1 évnél régebbi cikk

Házassági ígérettel magához csalta, megerőszakolta, majd prostitúcióra akarta kényszeríteni áldozatát egy enyingi férfi
Házassági ígérettel magához csalta, megerőszakolta, majd prostitúcióra akarta kényszeríteni áldozatát egy enyingi férfi

A rendőrség emberkereskedelem és kényszermunka kísérlete miatt tartóztatott le egy 37 éves enyingi férfit.

Egy siklósi nő tett feljelentést a rendőrségen január 2-án arról, hogy egy férfi napokkal korábban azzal az ígérettel csalta otthonába, hogy feleségül fogja venni. A nő Enyingre utazott, ahol akarata ellenére a férfi arra kényszerítette, hogy közösüljön vele, és rá akarta venni, hogy prostituáltként neki dolgozzon - számolt be róla a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az elkövető akaratának nyomatékosítása érdekében többször tettleg bántalmazta a sértettet, sőt, egy alkalommal késsel is megfenyegette. Ezeken túlmenően nemcsak az ékszereit, de a mobiltelefonját is elvette tőle, hogy ne tudjon segítséget kérni.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály segítségével együtt otthonában fogták el az egyébiránt más bűncselekmények miatt bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló férfit. A rendőrök a lakóingatlanban tartott kutatás során a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható bizonyítási eszközöket lefoglalták.

A nyomozók a 37 éves elkövetőt – őrizetbe vétele mellett - erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerítve elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka kísérlete bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Székesfehérvári Járásbíróság január 5-én elrendelt.

Borítókép: Facebook/Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók