10 hónapnál régebbi cikk

Amikor Alvajárt a Crazy Dance és Mark Wahlberg még Marky Mark volt: ezt hallgatta a világ 30 esztendeje
Fehérvár Médiacentrum fotója
discogs.com
Amikor Alvajárt a Crazy Dance és Mark Wahlberg még Marky Mark volt: ezt hallgatta a világ 30 esztendeje

Mariah Carey és a Sting-Bryan Adams-Rod Stewart hármas világuralma mellett nagy kedvenc volt Marky Mark, az Enigma, Aretha Franklin, Celine Dion és a Maxx, itthon pedig Demjén Ferenc és Szandi mellett Kozsóék adták az ütemet. Ezt hallgatta a világ 1994 második havában.

Zenei időutazásunk 1994 februárjába repít el minket. Utunkat kezdjük Nagy-Britanniában, a UKTop40 listájának tanulmányozásával.

A derék briteknél – ahogy arról egy hónapja beszámoltunk – januárban az énekes Peter Cunnah frontemberi aktivitását erősen meglovagoló D:Ream ugrott a lista élére. A brit banda az egy évvel korábban már kiadott, ám akkor még mérsékelt sikert arató, majd újrakevert verziójában már nagyot hasító „Things Can Only Get Better” című dalával négy hétig volt listavezető a ködös Albionban.

A D:Ream és a „Things Can Only Get Better” február közepéig vezette a brit listát, ekkor azonban berobbant egy dal, mely rögtön az első helyen nyitott új belépőként a UK Top40 listáján. Az előadó a kor ünnepelt dívája, Mariah Carey volt, ez a bizonyos első helyen belépő dal pedig nem más, mint a kilencvenes évek egyik nagy balladája a „Without You”.

Érdekesség, hogy maga a dal igazából 1994-ben „hazatért” Nagy-Britanniába, hiszen a Mariah Carey által sikerre vitt verzió már egy feldolgozás volt. Az eredetit egy brit banda, a Badfinger jegyezte, a rockegyüttes két tagja, Pete Ham és Tom Evans írta a dalt 1970-ben. Később Harry Nilsson is vett mintákat a dalból egy saját szerzeményéhez, az igazán nagy durranás azonban Mariah Carey verziója lett, mely az énekesnő 1994 elején megjelent „Music Box” című albumán kapott helyet. A maxi csak Nagy-Britanniában 490 000 darabban ment el, összességében pedig négy héten át vezette a UK Top40 élmezőnyét!

Ugyancsak szép ívet futott be a briteknél egy másik olyan dal, mely a rádiók játszási listáján a mai napig gyakran feltűnik. Ez nem más, mint az Enigma klasszikusa, a „Return To Innocence”. Az Enigma 1990-ban alakult, az együttes mögött a híres énekesnő, Sandra férje-producere, a román-német Michael Cretu állt.

Az Enigma 1990-es, nagy sikert arató bemutatkozó albuma után majd négy évet kellett várni a következő anyagra, de a „The Cross Of Changes” megérte a várakozást. Az albumról az első kislemez a „Return To Innocence” lett, mely kisebb meglepetésre jobban szerepelt Nagy-Britanniában, mint a hazai pályának számító Németországban. A brit listán a dal felkúszott a dobogó harmadik fokáig, összességében pedig nyolc hétig tagja volt a Top10-nek.

Ha már brit lista és Top10: 1994 februárjában ott volt a legjobbak között Celine Dion és a „The Power Of Love”, Aretha Franklin és a „Deeper Love”, valamint a 2Unlimited és a „Let The Beat Control Your Body”.

Ha már fentebb emlegettük Németországot, zarándokoljunk is el oda, nézzük, mik voltak a nagy slágerek az Offizielle Deutsche Charts élmezőnyében.

Mielőtt a listavezetőkre terelnénk a szót, említsük akkor meg az Enigma hazai szereplését, a „Return To Innocence” a brit dobogóhoz képest hazájában csak az ötödik helyig jutott 1994 februárjában. A hónapot az a dal kezdte az élen, mely az előzőt befejezte, a Jonas "Joker" Berggren, Ulf "Buddha" Ekberg, Jenny Berggren és Malin "Linn" Berggren alkotta négyes, vagyis az Ace Of Base a „The Sign” című dalával február közepéig vezette a német kislemezlistát.

A „The Sign” sikere után egy olyan dal ugrott négy héten át az első helyre, mely az előző hónapban már a tengerentúlon és Nagy-Britanniában is letette névjegyét. A nem akármilyen Sting, Bryan Adams, Rod Stewart trió a 111 millió dolláros hasznot termelő Három Testőr (főbb szerepekben Charlie Sheen , Kiefer Sutherland, Chris O'Donnell, Oliver Platt, Tim Curry, Rebecca De Mornay)  1993-as mozifilmjének betétdalával, az „All For Love” című balladával szárnyalt.

Egy kicsit maradunk a filmes vonalnál, ám ezúttal nem egy bizonyos film betétdala kapcsán. A kilencvenes évek előadói között nem ment ritkaságszámba, hogy színészként is feltűntek, sőt, sok esetben a filmvásznon is ragadtak hosszabb-rövidebb ideig (Will Smith, LL Cool J, Jennifer Lopez és még hosszan lehetne folytatni a sort).

Abszolút beillik a sorba Marky Mark, akit ma már nem annyira rapbetéteiről ismer a világ, hanem Mark Wahlberg néven jegyzett filmes sikereiről. Pedig egykor fehér rapperként törte az utat Marky Mark, aki 1994-ben a reggae életérzést ezerrel adó Prince Ital Joe oldalán tűnt fel. Párosuk több dallal is szép sikert ért el, de a legnagyobbat a „Happy People” ment, mely a német listán tíz héten át ott volt a Top10-ben és egészen a negyedik helyig menetelt.

Ami a további helyezetteket illeti, az Offizielle Deutsche Charts első felében ott volt még többek között a Twenty 4 Seven és az „Is It Love”, a Cappella és a „U Got 2 Let The Music”, a Masterboy és az „I Got To Give It Up”, valamint a Maxx és a „Get-A-Way”.

Ami az öreg kontinens további országait illeti: Európában egyértelműen Sting, Bryan Adams és Rod Stewart balladája volt a legnépszerűbb. Az „All For Love” első volt Belgiumban, Svédországban, Írországban, Dániában, Norvégiában, Ausztriában és Svájcban. Közben Finnországban a Jam & Spoon és a „Right In The Night” vezette az eladási listákat, míg Olaszországban egy feltörekvő énekesnő, Corona lépett az első helyre a „The Rhythm of The Night” című dancefloor-klasszikussal.

Menjünk tovább az Egyesült Államokba, nézzük, mi volt a helyzet a Billboard Hot100 listáján.

Az előző hónapot az első helyen záró a Sting-Bryan Adams-Rod Stewart hármas és az „All For Love” (az Egyesült Államokban 1 200 000 darabot adtak el a maxiból) elköszönt az első helytől, melyet Celine Dion vett át. A kanadai énekesnő pályafutása során 10 dallal jutott be a Billboard Hot100 Top10-es dalai közé, ezek közül 4 elérte az első helyet is. Listavezető dalai közül a „The Power Of Love” volt az első, a később a francia Becsületrend lovagjává választott, többszörös Grammy-díjas énekesnő 4 héten át vezette ezzel a dallal amerikai slágerlistát.

Természetesen a listavezetőkön kívül is akadtak szuper dalok 1994 februárjában az amerikai listán, ilyen volt az egyaránt az élmezőnyig menetelő Janet Jackson és a „Because Of Love”, a Salt ’N’ Pepa és az En Vogue közös munkájából megszületett „Whatta Man”, vagy épp egyik személyes kedvencem, a 10,000 Maniacs és a „Because The Night”.

Utunk végén nézzük, mi volt a helyzet a hazai listán, a MAHASZ eladási adatain alapuló albumlistán. A magyar albumok tekintetében nem történt jelentős változás az egy hónappal korábbihoz képest, a három legkelendőbb magyar lemezt a Rapülők és Zorán mellett a Sose Halunk Meg című film jegyzete, de feltűnt a listán többek között Zoltán Erika „Blue Pearl” című albuma, valamint Demjén Ferenc hatodik, illetve Szandi negyedik lemeze is.

Hogy bemutatkozókból se legyen hiány, arról az Alvajárók gondoskodtak. A Kozsó által menedzselt formáció első albumáról főleg a „Crazy Dance” és a „Don Juan” tűnt fel rendszeresen a rádiókban és a szórakozóhelyeken.

Ez volt mai visszatekintőnk, folytatás a jövő hónapban 1994 márciusának slágereivel.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek