1 évnél régebbi cikk

Kánikulára azért még ne számítsunk - Így alakul a hétvége időjárása
Fehérvár Médiacentrum fotója
SZMB
Kánikulára azért még ne számítsunk - Így alakul a hétvége időjárása

Az igazi nyári meleg még várat magára, de a bicikliket például érdemes lesz előkapni a garázsból a hétvégére. 25 - 28 fokkal, enyhe széllel indul az idei vakáció.

Változékonyabbá válik az időjárás a hét végére: nyugaton továbbra is sok napsütésre lehet számítani

A levegő hőmérséklete lassan emelkedik, vasárnapra megközelíti a 30 Celsius-fokot. Pénteken a vastag felhőzet fokozatosan kelet felé vonul, ugyanakkor több helyen megélénkülhet az északi, északnyugati szél, zivatar idején erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul.

Szombaton a Dunántúlon a napos időt kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarja

Helyenként alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik. A minimumhőmérséklet 10 és 17, a maximum általában 22 és 27 fok között alakul, de a tartósabban csapadékos tájakon kissé hűvösebb is lehet.

Vasárnap fátyol- és gomolyfelhőkre lehet számítani

Az északnyugati, északi szél nagy területen élénk lesz. A hajnali minimum 10 és 17, a délutáni csúcsérték általában 22 és 28 fok között alakul.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek