11 hónapnál régebbi cikk

Nem várt hazai vereséggel kezdett a Volán
Fehérvár Médiacentrum fotója
Hydro Fehérvár AV19
Nem várt hazai vereséggel kezdett a Volán

Meglepően komoly pofonba szaladt bele hazai jégen a fehérvári hokicsapat az osztrák nemzetközi ligában 2024 első találkozóján, ezzel veszélybe került az első helye a tabellán.

Túlzás volna azt állítani, hogy parádézik az ICEHL-ben a Hydro Fehérvár AV19. A szezon eddigi részében összességében remeklő alakulat december végére kicsit elfáradt, aminek a mélypontja lehet az újévi sima vereség a mezőny második feléhez tartozó Olimpija Ljubljana elleni, hazai találkozón. Kiss Dávid csapata egy komoly, 1-5-ös pofonba szaladt bele az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, ennek ellenére is még vezeti az osztrák jégkorong liga tabelláját, igaz, a Salzburg és a Klagenfurt 2, illetve 1 meccsel kevesebbnél tart, ez a két gárda a vesztett pontok tekintetében már jobban áll a fehérvári egyletnél.

A Ljubljana elleni az a tipikus mérkőzés, amit gyorsan el kell felejteni, tanulni az elkövetett hibákból és menni tovább azzal az elszántsággal, ami eddig jórészt a Volánt jellemezte. Hullámvölgyek mindenkinél vannak, az, hogy ez most éppen akkor jön, amikor pontelőnnyel állt az élen a kék-fehér gárda, még - ha egyáltalán létezik ilyen - bele is férhet, ha a folytatásban újra kiegyenesedik a társaság.

Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy az Olimpija nem hokizta le a Volánt a jégről, sőt! A hazai egylet többet lőtt kapura, ám ezúttal nem volt elég friss, nem volt így a kapu előtt sem megfelelően éles, hatásos, miközben elkerülhető gólokat kapott, s a fiatal válogatott kapus, Horváth Dominik sem védett úgy, ahogy szokott, a 80.8 %-os védési hatékonyság rendkívül gyenge.

A szlovén alakulat a 8. percben szerzett vezetést, majd miközben a Volán ment az egyenlítésért, jött az újabb bekapott gól alig túl, a mérkőzés felén, s bár erre volt válaszuk Stipsicz révén a hazaiaknak, amikor felcsillant a remény, akkor bő 5 perc alatt kapott még hármat, ami el is döntött mindent.

Az mindenképpen pozitív jel, hogy a játék nem volt annyira harmatos, mint amit a számszerinti eredmény sejtetne, egyszerűen elfáradt és kicsit lassabb, tompább volt a társaság, amely ezt a kudarcot szerdán, január 3-án a Vienna Capitals vendégeként korrigálhatja Bécsben, a 19.15-kor kezdődő  összecsapáson.

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek