7 hónapnál régebbi cikk

Juhász László független képviselő tartott sajtótájékoztatót kedden
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
Juhász László független képviselő tartott sajtótájékoztatót kedden

Az önkormányzati intézmények és vállatok dolgozóinak juttatásáról, a költségvetés módosításáról és a Fehérvár FC támogatásáról is kifejtette véleményét Juhász László a Válasz Független Civilek önkormányzati képviselője.

A Válasz önkormányzati képviselője a sajtóájékoztatón kiemelte előremutató, hogy a költségvetési helyzet lehetővé tette, hogy az önkormányzati munkavállalók egyszeri 50 illetve 100 ezer forintos bérkiegészítést kapjanak.

Juhász László ellenérzését fejtette ki azzal kapcsolatban, hogy a fehérvári baloldal egy fehérvári gazdasági díjra javasolta az Arconic-Köfém sztrájkoló dolgozóit. 
Szeretném leszögezni, hogy egy gazdasági díj tekintetében, kicsit groteszk az, hogy pont a gazdaság leállását akarnánk ünnepelni, mindamellett én üdvözlöm az ilyen jellegű megnyilvánulásokat, és biztatom az embereket, hogy éljenek az állampolgári jogaikkal, de hogy gazdasági díjra jelölni egy ilyen cselekményt, és utána még ezt kikéri magának a fehérvári ellenzek, azt gondolom ez több mint sok.
- monda el Juhász László.
A képviselő a Fehérvár FC utánpótlás-neveléssel kapcsolatos önkormányzati  támogatásra is kitért.
Ugye a költségvetés rendelet módosításakor 150 millió forintot a Fehérvár FC Kft.-nek megszavazott a közgyűlésünk, és ezt is azóta hangosan kikéri magának a fehérvári négy főből álló ellenzékünk, én mint középen elhelyezkedő azt kell mondjam, tényleg nem tudom ezeket az embereket elképzelni mire gondolnak, hiszen ha csak a TAO támogatásokat nézzük 2023-ban a kosárlabda és a kézilabda is több támogatást kapott mint a labdarúgás.
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek