1 évnél régebbi cikk

Megint hideg lesz március 15-én
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pál Loránd
Megint hideg lesz március 15-én

A sokévi tendencia idén is folytatódik, nem hazudtolja meg magát az időjárás. Március 15-én megint hideg, esős idő várható, viszont azért a hét eleje tartokat némi tavasziaszságot - tudtuk meg az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Hétfőn az ország déli részein fátyolfelhős idő várható, míg az északi vármegyékben a felhőzet olykor - főleg a délután második felében - meg is vastagszik, de csapadék ott sem valószínű. A déli, délnyugati szél élénk lesz, főleg az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de délnyugaton ennél pár fokkal melegebb, míg északkeleten hűvösebb maradhat az idő.

Kedden a nap első felében főleg fátyol- és gomolyfelhőkre kell számítani, majd a déli óráktól nyugat, északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és egyre több helyen elered az eső, zápor, sőt néhol zivatar is kialakulhat. A Tiszántúlon kisebb a csapadék esélye. A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, majd északnyugatira fordul. Kedden hajnalban 0-10, délután 13-22 fok valószínű, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton a melegebb idő.

Szerdán, március 15-én borult idő várható. Délutántól a Dunántúlon nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, a Dunától keletre azonban borult maradhat az ég. Szerdára virradóra többfelé kell esőre, zárporra számítani, majd nappal az összefüggő csapadékzóna kelet felé araszol, és az esőt helyenként havas eső, havazás válthatja. Nyugaton délután már csak néhol valószínű zápor. Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a csúcsérték 3 és 12 fok között alakul, a csapadékos tájakon lesz a hidegebb idő.

Csütörtökön a vastagabb frontfelhőzet délelőtt északkeletről is elvonul és általában napos idő valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csütörtök reggelig északkeleten lehet zápor, hózápor, majd nappal számottevő csapadék már nem valószínű. Többfelé megélénkül, néhol megerősödhet az északi, északnyugati szél, majd mérséklődik a légmozgás. A minimum-hőmérséklet mínusz 5 és plusz 2, a maximum 7 és 13 fok között várható.

Pénteken nagyrészt gyengén felhős, napos, száraz időre számíthatsz. Élénk, helyenként erős lökések kísérik a délkeleti szelet. A hajnali mínusz 6, plusz 2 fokról 9 és 15 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Szombaton napos időre van kilátás, csapadék nélkül. Élénk lökések kísérhetik a déli, délkeleti szelet. Az éjszakai mínusz 3, plusz 4 fokról 13 és 19 fok közé melegedhet fel a levegő.

Vasárnap többnyire gyengén felhős, napos időre lehet számítani, csapadék nem várható. Többfelé megélénkül, néhol megerősödhet a déli, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 0 és plusz 6, a csúcsérték 15 és 21 fok között valószínű.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek