Stranger Things 4. évad kritika: továbbra is maximális hőfokon ég a valaha készült egyik legkreatívabb sorozat
Stranger Things 4. évad kritika: továbbra is maximális hőfokon ég a valaha készült egyik legkreatívabb sorozat
Stranger Things 4. évad kritika: továbbra is maximális hőfokon ég a valaha készült egyik legkreatívabb sorozatKülcsín
Pár évvel ezelőtt, egészen pontosan 2016-ban egy olyan sorozat látott napvilágot a Netflixen, amelyet sokan (köztük én is) nem nagyon tudtak hova tenni, pláne értelmezni. Sci-fi-horror, gyerek főszereplőkkel, a ‘80-as évek elején? Hát, már akkor sokan sejtették, hogy ebből vagy ordas nagy bukta lesz, vagy akkorát fog szakítani, amely meghozza a várva várt rivaldafényt az akkor még pályafutása elején járó streamingszolgáltatónak.
Nos, mindenki nagy szerencséjére az utóbbi jött be, hirtelen mindenki a Netflixet nézte, mi pedig olyan sorozattal lettünk gazdagabbak, amelyet egyszerűen vétek lett volna kihagyni.
De mitől is működött ennyire a Stranger Things? Egészen egyszerűen olyan tökéletes egyveleget kaptunk, amely minden korosztályt képes volt magába szippantani már a főcímtől kezdve, ami utána jött, arra meg egyszerűen nem voltunk felkészülve. De tényleg!
A gyerekszereplők zseniálisak voltak, a hangulat és zene pazar volt, a ‘80-as évekbeli feeling és a számos popkulturális utalás pedig akkora löketet adott az egész produkciónak, hogy már pár epizód után érezhető volt, hogy akár a végtelenségig is képes lettem volna nézni - de gondolom ezzel nem voltam egyedül.
A sci-fi- és horrorelemek már csak extra ráadásként funkcionáltak, és bár nem vagyok nagy rajongója az ijesztgetős műfajnak, a Stranger Thingsbe olyan ügyesen vegyítették bele a parát készítők, a Duffer tesók, hogy még engem is a kanapéhoz szegezett.
Egy igazi mesterművel volt dolgom, amelyben a legapróbb részleteket is olyan műgonddal voltak kidolgozva, hogy szerintem ilyet szériában még nem nagyon láttam.
A második felvonás aztán tovább mélyítette a történetet, a srácok is nagyobb lettek, így más és más problémákkal kellett megküzdeniük az életben, ám ami rájuk várt, arra egyszerűen nem lehettek felkészülve, mégis ügyesen vették az akadályt.
A harmadik, szerintem egyértelműen a legjobban sikerült évad pedig mindezt még jobban megfejelte (a Neverending Story snitt volt szerintem a csúcspontja az őrületnek), és már az utolsó részek közben megfogalmazódott bennem a gondolat: ezt vajon hova lehet még fokozni?
Nos, lehet, vagyis lehetett, és még a negyedik felvonás záródarabjai hátravannak, amelyek már most látom, hogy ki fogják sütni az agyunkat - csak győzzük kivárni! Addig is nézzük, mit főztek ki nekünk a Duffer fivérek a negyedik etap első hét részében!
Sztori
A Stranger Things harmadik felvonása eléggé kuszán ért véget, úgy is lehetne fogalmazni, hogy a nagy csata utáni levezetőben eléggé megkavarták nekünk a szálakat a készítők. A brigád szétszéledt, lényegében két különböző államban tengődnek, így érdekes lesz majd látni, hogyan találnak újra egymásra.
Szóval Tizi (Millie Bobby Brown), Will (Noah Schnapp) és úgy en bloc az egész Byers família Kaliforniába tették át székhelyüket, míg a többiek (Mike, Dustin, Lucas, Max, Nancy, Steve, Robin és Erica) maradtak Hawkinsban, ahol elsősorban a gimi és a felnőtté válás nehézségeivel próbálnak megküzdeni.
Közben Joyce Byers (Winona Ryder) egy rejtélyes csomagot kap Oroszországból, amelyből végre ő is megtudja, amit mi már rég tudunk (haha), hogy Jim Hopper (David Harbour) életben van.
Eközben az új szereplők is leteszik a névjegyüket, köztük a legérdekesebb figura, Eddie Munson (Joseph Quinn) például egy olyan szörnyűségnek lesz a szemtanúja, amely tovább borzolja a kedélyeket a mostanra a tragédiák központjává váló Hawkinsban...
Karakterek
A Stranger Things negyedik évadában egytől egyig mindenki visszatér, akit 2019-ben magunk mögött hagytunk. Persze is új figurák is akadnak bőven, akik rendesen felkavarták az állóvizet, így a korábban megszokott párosok, csapatok kissé felbomlanak, ám erre szükség is volt, ugyanis ennek köszönhetően más és más oldalukról ismerhettük meg a közkedvelt szereplőket.
Továbbra is, mint ahogy az elmúlt etapokban mindig, nálam a prímet abszolút Dustin Henderson (Gaten Matarazzo) vitte, aki ezúttal is tökéletesen hozta ugyanazt a pörgős és gyors észjárású, de közben humoros karaktert, mint a korábbi felvonásokban. Talán kicsit visszafogottabb volt, mint ahogy megszokhattuk, de az őrültségei és párbeszédei továbbra is üde színvoltjai voltak a show-nak.
Winona Ryder is brillírozott Joyce Byers szerepében, akinek szinte minden megmozdulása arany ért. Az évek során olyannyira a magáévá tette a karaktert, hogy meg sem kellett magát erőltetnie, kisujjból kirázta ezt a kissé bolondos, ám közben céltudatos figurát, úgy, mintha a való életben is hasonló személyiség lenne. Mindenesetre nagyon jól állt ez neki.
Joseph Quinn Eddie Munsonja is üde színfoltja volt a bulinak, bár az elején jobban odatette magát, többet mutatta a kamera, meg lényegében az ő közreműködésével indult be az őrület, de összességében érdekes szereplővel sikerült feldobni az amúgy sem unalmas szereplőgárdát.
Illetve Eduardo Franco a kissé ütődött, ám annál szórakoztatóbb Argyle bőrébe bújva is okozott kellemes pillanatokat. Úgyhogy elmondható, hogy az újoncok telitalálatnak bizonyultak, mint eddig minden évadban.
Mille Bobby Brown Tizijét viszont olyan semmilyennek éreztem, és ez főleg annak tükrében szomorú vagy inkább meglepő, hogy lényegében ő a főszereplő. Maya Hawke-ot (Robin) továbbra is imádom, Sadie Sink (Max) is ügyeskedett, Noah Schnapp (Will) meg mintha ott sem lett volna. De hát nem juthat mindig mindenkire megfelelő mennyiségű idő a kibontakozásra.
Összegzés
A Stranger Things friss évada szinte koppra azt hozta, amit vártam tőle, talán annál egy kicsit többet is, így nagy örömmel konstatáltam, hogy a készítők még ennyi év után is komoly színvonalat biztosítanak. Sőt, talán még egy picit sikerült is felülmúlniuk az elvárásokat, és olyan elemeket, jeleneteket hoztak tető alá, amelyeket rendesen fülig érő szájjal néztem.
Számomra a legkellemesebb epizód rögtön az első volt, amely egyfajta felvezető etap volt, azaz gyorsan megmutatta, ki hol van, melyik szereplő éppen mivel foglalatoskodik, és hogyan boldogul ebben az új, barátoktól, szerelmektől elszakított élethelyzetben.
Közben pedig olyan tökéletesen adagolták a nosztalgiát a ‘80-as éveket meghatározó muzsikákkal, képekkel, jelmezekkel, hogy talán még egy könnycseppet is sikerült elmorzsolnom miattuk. Imádom azt az időszakot, a korra jellemző életérzést pedig csont nélkül vissza tudták adni.
Utána viszont tényleg teljesen elszabadult a pokol, amelynek következtében ismételten befigyeltek a horrorelemek, sőt, egy kísértetházzal és megannyi nyomozós szállal is megbolondították a cselekményt, szóval lesz itt minden, ami szem-szájnak ingere.
Nincs mese, a Stranger Things negyedik évadát a rajongók egyszerűen két kanállal fogják falni, nem is értem, hogy lehet ezt ésszerűen beosztani, ugyanis amint meglestem az első felvonást, nem akartam abbahagyni. Persze a meló meg a különböző programok közbeszólhatnak, de rendesen fizikai fájdalmaim voltak, ha valami miatt le kellett állítanom egy-egy epizódot. Mondjuk egyszer sikerült hajnali fél ötig darálnom...
Szóval rajongóknak kötelező, akik pedig még csak most ismerkednek a szériával, netalántán még nem döntötték el, hogy belekezdjenek vagy sem, azoknak csak annyit mondanék, hogy a Stranger Things tipikusan az a produkció, amely tényleg az első képkockáktól kezdve, kivétel nélkül mindenkit magába tud szippantani. Júliusban meg jön is a folytatás!
