11 hónapnál régebbi cikk

Az Alba kikapott a csúcsrangadón, a MÁV Előre nyert, Kiss Dávidékkal hosszabbított a Volán
Fehérvár Médiacentrum fotója
Falco KC
Az Alba kikapott a csúcsrangadón, a MÁV Előre nyert, Kiss Dávidékkal hosszabbított a Volán

Nem volt szerencséje Szombathelyen, így sima vereségével nem jutott Final Fourba a Magyar Kupában a fehérvári kosárcsapat, a Loki férfi röpisei viszont egy szép győzelemmel közel kerültek a Közép-európai Liga négyes döntőjéhez, miközben jött a jó hír: Kiss Dáviddal szerződést hosszabbított a Volán.

Ha már sikerült a szövetség illetékeseinek ismét egy abszurd sorsolással összehoznia a negyeddöntőben - éppen úgy, mint tavaly - a hazai férfi kosárlabda mezőny jelenlegi két kiemelkedően legjobb csapatát, ráadásul újra Szombathelyen, sok fehérvári szurkoló reménykedett abban, hogy legalább a sors igazságot szolgáltat szerda este az Arconic-Alba Fehérvárnak egy győzelemmel a Falco vendégeként, ám nem ez történt: a vasiak a bajnokságot követően a kupában is könnyedén verték Vojvodáékat 95-73-ra.

A kék-fehéreknél a 18 pontos Barnett, a 14 egységig jutó, ifjú Balogh, valamint a 12-12 pontot jegyző Chambers és Vojvoda nyújtott elfogadható produkciót, az nem fért bele, hogy a nem teljesen egészséges Dickey, Philmore és Roberts sem tudott sokat játszani (hárman együtt alig többet, mint Barnett egyedül...), az ő jó formájuk nélkül egy Falco ellen nem lehet nyerni.

A szombathelyi egylet megérdemelten nyert, de azon alaposan el kell gondolkodniuk az illetékeseknek, hogy mi a jó abban a rendszerben, ahol már a legjobb nyolc között összecsaphat a legutóbbi bajnoki döntő két résztvevője, a tabella jelenlegi első két helyezettje, ráadásul egy meccsen, az előrébb álló otthonában eldöntve a továbbjutás kérdését? 

Aligha hihető, hogy majd az elődöntőben egetverő érdeklődés kiséri az NKA Universitas Pécs újonc csapatának mérkőzését az idén a bajnokságban kissé gyengélkedő Szolnok ellen, vagy a másik ágon a Szeged - Falco meccset. Utóbbit talán igen, hiszen a bajok és címvédő erős szurkolótáborral rendelkezik. Az viszont ezer százalékosan kijelenthető, hogy komoly szerevezési, kiírási hiba, hogy a bajnoki tabella két éllovasa nem kerül két külön ágra, mint az NB I-es rájátszásban. 

A kupabúcsút a bajnokságban éppen Szolnokon, az Olaj elleni szombati (január 27., 15.30) rangadón lehet némileg feledtetni. Ehhez azonban az említettek koncentrált, eredményes játéka is elengedhetetlen feltétel lesz.

Az ausztriai Bleiburgban 3-0-ra legyőzte a horvát OK Ribola Kastela együttesét a MEVZA Közép-európai Liga alapszakaszának 7. mérkőzésén a MÁV Előre Foxconn férfi röplabda csapata, így a székesfehérvári egylet 5 győzelemmel és 2 vereséggel, 15 ponttal a 3. helyről várhatja a február közepén esedékes utolsó két, zágrábi találkozót. A négyes döntőbe jutáshoz az egyik mérkőzést nyerni kell, s erre éppen a házigazda, 7. helyen álló Mladost Zagreb ellen lesz nagyobb esélye Dávid Zoltán csapatának, már az elő találkozón, mert a záráson a 2. helyezett, szinte biztosan Final Four-os, szlovén Calcit Kamnik jóval erősebb játékerőt képvisel, mint a horvát.

A Kastela ellen nem okozott problémát a beteg Pesti hiánya, Boa most is jól helyettesítette, amit 10 pontja és kiváló sáncmunkája is jelzett. Koci hozta a szokásos ponterős játékát, most 13-at tett a közösbe, ezzel ő lett a mezőny legjobbja. 

Az első szettben jobban kezdtek a horvátok, gyorsan ébredt azonban a Loki és 10-10 után fokozatosan elhúzva, 25-17-re megnyerte a mindössze 20 percig tartó nyitó játékrészt.

A folytatásban egyaránt 25-20-ra vitte el a maradék két játszmát a MÁV Előre, mindkettőben csak kapaszkodott a kék-fehérek után a Kastela, amely nem is bírta a végét, a fehérvári alakulat jól menedzselte a hajrát és összességében 67 perc alatt simán győzött.

Bár még hét mérkőzés vár az egyetlen magyar ICEHL-csapatra az alapszakaszban, alighanem kijelenthető: a Hydro Fehérvár AV19 sorozatban negyedik alkalommal lesz résztvevője az osztrák bázisú nemzetközi jégkorong liga rájátszásának. Ennek fényében nem csoda, hogy a klub szerződést hosszabbított az edzői stábbal, Kiss Dávid vezetőedzővel, Tyler Dietrich másodedzővel, valamint Samuli Nordman video- és kapusedzővel, aki a jövőben másodedzői feladatokat is ellát majd.

Mindhárom szakember kétéves szerződéshosszabbítást írt alá a sportegyesülettel, amelynél most a legfontosabb feladat a visszatérő jó forma stabilitása, ezzel pedig a véghajrában minél kedvezőbb pozíció kiharcolása a playoffra, egyúttal megcélozva a 2. helyet, amely biztosítaná a következő CHL (Bajnokok Ligája) szereplés lehetőségét is a Volán számára.

Egy biztos: az idény legfontosabb fázisában már stabilan a szakmai feladatokra koncentrálva küldheti csatába hokisait Kiss Dávid és két társa.

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek