11 hónapnál régebbi cikk

Élsport és tanulás – együttműködési megállapodás született Fehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
Zsiday Ádám
Élsport és tanulás – együttműködési megállapodás született Fehérváron

Együttműködési megállapodást írt alá a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia Alapítvány és az Óbudai Egyetem, valamint a Kodolányi János Gimnázium. A kooperáció célja a fiatalok ösztönzése a tanulás melletti sportolásra.

A szakmai munka már javában zajlik, de a Velencei-tó partján még épül a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia otthona. Az Akadémia legfőbb célja a sportos, aktív életmódra nevelés, ami már az iskolákban elkezdődik. 

"Az Akadémia legfőbb célja a sportos, aktív életmódra nevelés, ami már az iskolákban elkezdődik. Mi azt gondoljuk, hogy a sport és a tanulás megfér egymás mellett, sőt aki rendszeresen sportol, az kiválóan tud az iskolában is teljesíteni. És ahhoz, hogy ezt a gyerekek is elhiggyék, és ezt meg tudjuk valósítani, ahhoz az iskoláknak is partnereknek kell lenni, folyamatos kommunikáció kell, hogy legyen köztünk és az iskolák között" - hangsúlyozta Kovács Katalin, háromszoros olimpiai bajnok, harmincegyszeres világbajnok kajakos, huszonkilencszeres Európa-bajnok, a KKNKKA Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Éppen ezért jött létre megállapodás két, Székesfehérváron működő oktatási intézmény és az Akadémia között. A Kodolányi János Gimnáziumban közel egy évtizede működnek sportosztályok, és jelenleg is járnak az iskolába tanulók az akadémiáról is. Számukra egyéni munkarendben történik az oktatás. Többek között ezt segíti a most létrejött megállapodás.

Az Óbudai Egyetemen idén vezették be a kötelező testnevelést. Így elengedhetetlen a hallgatók lehetőségeinek bővítése. Emellett, mint az intézmény rektora hangsúlyozta, az együttműködésből az akadémia is profitál, amely az egyetem budapesti és székesfehérvári kampuszával is létrejött.

A Kovács Katalin Akadémia nagy hangsúlyt fektet a kettős karriergondozásra, azaz, hogy a versenyzők, a sportolói pályafutás befejeztével a civil életben is hasonló sikereket érhessenek el, mint a versenypályán.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek