1 hónapnál régebbi cikk

Otthonunk, Székesfehérvár: slam poetry pályázatot hirdetett az Aranybulla Könyvtár
Otthonunk, Székesfehérvár: slam poetry pályázatot hirdetett az Aranybulla Könyvtár

Slam poetry pályázatot hirdetett fiataloknak az Aranybulla Könyvtár. A versenyen 15-25 év közötti, székesfehérvári vagy itt tanuló diákok vehetnek részt, akik vállalják, hogy a zsűri előtt elmondják a saját költeményüket. Jelentkezni november 18-ig lehet.

A slam poetry a rap és a költészet határán mozgó műfaj. Az Aranybulla versenyét olyan fiataloknak ajánlják, akik maguk is művelik ezt a fajta költészetet, és szívesen bemutatkoznának saját alkotásaikkal a zsűri előtt is, írja közleményében az Önkormányzati Kommunikációs Központ (ÖKK).

15 és 25 év között székesfehérvári vagy a városban tanuló fiatalok jelentkezését várják. A verseny témája: Otthonunk, Székesfehérvár. A zsűri által előzetesen kijelölt szavakat - arany, pecsét, nemes kiváltság, törvény – fel kell használni a költeményben.

A résztvevők kizárólag a saját írásukat adhatják elő maximum 3 percben. Jelentkezni november 18-ig lehet, a versenyt pedig december 17-én rendezik meg. Az első három helyezett, valamint a helyi közönség által kiválasztott legnépszerűbb slammer jutalomban részesül.

A zsűri tagjai: Bokros Judit újságíró, Czinki Ferenc író, a Szépírók Társaságának elnöke és Gál Csaba költő lesznek. További részletek az intézmény honlapján olvashatók.

Borítókép: Facebook/Cser-Palkovics András
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek