Halványkék szemek (The Pale Blue Eye) kritika: tökéletes évindító film a krimirajongók számára
Halványkék szemek (The Pale Blue Eye) kritika: tökéletes évindító film a krimirajongók számára
Halványkék szemek (The Pale Blue Eye) kritika: tökéletes évindító film a krimirajongók számáraKülcsín
Már idejét sem tudom, hogy mikor láttam utoljára olyan krimit film vagy sorozat formájában, amely szinte első látásra levett a lábamról. Pedig az elmúlt években rendesen el voltak eresztve a rajongók jobbnál jobb nyomozós alkotásokkal, aztán 2022-ben mintha elzárták volna a csapot. Tisztára olyan érzése támadt az embernek, mintha kihalófélben lenne a műfaj - legalábbis, ha a minőségibb darabokat nézzük.
Így aztán maradtak a dokuk, amelyek szintén fel tudják korbácsolni a rejtélyes esetekre specializálódott emberek érzékeit, de valahogy mégsem olyan feeling, mintha teljes értékű történetet néznénk. Pedig a legtöbb esetben még oda is biggyesztik az alkotások elé, hogy igaz történeteken alapulnak (azaz kőkemény true crime-ot kapnak a fanok), de úgy sem az igazi.
Kíváncsiságból utánanéztem, hogy az fmc.hu krimi címkéjénél milyen produkciók kerültek górcső alá az elmúlt évben, és igencsak szomorú felfedezésre jutottam: míg 2022 igencsak jól indult, április végéig négy nyomozós darabot is kiveséztem, addig az év hátralévő részében már csak Az ördög órája került terítékre.
2021-ben szintén kevés misztikus alkotással foglalatoskodtunk (szám szerint hattal), viszont 2020-ban tizenhat mozi vagy sorozat is bekerült a szórásba, szóval most akkor tényleg haldoklik a sokak által imádott ágazat a mozgóképes világban? Nagyon remélem, hogy nem...
Ezen felbuzdulva az új évet stílusosan egy ízig-vérig nyomozós filmmel kezdem, név szerint a Halványkék szemekkel, amelynek például már az előzetese is rendesen felcsigázott, így alig vártam, hogy végre megpillanthassam Christian Bale-t detektívként, akinek nem kisebb figura lesz a segítségére, mint a híresen hírhedt költő, Edgar Allan Poe.
Sztori
1830-ban járunk, a New York állambeli West Pointon, ahol igencsak intenzív havazás borította be a tájat - sokunk nagy örömére, ugyanis manapság csak a TV-ben láthatunk hópelyheket.
Szóval ilyen körülmények között ismerjük meg Augustus Landor (Christian Bale) nyugalmazott nyomozót, aki hátrahagyva múltját, özvegyként és magányosan (felesége elhunyt, lány eltűnt) éli mindennapjait egy félreeső kis viskóban.
Míg nem egy nap az amerikai hadsereg katonai akadémiájáról érkeznek hozzá vendégek, hogy megbízzák egy rejtélyes haláleset kivizsgálásával: a fiatal kadét, Leroy Fry (Steven Maier) felakasztotta magát, vagyis csak első blikkre tűnik úgy, ugyanis valaki kivágta a szívét, így erősen gyanús, hogy gyilkosság áldozata lett.
Bár Landor eleinte kéreti magát, látszik rajta, hogy alig várja, hogy belecsapjon a lecsóba, így első útja rögtön a hullaházba vezet, ahol érdekes felfedezéseket tesz...
Közben találkozik a fiatal Edgar Allan Poe-val (Harry Melling) is, aki hasznos tippekkel látja el a veterán detektívet, így onnantól ketten próbálják felgöngyölíteni az egész hadsereg sorsát befolyásoló ügyet.
Karakterek
Christian Bale rendkívüli karizmájú színész, és ez végig érezhető volt a film alatt. Persze azért annyira nem erőltette meg magát, mondjuk lehet a kiégett nyomozós szerep miatt, de amikor kellett, csak előhúzott valamit varázskalapjából.
Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy régi ismerőssel találkoztam volna, akinél már előre tudtam, hogy mire mit és hogyan reagál, de közben jó volt vele lógni, felidéztük a régi emlékeket, majd mindenki ment tovább a dolgára. Szinkronosan néztem az alkotást Bale jól megszokott hangjával (Fekete Ernő), így kicsit olyan érzésem volt, mintha a Tökéletes trükköt néztem volna, nosztalgikus volt, na!
Aki viszont abszolút vitte a show-t, az a Harry Potterekből ismert Dudley Dursley megformálója, Harry Melling volt - ha nem mondom, tuti nem ismernétek fel! Amúgy egyszerűen zseniális a figura, mostanában több filmben és sorozatban is volt szerencsém megfigyelni, és amit művel, az emberfeletti.
Szerintem már többször írtam, hogy nemsokára Oscar-díjat fog kapni, ezt továbbra is tartom, őrület, amit csinál! Nagyon figyeljétek meg, bár azt, hogy minden szem rá szegeződjön, amúgy is elintézi.
A Halványkék szemekben felbukkan még Robert Duvall is, de minek? Tényleg semmit nem tett hozzá a sztorihoz. Timothy Spall úgyszintén csak szinte díszletként funkcionál, Gillian Andersont (ugye Scully ügynök az X-aktákból) sem éreztem extrának, és Toby Jones is csak teszetoszáskodott, sajnos...
Összegzés
A Halványkék szemek úgy kellett, mint egy falat kenyér. Ennél pöpecebb alkotással nem is lehetett volna indítani az évet. Minden megvan benne, ami egy hamisítatlan krimihez kell, és már az első másodpercektől kezdve magába szippant.
A felvezető snitt muzsikája kissé játékos, ám ez ne zavarjon össze titeket, utána Howard Shore zeneszerző rendesen begyújt a kazánba. Ez a fajta kettősség végig érezhető lesz a filmen is: ha kell nagyon para, ha pedig az kell, akkor egy-két jól időzített poénnal ellazítják a megtépázott idegeket.
A helyszínek, a képek és a hangulat mesteri, mindenkit és mindent pont annyit mutat a kamera, amennyit kell, így arra is bőven jut idő, hogy elmélázzunk a látottakon, kicsit mi is matekozzunk a nyomokkal. A színészek szintén lehengerlőek, legalábbis a két főszereplő mindenképpen, közülük is magasan Harry Melling viszi a prímet.
Maga a gyilkossági ügy talán kicsit kiszámítható, néhány csavart meg elbírt volna a történet, ám a filmvégi leleplezés azt hiszem, hogy mindenért bőségesen kárpótol. Maradjunk annyiban, hogy még hosszú órákig néztem volna a Halványkék szemeket, és ez azt hiszem, mindent elárul az alkotás minőségéről...
Összességében, akik szintén annyira ki vannak éhezve egy jó kis nyomozós produkcióra, mint én voltam, azoknak a Netflix üdvöskéje hibátlan választás lehet. Christian Bale rajongóinak is erősen ajánlós, jó volt újra képernyőn látni a színészt, akik pedig a megszokottól erősen eltérő mozira vágynak, azoknak is telitalálat lehet Scott Cooper újabb rendezése.
