Munka és pihenés: fehérvári pannókon a vasút életképei
Munka és pihenés: fehérvári pannókon a vasút életképei
Munka és pihenés: fehérvári pannókon a vasút életképeiKorábban már több alkotás kapcsán is foglalkoztunk a székesfehérvári vasútállomás központi épületében, az állomás külső területein vagy épp környékén található köztéri alkotásokkal. Legutóbb néhány hete Z. Gács György és Pituk József Viktorián festőművészek alkotását a félemeleti lépcsőfordulóban helyet kapott festett üvegablakot mutattuk be.
Nem az az egyetlen kiemelkedő alkotás azonban a vasútállomás épületében: rögtön a fogadócsarnok bejáratánál két hatalmas pannó fogadja a belépőket. Konecsni György grafikus, festőművész és Béres Jenő festőművész alkotásai különleges hangulatot adnak a vasútállomásnak.
Konecsni György grafikus, festőművész 1908. január 13-án született Kiskunmajsán. A Magyar Képzőművészeti Főiskolát 1927 és 1931 között végezte el, egy évvel később azonban bebörtönözték államellenes izgatás miatt. Szabadulása után lett elismert művész le, 1934-ben és 1936-ban elnyerte a Nemzetközi Idegenforgalmi Kongresszus Faud-serlegét, utóbbi évben az Iparművészek Egyesületének ezüstérmét is.
1937-ben plakátjaiért Grand Prix-t, a magyar pavilon egyik termének megtervezéséért Diplome d'honneurt kapott a párizsi világkiállításon, majd 1939-ben három plakátjával Grand Prix-t nyert a Milánói Triennálén. A Köztársasági Érdemrend aranyfokozatát 1948-ban vehette át, majd rövid időn belül két Kossuth-díjjal is elismerték (1950, 1952), 1968-ban pedig átvehette a Magyarország Érdemes Művésze elismerést.
A háború után plakátjaival, majd az ötvenes évek elején történelmi pannóival vívott ki elismerést, Később figyelme a a murális, közösségi terekbe szánt műfajok felé fordult érdeklődése, több mozaikot, sgraffitót, dekoratív falfestményt készített állami megrendelésre. Ahogy a Köztérkép fogalmaz élete második felének munkásságáról:
„Ezekben a munkáiban a feladat jellegének megfelelően előadásmódja elvontabb, intellektuálisabb - előszeretettel alkalmazta a stilizált geometrikus formákat, illetve a szürrealisztikus képzettársítások meglepő vizuális képleteit. Ugyanakkor nem mondott le a társadalmi felelősségtől fűtött figurális ábrázolásról sem, ennek jegyében alkotta meg élete utolsó évtizedében nagy hatású grafikai ciklusait, köztük a könyv alakban is megjelent Bánk bán-illusztrációkat (Budapest, 1968) és a Magyar nyelv története (Budapest, 1972) című - nyelvemlékeink irodalmi és legendabeli hagyatékát feldolgozó - pompás sorozatát. Mint pedagógus és művészetszervező is beírta nevét századunk magyar művészettörténetébe, irányításával nőtt fel az új reklámgrafikus nemzedék.”
Konecsni György 1970. január 29-én hunyt el Budapesten.
Béres Jenő Arad szülötte, 1912. április 20-án látta meg a napvilágot. A Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója 1932 és 1937 között, majd 1948 és 1951 között a Budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban, 1951-ben és 1952-ben a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanított. Később Olaszországban, Franciaországban és a Szovjetunióban járt tanulmányúton.
Az ötvenes években a magyar történelem ábrázolása érdekelte az aradi festőt, később csendéletek, tájképek lettek munkásságának főszereplői. Béres Jenő 1981. május 29-én hunyt el Budapesten, székesfehérvári alkotásának jelentőségét növeli, hogy a Köztérkép adattára szerint ez volt pályájának egyetlen köztéri alkotása.
Ami pedig a két fehérvári pannójukat illeti: a II. világháborúban megsemmisülő vasútállomás újjáépítésekor több kiváló alkotás is helyet kapott a díszítésként az új épületegyüttesben. Kétségkívül a leggrandiózusabb a festőművészek két pannója volt, melyeket végül 1959-re fejeztek be.
Az egyiken az ipar és a szállítmányozás, a másikon a Balatonra érkező nyaralók szerepelnek, vagyis a munka és a pihenés áll a két mű középpontjában, természetesen kiemelve azt, hogy az élet mindkét területén mennyire hangsúlyos volt akkoriban a vasút, mint egyetlen olyan közlekedési forma, mely nagy mennyiségben volt képes áruk, illetve nagy tömegben pihenni utazó emberek szállítására. A Művészet folyóirat 1961. májusi számában Pogány Ö. Gábor így ír a két alkotásról:
„A két fehérvári falkép felszabadulásunk utáni képzőművészetünk legtiszteletreméltóbb vállalkozásai közé tartozik. A jelképes értelmű sokalakos kompozíciók fajtájához tartozik mind a kettő, cselekményesség, helyzetteremtés dolgában viszont közvetlenség, realitás életszerűség képviselője. A két festő nehéz feladatot oldott meg, amikor megkísérelte a zsáner műfajával kitölteni a megadott óriási felületeket. Konecsni György és Béres Jenő rászolgált a dicséretre, amiért hogy a pályaudvar fogadócsarnokának széles terében is hitelesíteni tudta a konkrét emberábrázolást, a választott jelenetek hangulati és lélektani indokolását. Bár erről a két festményről elhelyezésük óta kevés szó esett, alkotói eredmény tekintetében Domanovszki Endre és Szőnyi István mezőgazdasági panneaui mellé sorolható.
Az ipari téma kidolgozása monumentális, ünnepies. A kompozíció hátterét egy erőmű tömegei zárják le, bal és jobb szélén egy mozdony, illetve tehervagon keretezi az előadott eseményt, az ötszázkilóméteres mozgalom és a gyári munka hőseinek baráti összefogását. a visszatartott, de még erőteljes színekkel megfestett kép imponálóan gazdag az egyes figurák találó jellemzésében, a beszédes mozdulatok rögzítésében, a természetesség és az átgondoltság szerves egységének biztosításában. A részletekben, de mű egészében is szembetűnően érvényesül Konecsni György biztos ábrázolókészsége, páratlan mesterségbeli tudása, tipizáló ereje. Bár a kompozíció igen sokrétű, egy sor apró megfigyelésből áll össze, az előcsarnok kellő méretei biztosítják a szükséges rálátást, s így a szemlélőben elég szerves összkép alakulhat ki a látottakról.
A Balaton-parti téma üde plein-air atmoszférát áraszt. A háttér növényzetéből jobbra előbukkan a tó tükre vitorlással, gőzhajóval. A színes nyári ruhákba öltözött nők, férfiak, gyermekek mozgalmassága változtatják a festmény, melyet mesterei szinte hiánytalanul ki tudott tölteni meghittséggel, a korai nyári üdülés kellemes emlékeivel. A szituáció jellegéből következik, hogy a szereplő alakok felsorakoztatása esetlegesebb, lazább, mint Konecsni György tablóján. A formákat, foltokat Béres Jenő puhábban kezeli, ami így meg is felel feladatának, a mozgó levegő, az áradó fény nem tűri a pontosabb szikárabb motiválást...”
A két pannó szerencsére a vasútállomás közelmúltbeli felújításának köszönhetően (is) kiváló állapotban van, és sokáig dísze lehet még a fehérvári fogadócsarnoknak.
