2 évnél régebbi cikk

Lazovics: Erős karakterek és jobb mentalitás hiányzik a magyar fociból
·Sportfoci·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
molfehervarfc.hu
Lazovics: Erős karakterek és jobb mentalitás hiányzik a magyar fociból
·Sportfoci·Utolsó frissítés: undefined

A MOL Fehérvárral bajnok és Európa-liga-csoportkörös Danko Lazovics az nso.hu-nak adott interjújában felidézte a Vidivel elért sikereket, és elmondta, nem boldog, hogy most méltatlanul szerepel a csapat.

Néhány napra érkezett Magyarországra a korábbi jugoszláv, szerb-montenegrói és szerb válogatott csatár, Danko Lazovics, aki pályafutása végén Fehérváron is közönségkedvenc volt. Nem csoda: a technikás támadó bajnok lett a Vidivel és hajszál híján a Bajnokok Ligája csoportkörébe is bejutott. Az nemzetipsort.hu-n olvasható interjúban elmondja, ezek számára is gyönyörű emlékek, még ha kudarcként is élte meg, hogy az AEK Athén ellen egy gól hiányzott csak a BL-be jutáshoz.

Lazovics 2018-ban sokak számára váratlanul jelentette be visszavonulását, mint mondja, ennek ellenére régen érlelődött benne a döntés. A csúcson hagyta abba, ahogy fogalmaz:

azt szerettem volna, hogy a szurkolók úgy emlékezzenek rám, mint aki tudott futballozni, nem akartam megvárni azt a napot, amikor lekövetelnek a pályáról.

Az azóta eltelt éveket tanulással töltötte, UEFA-A, majd Pro-licenszet, végül mesterdiplomát szerzett. De nem edzőként, inkább klubvezetőként képzeli a jövőjét.

Az interjúban természetesen kitérnek arra is, hogy a Vidi jelenleg gyengén szerepel a bajnokságban.  Ennél jóval többre hivatott a csapat, mondja a szerb klasszis, aki szerint lehetséges, hogy a győztes mentalitás hiányzik az öltözőből. 

...amikor ott futballoztam, bajnokságot nyertünk és bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe. Talán azért, mert győztes típusú játékosokkal volt tele az öltöző, jóformán senkit nem kellett motiválni. Ha netán mégis, akkor ott volt Juhász Roland, ott voltam én, vagy ott volt valaki más, hogy nyomatékosítsa: ez a Vidi, ez a csapat csak úgy mehet fel a pályára, hogy bármilyen áron legyőzze az ellenfelét! 

A mentalitás egyébként Lazovics szerint nemcsak a piros-kékeknél lehet probléma. A magyar futball immár irigylésre méltó infrastruktúrával rendelkezik, nem ezen kell javítani. „Például azt látom, hogy hiányzik egy-két igazán erős karakter, és talán a mentalitás is lehetne jobb. Az említett körülményeknek köszönhetően némelyek hajlamosak elkényelmesedni, márpedig úgy nem lehet eredményeket elérni, ha valaki belesüpped a komfortzónájába.

Diplomájával már dolgozhatna a magyar futballért is, erről ennyit mond: „Szerintem azzal a tapasztalattal, amire a futballban töltött évtizedek során szert tettem, továbbá a rám jellemző gondolkodásmóddal tudnék segíteni. Mindamellett azt is hozzá kell tennem, hogy jelen pillanatban nem azt tervezem, hogy Magyarországon dolgozom a közeljövőben.”

Az interjúban szó esik még a világbajnokságról, a korábbi magyar csapattársakról és a családról is. Kisfia is tehetséges, a Patizanban focizik, vérbeli csatár. Lazovics arra tanítja, hogy minden szép pillanatért meg kell szenvednie és keményen edzenie a sikerekért.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek