Újra lubickolhatunk nyáron a Velencei-tóbanÚjra lubickolhatunk nyáron a Velencei-tóban
A tó vízszintje csütörtökön 113 centiméteren állt, ami már most meghaladta a tavaly csúcsot, amit májusban mértek.
A tározókból további 15-16 centit nyerhetünk, és minimum 20 centiméternyi csapadék is biztosan hullik majd, így tavaszra újra szabályozási szinten belül lesz a tó vízszintje.
December közepe óta másodpercenként fél köbméter, csütörtök déltől pedig egy köbméter víz érkezik másodpercenként a Velencei-tóba - mondta el Csonki István a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője. "Ami örvendetes, hogy a két tározónkban is jelentős vízmennyiséget tudtunk visszatartani, Zámolyon és Pátkán is két-két millió köbméterünk van. Ha ezt a Velencei-tóra vetítem az durván 15-16 centiméteres vízszintemelkedést tud okozni. Tehát ha a vízminőség engedi, akkor a két tározó vízét le tudjuk engedni még most a téli időszakban."
A zámolyi és a pátkai víztározó minőségét folyamatosan ellenőrzi a vízügyi igazgatóság. Pátkán elszaporodtak az algák, emiatt oxigénhiányos állapot alakult ki és halpusztulás történt. "Ami még most is tart, hiszen hideg a víz 4-5 fokos, a két hete elhunyt haltetemek most jönnek csak föl a tározóba, a HOFESZ folyamatosan távolítja el ezt, de friss vízet sikerült adni a zámolyi tározóból a pátkai tározóba, tehát úgy néz ki, hogy megállt a halpusztulás és reméljük, hogy most a legújabb mérési adatokat kaptuk meg, mind a két tározó vízminősége kifogásolhatatlan." - tette hozzá Csonki István igazgató. A két tározó vízminősége megfelelő, így a vízpótlás a Velencei-tóba folyamatos.
A Fehérvár Televízió összeállítása: