Willow kritika: könnyed fantasy, amelyet akkor tudtok élvezni igazán, ha nem veszitek komolyan
·Filmkritika·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Mafab/Disney
Willow kritika: könnyed fantasy, amelyet akkor tudtok élvezni igazán, ha nem veszitek komolyan
·Filmkritika·Utolsó frissítés: undefined

A Disney feltámasztotta poraiból az 1988-as klasszikust, a Willow-t, méghozzá sorozat formájában, amelyben többek között a címszereplőt alakító Warwick Davis is tiszteletét teszi. Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Willow! (Spoilermentes kritikánk következik.)

Külcsín

Amióta az eszemet tudom  - a krimik mellett - élek-halok a fantasykért. Hogy ez most videójáték, rajzfilm, mozi vagy sorozat, teljesen mindegy, a lényeg, egy zseniálisan megalkotott komplex világban, középkori hacukákban mászkáljanak hőseink, akiket a kardok és az ármánykodások sem hagynak hidegen. Ha ezek mind megvannak, akkor engem már meg is vettek kilóra.

Az első próbálkozásaim a fantasyval egészen alsós koromig vezethetőek vissza, amikor is különböző könyveket olvasva játszottunk szerepjátékokat, amelyek történetei és karakterei, na, meg az a tény, hogy a hősöm én ruházhattam fel tulajdonságokkal és képességekkel, olyannyira lenyűgöztek, nem is akartam más műfajjal keveredni. 

Így szépen sorban faltam a fantasys regényeket, majd amikor felfedeztem a számítógépet, a videójátékokat, ám a nagy áttörést az azóta is a legnagyobb kedvencemként számot tartott A Gyűrűk Ura-trilógia hozta meg. Onnantól aztán teljesen elszabadult az őrület... bár akkor csak és kizárólag J. R. R. Tolkien alkotása létezett számomra.

Aztán sok-sok évvel később beütött a Trónok harca-láz, amely újra felidézte bennem azt, hogy milyen érzés volt gyerekfejjel rácsodálkozni egy fantasyra. Lényegében azóta, minden újabb kardos-varázslós produkcióra rávetem, hátha még egyszer át tudom élni ugyanazt a feelinget.

Így került azóta a palettámra többek között A sárkányherceg, a Vaják, Az Idő Kereke, vagy A Hatalom Gyűrűi (bár ez a széria iránti rajongásomból kifolyólag alap volt), és pont emiatt kaptam rá az 1988-as Willow folytatására is, amely hasonló kalandokkal kecsegtetett, mint amilyeneket kedvenc fantasyjaimban láthattam.

Sztori

20 év telt el a gonosz Bavmorda királynő legyőzése után, amikor is a megjövendölt csecsemő, Elora Banan (Ellie Bamber) már felnőttként tengeti mindennapjait Tir Asleen városában - persze neki a jóslatokról halvány lila gőze sincs.

Bavmorda lánya, Sorsha (Joanne Whalley) időközben betöltötte a megüresedett királynői pozíciót, hozzáment Madmartigenhez, frigyükből pedig ikreik születtek: Airk (Dempsey Bryk) és Kit Tanthalos (Ruby Cruz).

Sorsha, a birodalmak közötti kapocs megerősítése gyanánt, Kitet hozzá akarja adni Graydon Hasturhoz (Tony Revolori), ám az első találka egy tragikus eseménnyel ér véget: brutálisan kinéző harcosok rabolják el Airket, amelynek hatására összeáll egy brigád - Jade Claymore-ral (Erin Kellyman) és Thraxus Boormannel (Amar Chadha-Patel) kiegészülve -, akik a megmentésére sietnek.

Időközben csatlakozik hozzájuk a herceg iránt gyengéd érzelmeket tápláló Elora is, nem is beszélve egy mágusról, akit mindenki csak úgy ismer, hogy Willow (Warwick Davis)...

Karakterek

A Willow - egy klasszikus fanatsyhoz mérten - számos szereplőt vonultat fel, ám én azokat a figurákat emelem ki, akik valamilyen hatást gyakoroltak rám.

A legendás Warwick Davis által megformált címkarakter, azaz Willow Ufgood továbbra is fickándozik megsemmisítő erejű varázslóként, bár már nem annyira viszi a prímet, mint klasszikus filmjében, sokkal inkább egyfajta mellékszerepet tölt be mentorként, ám így is minden perce ajándék. Kicsit habókosabb és zsémbesebb, mint ahogy megszokhattuk, de továbbra is maximálisan hozza a tőle elvárt szintet.

Az Ellie Bamber által életre keltett Elora Danan viszont rendkívül idegesítőre sikeredett, vagyis pontosítanék: azokkal a jelenetekkel, amelyekben fölényeskedően osztotta az észt, ki tudott volna kergetni a világból. Voltak érzelmesebb, komolyabb megnyilvánulásai is, olyankor nagyon tetszett a játéka, de amikor az infantilis énjét vette elő, hát... valahogy nagyon nem állt neki jól, sem a sorozatnak.

Ruby Cruz szintén beleesett ebbe a hibába, bár neki egy fokkal jobban állt a csipkelődés, de neki is voltak olyan indokolatlan húzásai, amelyek majdnemhogy teljesen kivégezték a karakterét. Szerencsére az utolsó részekre megtalálták nála az arany középutat, így kevésbe hajlottak át idiotizmusba a cselekedetei, ám ha a készítők szintet szeretnének lépni a továbbiakban, gyorsan el kell felejtsék ezeket a csapongásokat.

Amar Chadha-Patel Thraxus Boormanje volt talán a legföldhözragadtabb figura a Willowban, igazi hőstípus, aki mindent kockára tesz társaiért - még ha ennek folyamatosan az ellenkezőjét is állítja. 

Tony Revolori és Erin Kellyman hatalmas csalódások, olyan semmilyenek voltak, és ez annak tudatában szomorú, hogy sokkal többre is képesek, mint amit a Disney új produkciójában a mutattak. A többiek meg... inkább hagyjuk is!

Összegzés

34 év után legyártották a Willow folytatását, méghozzá sorozat formájában, ám mindent egybevéve, nem ütött akkorát, mint ahogy arra sokan számítottak. Mondjuk igazából szerintem senkinek nem voltak elvárásai, legalábbis nekem biztos nem, úgy kezdtem el nézni, hogy lesz, ami lesz, maximum látok egy lájtos fantasyt és kész.

Na, pontosan ez lett a vége, egy közepes kalandozós széria, amely ha nem jött volna létre, az teljesen mindegy lett volna. És ez amúgy szomorú, mert sajnos látszik, hogy a Disneynél is pont így gondolkodtak, pedig aztán bőven lett volna benne potenciál, csak elrontottak ezzel az össze-vissza csapongással. 

Lényegében nem tudták eldönteni, melyik korosztálynak szóljon, milyen hangvételű legyen, ezzel pedig egészen konkrétan kifacsarták a produkciót. Minden részre jutott legalább egy olyan pillanat, amikor nem győztem rendbe szedni a csodálkozástól rakoncátlan szemöldökeim.

Mindegy is, bízom abban, hogy a Disney még képes lesz ezt a blamát visszahozni a... nem mondom, hogy a sírból, mert amúgy összességében nézhető volt, de biztos vagyok benne, egyes jelenetei sokaknál kiverik a biztosítékot.

A Willow világa amúgy rendben van, a sztoriszálak is érdekesek, a harcok szintén jól koreografáltak, így végig bennem volt az a feeling, hogy látni akarom a következő részt, de tudnak ők ennél sokkal többet is. 

Mindenesetre Willow és a fantasy műfaj rajongóinak kötelező, simán ellesznek rajta, akik pedig komolyabb hangvételű mágusos-harcos alkotásra vágynak, azok inkább maradjanak A Gyűrűk Uránál - úgy nyolcezredszerre is.

10/7 - A Willow folytatása nem váltja meg a világot, ám kellemes kikapcsolódás a fantasy műfaj rajongóinak

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek