Kalandos életutat tudhat maga mögött Szent Imre székesfehérvári szobra
Kalandos életutat tudhat maga mögött Szent Imre székesfehérvári szobra
Kalandos életutat tudhat maga mögött Szent Imre székesfehérvári szobraSzent Imre szobrát 1935-ben, egészen pontosan az év szeptemberének 27. napján állították fel Székesfehérváron. A hivatalos avatására azonban elég sokat, majd három esztendőt kellett várni 1938. május 19-ig. Az időzítés nem volt véletlen, ahogy az alkotás műlapja is megjegyzi a Köztérképen: 1938-ban sok műalkotást adtak át Székesfehérváron a Szent István halálának 900. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi év rendezvényeinek kapcsán. Eredetileg a mai Géza fejedelem térre került Lux Elek szobrászművész alkotása, ám a hányatott sorsú műalkotás mindössze pár évig maradhatott nyugalomban ezen a helyen.
A világháború az emberi milliók tragédiája mellett még egy szobor számára is az elmúlás, a megsemmisülés lehetőségével ijesztget. Nem volt ez másként ezzel az alkotással sem, ugyanis Szent Imre szobra súlyos sérülést szenvedett a második világégés utolsó évében. Mint kiderült, egy szovjet altiszt géppisztolysorozata érte térdmagasságban, emiatt a szobor ledőlt és a fej letört.
Szerencsére a letört fej végül megmenekült, a képzőművészet iránt érdeklődő és annak sorsát szívén viselő Tilinger Imre tanácselnök dolgozószobájának előterébe menekítették, majd a Városháza pincéjébe került, egy doboz rejtekébe. Innen 1986-ban szabadult: Balsay István, Székesfehérvár utolsó tanácselnöke, egyben a rendszerváltást követő első polgármestere közreműködésével. A szobor teste azonban még a világháború végének zűrzavarában eltűnt.
Mendemondák, városi szóbeszédek szóltak arról, hogy a szobor testét elásták, ezzel akadályozva meg teljes elpusztítását, ám hosszú évtizedekig semmi konkrétum nem derült ki a szobor sorsa kapcsán. Aztán a rendszerváltás meghozta a nem várt áttörést, hiszen valóban a föld alól előkerült Szent Imre szobrának teste.
Már 1988-ban erőteljesen foglalkoztatta a szobor sorsa a város két világháború között készült köztéri alkotásait kutató Igari Antalt, aki a szakdolgozatát is e témának szentelte. Ugyanebben az évben Kertész Péter, az akkori püspöki titkár információi bizonyossá tették, a szobor testét valóban elásták, méghozzá a Püspöki palota kertjében.
A szobor testének kiemelését segítette, hogy egy komplett, erre a feladatra szakosodott régészcsapat épp a szomszédban, a Romkertben dolgozott Kralovánszky Alan vezetésével. A négy éve zajló munkának köszönhetően a régészek már kellő helyismerettel rendelkeztek, azonban a munka kezdését Balsay Istvánnal és a város vezetésével egyeztetetve elhalasztották, az akkor még Székesfehérváron állomásozó több ezer szovjet katona miatt. Végül a szobor teste 1989. október 13-án került elő, a kiemelés hírét azonban a szovjet csapatok Magyarországról kivonulása után hozták csak nyilvánosságra.
Később Székely János Jenő szobrászművész restaurálta a művet, melyről kiderült – Aczél László akkori püspöki szertartó elbeszéléséből –, hogy a géppisztolysorozat után szállították a szobor testét a Püspöki palota kertjébe, azonban végül csak 1970-ben, Kisberk Imre utasítására ásták el. A püspök ugyanis attól félt, hogy az egyház és a hatalmon lévő politikai vezetés elhidegülése miatt a szoborban később szándékosan kárt tehetnek.
Szent Imre szobra tehát kalandos életutat tudhat maga mögött, de szerencsére most már nyugodtan telnek a napjai új helyén, az Oskola utcában, a Szent Imre templom oldalában. Az bizonyos, ha ez a szobor mesélni tudna, egy nem mindennapi történet részletei bontakozhatnának ki, tele izgalommal, feszültséggel és drámával.
