1 évnél régebbi cikk

Captain Hollywood be-, a Szandi-láz lefutott: ezt hallgatta a világ 30 esztendeje
Fehérvár Médiacentrum fotója
Wikipedia
Captain Hollywood be-, a Szandi-láz lefutott: ezt hallgatta a világ 30 esztendeje

A megunhatatlan Whitney Houston mellett Captain Hollywood, a Snap!, a The Prodigy, a The Beloved, a U.S.U.R.A. és a Positive K szállította a slágereket, miközben itthon Szandi negyedik albuma már nem vert a korábbiakhoz mérhető hullámokat. Ezt hallgatta a világ 1993 első havában.

Az újesztendő néha új szokásokra sarkallja az embert (lásd: újévi fogadalom), ám mi most tekintsünk el ilyen allűröktől. Időbeli és térbeli utazásunkat kezdjük a megszokottak szerint Nagy-Britanniában, nézzük, melyek voltak a legkedveltebb slágerek 1993 januárjában a hűvös Albionban.

Az első helyen nem történt semmi változás, az előző év utolsó havában élen álló dal az újév első hónapját is uralta: a Whitney Houston és Kevin Costner főszereplésével hódító The Bodyguard című film főcímzenéje, a Whitney Houston által világslágerré avanzsáló „I Will Always Love You” egészen 1993 februárjáig megőrizte első helyét.

Természetesen a mesés hangú, ám bántóan korán örök álomra szenderülő énekesnő mögött is kiváló dalok tűntek fel 1993 januárjában. Ilyen volt például a Snap!, mely Nikki Harris énekhangját segítségül hívva az „Exterminate!” című dallal szinte egész hónapra kibérelte a UK Top40 második pozícióját.

Érdekes időszakot élt meg ekkor a Snap!, az alapítók, Luca Anzilotti és Michael Münzing épp egy irányvonal-váltást vezényeltek le a csapatnál, a „The Power” és a „Rhythm Is A Dancer” után a hip-hop vonal elmaradt és erőteljesebben jelentek meg a csapat zenéjében az eurodance stílusjelek. Ennek a csapásiránynak egyik sikeres mérföldköve volt az „Exterminate!”, mely Nagy-Britannia mellett számos más országban is szép sikereket ért el.

Még egy kis érdekesség a Snap! kapcsán: talán kevesen tudják, de az 1989-ben alakult formáció egy másik együttműködéséből indult, az Off (Organization for Fun) a Snap! elődjének is tekinthető. Az Off három tagból állt, Anzilotti és Münzing mellett az elektronikus tánczene egyik ősatyja, Sven Väth is a csapat körül bábáskodott.

Ami a további brit kedvenceket illeti, az első tízben a dallamosabb nóták közül ott volt még a Take That és a „Could It Be Magic” és az édes harmóniát képviselő The Beloved és a „Sweet Harmony”.

Az elektronikus tánczene vonalát erősítette még a UK Top40 élmezőnyében a U.S.U.R.A. és a „Open Your Mind”. Az együttes Olaszországból, Brescia városából indult. A formációt a Time Records tulajdonosa, Giacomo Maiolini, valamint Walter Cremonini és Alessandro Gilardi producerek indították el, a névadónak pedig Maiolini édesanyja, Ursula számított. A keményebb vonalat képviselő muzsika célt ért, az öreg kontinensen sorra érte el a sikereket és gyűjtötte be a pozitív kritikákat az „Open Your Mind”, mely Nagy-Britanniában hetekig megőrizte pozícióját a Top10-ben.

Menjünk tovább Németországba, nézzük, melyek voltak a leghallgatottabb nóták az Offizielle Deutsche Charts összesítése alapján. Az előző hónap listavezetője az újévben is megtartotta első helyét, Tony Dawson-Harrison, vagyis Captain Hollywood január derekáig az élen maradt „More And More” című dance-slágerével.

Január második fele aztán mozgalmasra sikerült a német kislemezlistán, az utolsó napokban itt is befutott Whitney Houston és az „I Will Always Love You”, előtte azonban egy hétig Eddie Chacon és Charles Pettigrew, vagyis a Charles and Eddie néven befutó páros volt az Offizielle Deutsche Charts listavezetője, természetesen a „Would I Lie To You” című dallal.

Azt talán mondanunk sem kell, hogy a listavezető pozíció körüli fennforgástól függetlenül további kiváló nóták tűntek fel a német slágerlistán 1993 nyitó havában. Ilyen volt például a brit lista után itt is remekül szerepelő East 17 és a „House Of Love”, de ott volt a legjobbak között Leila El Khalifi, vagyis Leila K, a marokkói származású svéd eurodance énekesnő. Az ekkor épp egyik legnagyobb slágerével, az „Open Sesame” című dallal hódító Leila K élete később tragikus fordulatot vett, menedzsere kiforgatta vagyonából, ő maga pedig eltűnt. Később a svéd média kiemelten foglalkozott vele, mert kiderült, hajléktalanként éli az életét Svédországban.

Nézzük az öreg kontinens további slágerlistáit: az Eurochart Hot100, valamint a holland, a svéd, a dán, a belga, a norvég, az ír és a svájci listát Whitney Houston és az „I Will Always Love You” vezette, míg Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban Jordy és a „Dur Dur D’Etre Bebe” volt az első.

Kiválóan szerepelt ugyanakkor Görögországban a The Prodigy, mely a debütáló albumáról, az „Experience” című korongról negyedik kislemezként megjelent „Out Of Space” című dallaal hódított a helléneknél. Érdekesség, hogy a The Prodigy két korábbi dalt is felhasznált az „Out Of Space” megírásakor, egyrészt Max Romeo 1976-os "Chase the Devil" című dalából, másrészt Kool Keith rapper néhány sorát az Ultramagnetic MC’s 1988-as "Critical Beatdown" című számából.

A folytatásban figyelmünket szenteljük a tengerentúlnak, nézzük, mi történt a Billboard Hot100 listáján. Az első helyen nem volt változás: 1992 novembere óta Whitney Houston és az „I Will Always Love You” állt az élen, összesen 14 héten át vezette az amerikai kislemezlistát. Persze akadtak mögötte remek nóták, ilyen volt például az Arrested Development és a „Mr. Wendal” vagy épp Paperboy és a „Ditty”.

Az első tízbe befutott Madonna is, aki ekkor épp a „Deeper And Deeper” című dallal ostromolta a listákat. A dal az énekesnő ötödik stúdióalbumáról, az „Erotica” címen megjelenő anyagról jött ki második kislemezként, végül összesen 17 hetet töltött a Billboard Hot100 rangsorolásában.

Ami a Billboard rap listáját illeti: 1993 januárjában egy különleges nóta ugrott az élre. Alig egy hónappal korábban jelent meg a rapper Positive K (Darryl Gibson) bemutatkozó albuma, a „The Skills Dat Pay Da Bills”. A korongról a legsikeresebb kislemez az „I Got A Man” lett, melyben egy férfi és egy nő közötti párbeszéd zajlik, amelyben a férfi, vagyis Positive K udvarol a nőnek, aki azonban folyamatosan visszautasítja közeledését, rámutatva, hogy már van párja.

A dal érdekessége, hogy a női rap-betétek nem a klipben látható hölgyek valamelyikétől származnak, hanem azok is Positive K nevéhez fűződnek, ezeknél a részeknél a technikát segítségül hívva utólag változtatták el a rapper hangját.

Ami a Billboard dance listáját illeti, a klubok játszási, valamint a kislemezek eladási adatai alapján három dal uralta a listát: Rozalla és az „Are You ready To Fly”, Martha Wash és a „Carry On”, valamint a The S.O.U.L. S.Y.S.T.E.M. és Michelle Visage dala, a „Lovely Day”.

Utunk végén nézzük, mely előadók és albumok voltak kiemelkedően népszerűek 1993 januárjában Magyarországon, ehhez a MAHASZ eladási listáját hívjuk segítségül.

Az újév nagy változást nem hozott a dobogón, melyet továbbra is a Rapülők-Zámbó Jimmy-Gergely Róbert hármas uralt, a negyedik helyre azonban befutott Pintácsi Alexandra Réka, vagyis Szandi, méghozzá negyedik, „I Love You” című korongjával. Az ekkor még mindig csak 16 éves(!) énekesnő a lemez megjelenésekor elképesztő diadalmeneten volt túl, a 2-2 eMerTon-díj és Arany Zsiráf díj, valamint a 3 Év Énekesnője elismerés mellett jól mutatja Szandi akkori népszerűségét, hogy mind a mai napig ő a legfiatalabb platinalemezes előadó Magyarországon.

A negyedik album azonban már nem durrant akkorát, mint az előző három, a MAHASZ lista negyedik helyénél feljebb nem tudott vele jutni az ifjú énekesnő, ráadásul a következő hónapban már innen is lefelé volt csak út, gyors lejtmenetbe kapcsolva az „I Love  You” február végére kicsúszott a Top10-ből is.

Ezek voltak tehát a legnagyobb slágerek 1993 első havában, folytatás egy hónap múlva, 1993 februárjának legnagyobb slágereivel!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek