptember 30. napjáig

Megszűnik

  • 2022. december 31-től a Vörösmarty Mihály Könyvtár Pedagógiai Szakkönyvtára; III. Béla király tér 1.
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek