A Bory-hagyaték őrének domborműve
·Kultművészet·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
A Bory-hagyaték őrének domborműve
·Kultművészet·Utolsó frissítés: undefined

Bory Jenő Székesfehérvár történetének meghatározó személyisége, nélküle a városkép, a kulturális örökség nem lenne oly gazdag. Életművét, hagyatékát évtizedeik gondozta unokája, Dr. Ágoston Béla, munkásságának egy dombormű állít emléket.

Bory Jenő életművének ápolásának, megőrzésének hosszú ideig motorja volt Bory Jenő hét unokájának egyike. Dr. Ágoston Béla foglalkozása szerint kiváló fogorvos volt, ám mindeközben hivatása mellett a Bory-hagyaték fenntartása, a Bory vár megőrzése töltötte ki életét. Több kötet szerzőjeként vagy társszerzőjeként (Bory Jenő és a székesfehérvári Bory vár + Dobó István vármúzeum, Bory Jenő és a székesfehérvári Bory vár) igyekezett megismertetni a székesfehérváriakat és a városba látogatókat Bory Jenő munkásságával, életútjával.

Dr. Ágoston Béla 2010-ben, 73 éves korában hunyt el, mindössze egy évvel a 2009-es Bory-évforduló és emlékév (Bory Jenő születésének 130., halálának 50. évfordulója kapcsán) után, melynek szervezésében, programjai megvalósulásában főszerepe volt. Halálakor a város honlapja megemlékezett erről a rendkívül tevékeny évről:

„Az egész évet átfogó Bory-emlékév programsorozatának egyik fő motorja volt. Ha kellett személyesen kalauzolta a vendégeket az öreghegyi Bory-várban, ha kellett pályázatot írt és ha kellett, kétkezi munkájával segített.”

Dr. Andó Péterné Fejér Megyei Építészek Kamarájának titkára így emlékezett Dr. Ágoston Bélára, szintén a város honlapján:

„2009-ben, a Bory-évforduló évében akadályt nem ismerve fáradozott azért, hogy kiállítással, konferenciával, kiadvánnyal méltóképpen emlékezzenek Bory Jenőre, a hajdani építőre. Dr. Ágoston Béla a jövőre is tele volt újabb tervekkel, elképzelésekkel és energiával. Jó őrzőként minden lehetőt és lehetetlent vállalt azért, hogy az Öregapa művészi öröksége közkinccsé váljék.”

Nem csupán Bory Jenő, de unokája és életművének ápolója, Dr. Ágoston Béla emléke sem süllyedhet a semmibe Székesfehérváron, ennek köszönhetően 2014. augusztus 19-én különleges alkotással gazdagodott Székesfehérvár. Szakál Antal több alkotásával is foglalkoztunk már, bemutattuk többek között a Széna Téri Általános Iskolában található, Szent Istvánt formázó domborművéről, illetve a tragikus körülmények között elhunyt vadászpilóta, Gődér Béla főhadnagy síremlékére készített domborművét.

A Bory Jenő és dr. Ágoston Béla emlékére készített domborműve a Máriavölgy utca kanyarulatában, a Bory-várral szemben található, lassan 11 esztendeje. Az alkotás egy mészkő talapzaton található, a páros portré előterében az unoka, a hátterében a nagyapa látható, az elhelyezkedéssel is érzékeltetve azt, hogy Bory Jenő hagyatékának és életművének gondozója, életben tartója volt Dr. Ágoston Béla.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek