1 évnél régebbi cikk

Késsel támadt a mentősre, a Fejér Vármegyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat
Késsel támadt a mentősre, a Fejér Vármegyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat

A Fejér Vármegyei Főügyészség közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki késsel támadt a segítségére siető mentősre.

A főügyészség közleményében az áll, a vádirat szerint a férfi még 2022. január 25-én azt tapasztalta, hogy házastársa és gyermekei távoztak a lakásból. A vádlott azt feltételezte, hogy végleges szándékkal elköltöztek, így elkeseredésében nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, nyugtatót vett be és elhatározta, hogy öngyilkos lesz.

A férfi tapétavágó késsel többször megvágta magát, majd búcsúzásképpen üzenetet küldött anyjának, illetve munkahelyi felettesének. A munkatársa értesítette a rendőrséget és a mentőszolgálatot.

A mentőszolgálat kiérkezésekor a férfi több sebből erősen vérzett, majd amikor a mentős el akarta venni a kezéből a kést, a férfi rátámadt, a sarokba szorította, és a tapétavágó késsel a sértett feje irányába szúrt. A mentősnek a támadást sikerült elhárítania, a rendőrök pedig a férfit megbilincselték.

Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben fegyházbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, továbbá az elkövetéshez használt kés elkobzását indítványozta.

Borítókép: PB
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek