A Fehérvári Versünnep döntősei Petőfi nyomába eredtek
A Fehérvári Versünnep döntősei Petőfi nyomába eredtek
![Fehérvár Médiacentrum fotója](https://cms.fmc.hu/uploads/245495_f095ac64aa.jpg)
Tíz napon át székelyföldi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és az anyaországból érkezett fiatalok – köztük a Fehérvári Versünnep döntősei – mélyíthetik el tudásukat a többek mellett Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával megvalósuló program keretében. Mihályi Magdolna, a tábor főszervezője, az alapító Varga Sándor özvegye kiemelten fontosnak tartja, hogy ma már a teljes Kárpát-medencei magyarságból érkezhetnek fiatalok, akik ezzel is megerősítik identitásukat. Az ideérkező fiatalok és a tábor vezetői segítségével – ahogy Varga Sándor megfogalmazta – hidat építünk magyar és magyar között.
A nyitó gálán színpadra léptek a Hargita Néptánc Együttes utánpótláscsoport és a Csíkcsomortáni Magyarok Nagyasszonya néptánccsoport fiataljai, majd az est Kubik Anna, a tábor szakmai vezetője köszöntőjével és a hagyományos tábortűzzel zárult.
Petőfi nyomában címmel Borbély-Kiss László pedagógus vezetésével egy egész napos kiránduláson ismerkedhettek meg hétfőn a táborlakók a költő tragikus halálának történetével.
A csatát megelőző napon Székelykeresztúrra érkező Petőfi Sándor emlékét őrző múzeum relikviáival, a néphagyomány által megőrzött események sorával, majd a Fehéregyházán lezajlott ütközet – erre a köznyelv segesvári csataként emlékezik – sorsfordító pillanataival is megismerkedhettek, ahol Bem tábornok serege nem tudott ellenállni az osztrák-orosz túlerőnek, s amely Petőfi Sándor hősi halálával végződött.
A tíz nap során a fiatalok Kubik Anna, a tábor szakmai vezetője, a magyar líra egyik első számú gondozója, valamint Ráckevei Anna és Rubold Ödön színművészek segítségével verseket tanulhatnak és elemezhetnek.
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_Verstabor_Petofi_nyomaban_0061_398febefe0.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_verstabor_megnyito2_f95bf80199.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_Verstabor_97e0cb4ca3.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_verstabor_megnyito4_ec40da59ba.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_245498_ba3b007c9e.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_Verstabor_Petofi_nyomaban_0297_ce4d6d0ead.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_Verstabor_Petofi_nyomaban_0365_73a174797f.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_Verstabor_Petofi_nyomaban_0236_69e98d2fbf.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_Verstabor_Petofi_nyomaban_0181_68216751df.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_Verstabor_Petofi_nyomaban_0270_69f82e1ecf.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_Verstabor_Petofi_nyomaban_0008_1ea1a1d3e7.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_Verstabor_Petofi_nyomaban_0092_88739f8c12.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_verstabor_megnyito_0ed1feeab2.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_Verstabor_Petofi_nyomaban_0103_f5a7203252.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_verstabor_megnyito3_956463d8a4.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_Kubik_Anna_1c7d45ef0e.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_Verstabor_Petofi_nyomaban_0393_f83bbcd455.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_Verstabor_Petofi_nyomaban_0415_306306cfa1.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_245495_f095ac64aa.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_Verstabor_Petofi_nyomaban_0182_011b08511b.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_Verstabor_Petofi_nyomaban_0403_2e16705066.jpg)
![](https://cms.fmc.hu/uploads/thumbnail_verstabor_petofi_nyomaban_0044_c3d55cb434.jpg)
A Fehérvári Versünnep a Fehérvár Médiacentrum társadalmi felelősségvállalási programjának fontos alappillére, melyet Székesfehérvár Önkormányzatával, a Székesfehérvári Egyházmegyével, valamint a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házzal együttműködésben idén 13. alkalommal szerveztek meg. A tavaszi döntő minden versmondója részvételt nyert a Székelyföldi Varga Sándor Verstáborba.