1 évnél régebbi cikk

"Százmilliós nagyságrendű költségvetés mellett pár millión nem múlhat, hogy bajnokok legyünk"
·Sportkosárlabda·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
"Százmilliós nagyságrendű költségvetés mellett pár millión nem múlhat, hogy bajnokok legyünk"
·Sportkosárlabda·Utolsó frissítés: undefined

Váratlanul kikapott a kosárlabda-bajnokságban az Alba Fehérvár, de így is jól áll. Balássi Imre klubelnök szerint a gazdasági élet szereplőihez hasonlóan vannak nehézségek, de meg lehet teremteni egy nagy siker feltételeit.

A Fehérvár Televízió Bajnokok Városa című magazinjában az Alba Regia SC és a Köfém SC elnöki tisztjét is betöltő Balássi Imre volt a vendég. Elsősorban a kosárlabda-bajnokságban jól szereplő Arconic-Alba Fehérvár volt a téma. A csapat 3. helyen áll, bár tegnap váratlanul kikapott a Zalaegerszegtől hazai pályán. A sportvezető elmondta, nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a gazdasági nehézségek a támogatókat is érintik.

"Bizonyos cégek, szponzorok a támogatások átütemezését kérik. És mivel a sportklubok többsége, így a miénk sem rendelkezik komoly tartalékkal, a mindennapi működésben ez komoly nehézséget okoz."

A biztos hátteret jelentő önkormányzati támogatás kapcsán elhangzott, hogy a város költségvetése még készül, de az elnök bízik benne, idén is meglesz ez az alap.

Az önkormányzat támogatása nélkül egyik fehérvári sportág sem létezne, minden köszönet megilleti a városvezetést. A kosárklub esetében ez a támogatás a költségvetés egyharmada, egy biztos alap. Ha ez sérülne, azt megéreznénk. A tárgyalások jelenleg is zajlanak, a helyzet nehéz, de bízom benne, hogy a jelenlegi szintet tudjuk tartani és újabb sikereknek örülhetünk együtt a várossal.

A kosárcsapatban jelenleg csak három külföldi van, illetve szombaton jelentették be az új center, Cheikh Mbacke Diong szerződtetését, aki még nem lépett pályára. Így állnak a dobogón, ami Balássi szerint mutatja, hogy komoly tartás van a csapatban.

"Titkon reméljük és bízunk is benne, hogy döntőt tudunk játszani ebben a szezonban.

Mindig azt mondom a kollégáimnak, hogy egy több százmilliós költségvetésű klubnál nem múlhat pár millión az, hogy fel tudjuk tenni az i-re a pontot. A klubvezetésnek mindent meg kell tennie azért, hogy ez sikerüljön, akkor is, ha nem mindig közgazdaságilag racionális érdekek mentén történik. 

Ha a végén azért bukunk el, mert nem bírtuk a versenyt vagy a játékoskeretben nincs meg a sikerhez szükséges rotáció, akkor az addig elköltött pénz is kidobott összegnek minősül. És ebben a gazdasági helyzetben végképp nem tehetjük meg, hogy pár százmilliót kidobjunk csak azért, mert nem tudjuk megoldani a problémákat."

Szó volt a beszélgetésben az energiaválság miatt kidolgozott programokról a létesítmények működtetésében. Balássi Imre elmondta, az önkormányzattal együttműködésben sok számítást elvégeztek, ezek végén komoly áldozatokat kellett hozni. A kosárcsarnokban a hőmérséklet csökkentését, heti egy hétköznap a teljes lezárást is elrendelték, amit el kellett fogadtatni az edzőkkel, sportolókkal is, kompromisszumot kötve a heti edzésmunkában.

Az új center igazolása tehát szakmailag indokolt, és így nem volt kérdés, hogy meg kell lépni. "Az elnökségben persze sokszor hallom, hogy nincs rá fedezet, de az egy klubelnök dolga, hogy megoldja az ilyen helyzetet. Bízom benne, hogy ezzel a szerkezeti kiegészítéssel még esélyesebbek leszünk. Ha nem jön közbe sérülés, akár komoly sikerrel is zárhatjuk ezt a szezont!”

Az adásban Balássi Imre beszélt a vezetőedző, Matthias Zollner nehéz természetéről és Vojvoda Dávid helyzetéről is, akinek a korábbi menedzserével még nem rendezett vitás ügye miatt az európai szövetség megvonta a nemzetközi játékengedélyét. 

A Köfém SC elnökeként is tevékenykedő Balássi Az Alba Fehérvár KC női kézilabda csapatáról is beszélt, amelynek elsődleges célja, hogy játékrutinban, képzettségben magas szintre hozzon fiatal játékosokat, de eközben a biztos bentmaradás az élvonalban nem foroghat veszélyben. A csapat hétvégén idegenben nyert a NEKA ellen, ezzel tartja helyét a középmezőnyben.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek