9 hónapnál régebbi cikk

Hála az elődöknek - 40 éves a Fehérvár Televízió!
·KultFehérvár TV·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Fehérvár TV
Hála az elődöknek - 40 éves a Fehérvár Televízió!
·KultFehérvár TV·Utolsó frissítés: undefined

40 évvel ezelőtt kezdte meg működését a Fehérvár Televízió. 1984. március 19-én adta első adását hazánk első helyi televíziója, a székesfehérvári Városi Televízió.

1984-ben a Fejér Megyei Hírlap újságírói és fotósai Baranyi Pál vezetésével döntöttek úgy, létrehozzák hazánk első helyi televízióját.

Nagy Zoltán Péter hosszabb-rövidebb kihagyásokkal, de a kezdetektől nélkülözhetetlen tagja volt a Városi Televízió, később a Fehérvár Televízió, majd a Fehérvár Médiacentrum csapatának.

A Fejér Megyei Hírlap jelenlegi főszerkesztője azt mesélte, éveken át bujkált technikai szakemberként a díszlet asztala alatt azért, hogy a régi szignálban is látható kart észrevétlenül húzza meg. Erre azért volt szükség - lévén hogy a stúdióképhez a valós adáskiadó technika is hozzátartozott - hogy az adás a stúdióból egy helyszíni riporttal folytatódhasson.

Megyeri Zoltán operatőr kollégánk jelenleg is a Fehérvár Televízió csapatát erősíti, harminchat évvel ezelőtt döntött úgy, hogy az akkor még számítástechnikai műszerész szakmáját valódi hivatásra cserélné. Zoli a Fehérvár Televízióban megtalálta számításait és néhány éves kitérőtől eltekintve itt dolgozik, nem véletlenül. Mint azt az operatőr vallja, az, hogy fehérvári helyi tévés lehet, számára szinte az egész életet jelenti.

A Fehérvár Televízió négy évtizede sok tucatnyian fordultak meg a cégnél, többnyire azok töltöttek itt hosszabb időt, akiket elvarázsolt ez a világ, és a munkájukat szívvel, lélekkel, szenvedéllyel végezték.

Somos Zoltán még a pécsi egyetem hallgatója volt, amikor először látta meg a Sport TV Fejér stúdiójának tábláját, eleinte itt kezdett el dolgozni Sipos Józseffel, majd a '90-es években Nagy Judit vezetése alatt csatlakozott a Fehérvár Televízió szerkesztőségéhez.

A Médiacentrum főszerkesztő-helyettese azt vallja, helyi tévésnek lenni megtisztelő feladat akkor is, ha a televíziózás rengeteget változott az elmúlt évtizedekben és a Magyar Televízió kötelékében elérte a sportriporteri szakma csúcsát, hiszen a feladatok ma is alázatot és érdeklődést kívánnak meg a munkatársaktól.

1984. március 19-én a képújsággal indult el a Városi Televízió adása, de a csapat tudósított például

a délszláv háborúról, a romániai forradalomról, számos sporttörténelmi pillanatról, a rendszerváltásról, vagy a politikai pártok megalakulásáról. De készült több dokumentumfilm is ebben a műhelyben, például a Nyergestető című, vagy a Királyaink útján Horvátországban.

A Fehérvár Televízió stúdiója számtalanszor adott helyet a Magyar Televízió műsorainak a kezdetektől és az országos televízióknak is napi szinten dolgozik a stáb.

Így nosztalgiáznak a "régi motorosok":

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek