Wednesday kritika: tegyetek félre minden előítéletet, a legújabb Addams Family-szériát muszáj megnéznetek!
Wednesday kritika: tegyetek félre minden előítéletet, a legújabb Addams Family-szériát muszáj megnéznetek!
Wednesday kritika: tegyetek félre minden előítéletet, a legújabb Addams Family-szériát muszáj megnéznetek!Külcsín
Az első Addams Familyt ábrázoló skiccek 1938-ban a The New Yorkerben látták meg a napvilágot a galád család szülőatyjának és névadójának, Charles Addams jóvoltából, amelyek bizarr és rémisztő látványvilága olyannyira bejött a népeknek, hogy a rajzoló haláláig (1988) nem kevesebb mint 58 történetet olvashattak a rajongók.
Persze a különleges alkotásokra és azok népszerűségére Hollywood is gyorsan felfigyelt, így hozhatták 1964-ben tető alá az első Addam Family-sorozatot, amelyben már jobban is szemügyre vehették a franchise tagjait a lelkes követők.
Onnantól pedig nem volt megállás Gomez, Morticia, Wednesday, Pugsley, Fester, Nagymama, Lurch és Izé számára, ugyanis rövid távon olyan magaslatokat értek el, amilyet a kitalálójuk az vonalak felvázolása közben álmodni sem mert volna.
1973-ban egy rövid Scooby Doos cameo után animációs széria is készült Addamsékkel a reflektorfényben, amelyet még gyerekkoromban, a Cartoon Networköm követtem nyomon. Mondanom sem kell, hogy azonnal magával ragadott a kissé ijesztő, de dallamos főcímdal, a rajzok és sztorik pedig olyan emlékezetesre sikeredtek, hogy még most is fel tudom idézni szinte az összes epizódot.
Az első nagybetűs Addams Family-filmre (magyarul Addams Family - A galád család címmel) aztán egészen 1991-ig kellett várni, amely akkorát csapott az asztalra, hogy mind a mai napig ezt a mozit tartom a valaha készült legjobb Addams-alkotásnak.
Ahogy az várható volt, 1993-ben érkezett is a folytatás, az Addams Family 2. - Egy kicsivel galádabb a család, amely bár nem tudta megugrani az első etap által felállított mércét, szintén pofás kis produkciónak bizonyult. Ennek tükrében már egy harmadik felvonással is kacérkodtak a készítők, ám a Gomezt megformáló Raul Julia váratlan halála miatt érthetően kukázták a projektet, így nem bővült trilógiává a legütősebb feldolgozás.
A ‘93-az mozi után is bőven akadtak még próbálkozások, több film és sorozat is készült Addamsékkel, ám egyik sem sikerült túl emlékezetesre - úgy is fogalmazhatnék, hogy vállalhatatlan volt az összes, igen még a 2021-es újragondolt animációs maszlag is!
És akkor a Tim Burton meghúzta a váratlant, majd előállt a saját Addams Family-adaptációjával, amely a kínzások koronázatlan jégcsapkirálynőjére, Wednesdayre helyezi a fókuszt. Eleinte szkeptikusan álltam az ötlethez, ám ahogy meglestem az első részt... hát, maradjunk annyiban: ilyen élményben még nem nagyon volt részem!
Sztori
Miután Pugsleyt (Isaac Ordonez) megkötözik és bezárják osztálytársai egy szekrénybe, Wednesday (Jenna Ortega) bosszút áll a zaklatókon, mondván: a testvérét csakis ő kínozhatja, senki más.
Persze a kifinomult hölgy nem aprózza el a dolgot, piranhákat dob a sulis medencében vígan lubickoló srácok közé, akik bár túlélik a merényletet, a vad halak azért megnyirbálják végtagjaikat.
Wednesdayt azonnali hatállyal kicsapják, így édesanyja (Catherine Zeta-Jones) régi iskolája, a Nevermore Akadémia felé veszi az irányt, ahol a magafajta elborult elmék sajátíthatják el a gyilkolászás minden csínját-bínját.
Persze a szörnyképzőben sem minden fenékig tejfel, így a mogorva leányzó egyből szökéssel próbálkozik, ami miatt az igazgató (Gwendoline Christie) folyamatosan a sarkában lohol, osztálytársait ki nem állhatja, közben apjáról (Luis Guzmán) kiderül, hogy emberöléssel vádolják, és még egy titokzatos merénylő is vadászik a suli melletti rengetegben. Szóval rendesen fel van adva a lecke Wednesday számára...
Karakterek
Nem is tudom, hogyan fogalmazzak, de amit Jenna Ortega letett az asztalra, arra nincsenek szavak. Mintha kiköpött Wednesdaynek született volna, valami zseniális játékkal keltette életre a kissé szadista, érzelmeit véka alá rejtő Addams-lányt, aki a történet előrehaladtával valahogy mégis egyre szerethetőbb lett - nyilván amiatt, hogy idővel jobban meg tudott nyílni társai előtt, így megismerhettük a valódi személyiségét. Vagy legalábbis egy apró szeletkéjét.
Csakis szuperlatívuszokban tudok beszélni róla, ugyanis bár voltak fenntartásaim vele és a szériával kapcsolatban is, olyan erős kisugárzása volt végig, hogy konkrétan alig tudtam levenni róla a szemem. Mindig előrukkolt valami finomsággal, amely után majdnemhogy tátott szájjal figyeltem az eseményeket. Komolyan mondom, ekkora sztárpalántát, ilyen meggyőző produkcióval régen láttam, úgyhogy csak így tovább!
Rajta kívül amúgy nem sokan csillogtatták meg a tehetségüket, mondjuk Ortega mellett ebben a buliban szinte lehetetlennek is bizonyult a feladat. Talán a szobatársát alakító Enid Sinclairnek (Emma Myers) akadtak momentumai, de pörgésével a figura többször is túllőtt a célon, így inkább hatott idegesítőnek, mint megsüvegelendőnek, ám a köztük lévő kémia úgy a harmadik résztől kezdve már egész jól működött.
Luis Guzmán szerintem tökéletes volt Gomez szerepében, viszont Zeta-Jones Morticiája már annál kevésbé győzött meg, a Wednesday körül sertepertélő fiúk pedig abszolút semmilyennek hatottak, cserébe a savanyú kisasszony Biancával (Joy Sunday) való csörtéi élmenyszámba mentek.
Ja, és fun fact, vagyis inkább fanservice, a ‘91-es és ‘93-as Addams Family-filmekben Wednesdayt megformáló Christina Ricci is felbukkant egy egészen fontos szerepben, szóval a készítők mindent megtettek azért, hogy maximálisan kiszolgálják a rajongókat.
Összegzés
Mivel egyáltalán nem követtem nyomon a Wednesday című sorozat fejleményeit (gondolván, a korábbi Addams Family-próbálkozásokhoz hűen ez is akkorát koppan, hogy a fal adja a másikat), konkrétan a bemutatóig a címszereplő arcán kívül egyetlen darab jelenetet sem láttam a produkcióból.
Viszont ennél nagyobb szívességet nem is tehettem volna magammal, ugyanis így az első perctől kezdve olyan sokkolóan fantasztikus élményben volt részem, amilyet a nagyköltségvetésű szériákat leszámítva nagyon régen nem tapasztaltam.
Tim Burton vezényletével olyan patikán összerakták a sorozatot, hogy utólag visszagondolva nem is értem, miért fogadtam annyira kétkedve a bejelentést.
A színészgárda Jenna Ortegával az élen kifogástalanul végezte a dolgát, a zene hátborzongató, de közben játékos, a hangulat szintén valami eszméletlen, főleg a Nevermore-ban játszódó éjszakai jelenetek sikerültek kellemesen parásra, na, meg azok, amikor az esetek 99%-ban halálosan nyugodt Wednesday is elveszti a fejét. Olyankor azért csak megszorítottam a kanapé karfáját - biztos, ami biztos.
A sztori amúgy kellően érdekfeszítő, tele rejtélyekkel, így lájtosabb, a szívemnek mindig kedves nyomozós részt is kaptam, nem is beszélve arról, hogy amúgy az akadémiás felütés erősen hajaz a Harry Potter-féle mágikus világra. Csak itt varázslók és boszorkányok helyett szirének, vérfarkasok, vámpírok, vagy medúzák vannak a felhozatalban.
Szóval a Wednesdayt tényleg mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit is fogékony az elborultabb alkotásokra, mert amúgy a sorozat olyan humorral operál, hogy többször is hangosan felnevettem egy-egy fapofával beközölt oltás hallatán. Mondom, én ezt már nem hiszem el - persze csakis jó értelemben! Ja, és Addams Family-fanoknak meg aztán pláne nézős!
