1 évnél régebbi cikk

Megalakult a Vörösmarty Diákszínház Székesfehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Megalakult a Vörösmarty Diákszínház Székesfehérváron

Idén 14 színjátszócsoport lépett a világot jelentő deszkákra, hogy bemutassák, hányféle módon értelmezhetőek és adhatók elő Arany János balladái. Ám nem is sejtették, hogy a díjátadón egy történelmi pillanat részeseivé válnak: valamennyien alapítói lettek a Vörösmarty Diákszínháznak.

Nyolc évvel ezelőtt indult útjára az Atlantisz program, a tehetséggondozó színházi sorozat idei tematikáját Arany János balladái adták. A 12 középiskola 14 színjátszó csoportja hétfőn este lépett közönség elé a Vörösmarty Színházban. Az előadások sokszínűek voltak: szárnyalt a képzelet, a kreativitás, mindenki megmutatta, mi a színház igazi varázslata - írja az Önkormányzati Kommunikációs Központ.

A közönség minden előadást hatalmas tapssal jutalmazott, majd a közel háromórás este díjátadóval zárult. A zsűri tagjai közül elsőként Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke, önkormányzati képviselő gratulált a csapatoknak, és bejelentette, hogy Székesfehérvár Önkormányzata minden produkciót 100-100 ezer forinttal jutalmazott.

Cser-Palkovics András kiemelte, a diákok játéka, a pedagógusok munkája, a színházi mentorokkal közös felkészülés eredménye az a mai döntés, amely megérett az évek során. A zsűri idén egyhangúlag amellett tette le a voksát, hogy egy jövőbe mutató fődíjat adjanak át.

Ennek alapja, hogy a jelenlévőkkel közösen valósítják meg azt a szándékot, miszerint alapítanak a Vörösmarty Színházon belül egy új kulturális intézményt,

a Vörösmarty Diákszínházat, amely lehetőséget ad arra, hogy a következő évadtól bérletes előadásban vigyen színre egy darabot a város diákszínjátszóiból összeálló alkalmi társulat.

Dr. Szikora János a részletekről szólva elmondta, hogy a tervek szerint az Atlantisz program előadását követően alakul egy kreatív csapat a diákszínjátszók pedagógusaiból, akik a színház által kiválasztott darabra a város ifjú színjátszói közül válogatják ki a szereplőket, majd színre viszik.

A következő évadtól a Vörösmarty Diákszínpad társulatának előadása két diákbérletbe is belekerül, ami azt jelenti, hogy 20-22 alkalommal játszanak majd nagyközönség előtt a fiatalok.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek