1 évnél régebbi cikk

Creed III kritika: Rocky nélkül már nem az igazi
·Filmkritika·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Mafab/Stillsdb-cron
Creed III kritika: Rocky nélkül már nem az igazi
·Filmkritika·Utolsó frissítés: undefined

Már a harmadik felvonását tapossa a Rocky-széria spin-offjaként funkcionáló Creed, amely ezúttal Sylvester Stallone nélkül próbálja megállni a ringben a helyét. Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Creed III! (Spoilermentes kritikánk következik.)

Külcsín

A nagy többséggel ellentétben, sosem voltam igazán oda a Rocky-filmekért, vagy inkább úgy is fogalmazhatnék, hogy bár anno a csapból is Sylvester Stallone kemény öklösei folytak, nem ültem fel a hypevonatra. Megnéztem őket, szép volt, jó volt, a Survivor Eye Of The Tiger című száma örökre belém égett, de kábé ennyi.

Pedig aztán a maguk műfajában igencsak színvonalas alkotások voltak, főleg az első két felvonás, amelynek hatására a legtöbb mozirajongó a box irányába fordította az arcát, sőt, hirtelen mindenki Rocky nyomdokaiba kívánt lépni, és napestig edzettek a végeláthatatlan lépcsőkön, a produkciók ikonikus jeleneteit lemásolva.

Szóval Stallone egyik legjobban futó franchise-za már a kezdetektől fogva nemes egyszerűséggel berobbant a köztudatba, rövid távon a popkultúra része lett, így a foglalkozás határozottan elérte a célját: a világ Rocky nevét éltette jó pár éven keresztül (egészen pontosan 1976-1990-ig, ekkor készültek az alapművek, azaz a számozott Rocky-filmek).

Persze ez a világraszóló siker nem volt elég sem Stallone-nak, sem pedig Hollywoodnak, így 2006-ban tető alá hozták a nagy visszatérést, Rocky Balboa néven, amelytől hasonló sikereket vártak, mint a nagy elődöktől, ám végül akkora bukta lett, hogy a fal vagy inkább a boxring padlózata adta a másikat.

A csúfos kudarc láttán aztán úgy nézett ki, örökre nyugdíjba vonultatjuk sokak kedvenc bunyósát, így a rajongók végre fellélegezhettek, hogy nem húznak le több bőrt szeretett karakterükről.

Persze ez a nosztalgiával átitatott nyugodtabb időszak sem tartott sokáig, ugyanis a 2010-es évek elején Sylvester Stallone előállt egy újabb remek ötlettel: mi lenne, ha Rocky újra visszatérne, csak ezúttal edzőként, mentoráltja pedig nem lenne más, mint az első felvonásban legyőzött Apollo Creed (Carl Weathers) fia, Adonis.

Így született meg 2015-ben a Creed: Apollo fia, amely hatalmas anyagi és kritikai siker lett, emiatt nem is volt kérdéses a folytatás: 2018-ban jött a Creed II, idén pedig befutott a Creed III, már Sylvester Stallone közreműködése nélkül.

Sztori

Öt évvel járunk a Creed második etapjának eseményei után, amikor is Adonis Creed (Michael B. Jordan) a bajnokok életét éli, mindene megvan, amiről valaha is álmodott és nagyon úgy néz ki, hogy már senki nem rondíthat bele ebbe az idillbe.

Aztán egyik napról a másikra jön a feketeleves: Adonis gyerekkori cimborája Damian Anderson (Jonathan Majors) tizennyolc év után szabadul a sittről, és mindenkin bosszút akar állni, aki sikereket ért el addig, amíg ő a hűvösön csücsült.

Legjobban régi barátjára van berágva, ugyanis az a fixa ideája, hogy sokkal tehetségesebb boxoló, mint Apollo Creed fia, így ha nem csukták volna le, akkor most ő lenne a világ tetején.

Adonis állja a kihívást és pontot szeretne tenni a régóta húzódó rivalizálásuk végére, persze tisztában kell lennie azzal, hogy hatalmas kockázatot vállal, ugyanis egy rossz meccsel minden a kútba hullhat, míg ellenfelének nincs veszítenivalója, így igazi parázsmérkőzésre lehet számítani.

Karakterek

Michael B. Jordant mindig is jó színésznek tartottam, és az eddigi Creed-produkciókban is meggyőző teljesítményt nyújtott, de ami zavaró volt a harmadik epizódban, hogy lényegében semmit nem fejlődött az általa megformált figura, és ez valamilyen szinten az ő számlájára is írható.

Eljópofáskodott meg minden, ha kellett átment keménylegénybe, majd izomból rázúdította az egysorosokat az ellenfeleire, de ha csak Adonis Creed karakterét nézzük, az égegyadta világon semmi előrelépés nem történt. És ez így harmadjára már kicsit kezdett idegesítő lenni...

Rocky helyett kaptunk egy Adonist, aki szintén minden felvonásban jön, lát és győz - most őszintén, nem unalmas már ez a sztori? Nyilván ez kell a népnek, mármint, hogy a jó végül győzedelmeskedjen a rossz felett, de ugyanabban a franchise-ban, századjára kezd fárasztó lenni. Vagy ez így rendben van?

Nézzétek meg a Warrior - A végső menet című bunyós mozit, na, ott nincsenek egyértelmű hősök és ellenlábasok, és még csak nem is az a figura viszi el a fődíjat, akinek sokan drukkolnak, szóval véleményem szerint az az alkotás egyetlen filmmel simán kenterbe veri az egész Rocky-univerzumot. Ajánlós.

Visszatérve, a Creed III ellentétes ringsarkában az a Jonathan Majors csücsül, aki - ahogy mostanában a legtöbb produkciójában - ezúttal is magasan viszi a prímet, megjelenése tekintélyt parancsoló, játéka fenyegető és bunyója is rendben van, méltó ellenfele Adonisnak, így ismételten egy jó párosítást hoztak össze a készítők.

A mellékszereplők részéről Tessa Thompson és a többiek is szépen teszik a dolgukat, de senki nem nyújtott kiemelkedőt, ja, és Florian Munteanu, alias Viktor Drago is felbukkant, szóval lesznek itt érdekes momentumok...

Összegzés

A Creed III igazából semmivel sem nyújt többet, mint az első két epizód, tökéletesen kivitelezett boxolós mozi, ám sajnos semmi több. Éreztem én, hogy ez lesz, így már előzetesen sem lelkesedtem annyira Adonis harmadik kalandjáért, mint filmrajongó ismerőseim, ám az, hogy ennyire nem képes megújulni a széria, arra én sem számítottam.

Persze lehet itt azt mondani, hogy főszereplőnk robosztusabb, fenyegetőbb ellenfelet kapott, meg sokkal nagyobbat koppanhat, ha veszít, de ha belegondoltok, akkor igazából nincsenek súlyai ezeknek a mindenből “többet és jobbat” irányvonalú elképzeléseknek.

Ez a legfőbb problémám a futószalagon gyártott folytatásokkal: igazából nincs tét, főleg, ha a címbe is beleszuszakolják a főhős nevét, mert akkor ugye nem írhatod ki a történetből... de mostanában ugyanezt gondolom a Marvel- vagy DC-mozikról is, túlságosan is kiszámíthatóak, nincs dráma, csak látszólag... na, mindegy. Látszik, hogy manapság sorozatokon edződök, mi?

Szóval egy szónak is száz a vége, szerintem a Creed III egy teljesen korrekt sportfilm, amelyben minden megvan, amit az ilyen jellegű alkotásoktól elvárnátok, így akik szeretik a boxot, meg a darálós produkciókat kis drámával megfűszerezve, azoknak tökéletes választás lehet. De aztán semmi feszkó, úgyis jön a folytatás...

10/7 - A Creed III egy jó kis boxfilm, ám ha így folytatják, gyorsabban padlót fog fogni, mint a Rocky-vonal

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek