9 hónapnál régebbi cikk

Ott lesz az olimpián férfi kézilabda-válogatottunk!
Fehérvár Médiacentrum fotója
MKSZ
Ott lesz az olimpián férfi kézilabda-válogatottunk!

Nem játszottak igazán jól a magyar kézisek, de akadt a csapatnak két klasszisteljesítménye, hatalmas szíve, óriási küzdőszelleme és egy szenzációs közönsége, ami átlendítette a nehéz pillanatokon.

Hektikus produkcióval, infarktusos végjáték után 30-27-re legyőzte Portugáliát a magyar férfi kézilabda-válogatott a tatabányai olimpiai selejtezőtorna zárómeccsén, így 12 év után újra ott lesz az ötkarikás játékokon.

A mieink két nyerőembere a szélső Imre Bence és a kapus Bartucz László volt. Előbbi szó szerint mindent bedobott, kilenc alkalommal célozta meg a kaput, mind be is ment, míg utóbbi kritikus pillanatokban védett ziccereket, jelentősen hozzájárulva a szép sikerhez.

Chema Rodríguez alakulata jól kezdett, az első félidőben szinte végig vezetett, de 13-9-nél hiába támadott az ötgólos vezetésért, nem sikerült, megtört a lendület, hiába védett parádésan Bartucz, rengeteg technikai hibát vétett a magyar csapat, így a hajrához érve már a portugálok vezettek három találattal.

De még volt egy csavar a történetben, Imre Bence a szélről nem tudott hibázni, Bartucz újra parádézott, ezúttal a portugálok bizonytalanodtak el, a mieink pedig elléptek három góllal, amit még úgy is megőriztek, hogy az utolsó két és fél percből kettőt emberhátrányban töltöttek.

Férfi kéziseink a női és férfi vízilabda-válogatott után a harmadik magyar nemzeti csapat, amely a kiemelt labdás sportágak képviselői közül kiharcolta olimpiai részvételét. Ezt még női válogatottunk is megteheti, amely ugyancsak hazai közönség előtt, Debrecenben lép majd pályára Kamerun, Japán és Svédország ellen április 11. és 14. között. Ebből a négyesből is két csapat juthat ki Párizsba.

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek