11 hónapnál régebbi cikk

Ötödik alkalommal tartották meg a városi összegyetemi gólyabált
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kiss László
Ötödik alkalommal tartották meg a városi összegyetemi gólyabált

A Hallgatói Tanács négy év után szervezte újra az eseményt, mivel az idei évben nagyon sok hallgató nyert felvételt Székesfehérvár egyetemeibe.

Az esemény fő támogatója az önkormányzat mellett, egy székesfehérvári fiatalokból álló és egyesület volt, akik egykor szintén a város egyetemeibe jártak. Zámbó László Áron a Ponton Egyesület elnöke az első gólyabálok szervezésében is aktívan részt vett és szerette volna a mostani gólyáknak is megadni a lehetőséget, hogy jól érezhessék magukat egy bál keretein belül.

"Mi fontosnak tartottuk, hogy ezt a hagyomány újraélesszük, már csak azért is, mert mi a ponton egyesület tagjai is mind Fehérváron voltunk egyetemisták ezért pláne a szívünkön viseljük a fehérvári hallgatói életnek az alakulását. Ezen kívül minden olyan kezdeményezést nagy örömmel támogatjuk amikor a hallgatók keresnek meg minket egy programmal kapcsolatban" - mondta el Zámbó László Áron

Az eseményen Cser-Palkovics András polgármester is részt vett, aki semmiképp nem szerette volna ha ismét elmarad az esemény: "Miután idén szerencsére jóval több elsős hallgató is van a fehérvári egyetemi képzésben és felsőoktatásban, ezért úgy éreztük, a hallgatói önkormányzattal ezt megbeszélve, hogy érdemes ezt a hagyományt újraéleszteni és megnézni, hogy van-e rá igény, a fiatalok azt mondták van igény, és hát több mint 200-an jöttek el a mai gólyabálra, bízom benne, hogy jól fogják magukat érezni."

Az este hátralévő részében bál királyt és királynőt is választottak. A koronát Németh Bálint, a tiarát pedig Barna Barbara tehette fel a fejére Az este fénypontja Metzker Viktória, népszerű DJ fellépése volt, ami nem nagy meglepetésre hatalmas sikert aratott.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek