Hartyáni Gábor - a hármas szám bűvkörében a Viditől a MÁV Előrén át a Gázszerig
Hartyáni Gábor - a hármas szám bűvkörében a Viditől a MÁV Előrén át a Gázszerig
Hartyáni Gábor - a hármas szám bűvkörében a Viditől a MÁV Előrén át a GázszerigTe sem vagy született Fehérvári, de fiatalon érkeztél az NB I-be felkerült Vidihez. A hagyományos "hogyan kezdődött?" kérdést te sem úszod meg. Miképpen, minek, kinek a hatására és nagyjából mikor estél szerelembe a labdarúgással?
- Mivel nem volt akkoriban más, egyéb opció nem is létezett a mi korosztályunk számára, amikor és ahol csak lehetett, rúgtuk a labdát, persze némi tanulás mellett. Amikor én gyerek voltam, az 50-es években nem voltak ezek a "kütyük", mint ma, nem volt számítógép, okostelefon, semmi, ami manapság elszívja a srácokat, lányokat a mozgástól. Mi délelőtt iskolában voltunk, tanultunk, de rögtön utána a foci következett a sorban. Udvaron, utcán, újpesti gyerek lévén a közeli Chinoin pályán és még néhány helyen. Ahogy összejöttünk páran, rögtön jött a kérdés: kinek van labdája? Akinek igen, az menő srác volt, biztos csapattag. Egy idő után aztán rájöttünk, hogy egyesületben kéne játszani, nem csak az utcán és szépen végighaladtunk a ranglétrán, jómagam az Úttörőstadiontól, az Elektromoson át az álomnak számító Újpesti Dózsáig (ma Újpest FC) jutottam, ahonnan aztán végül Fehérváron kötöttem ki, ami a végállomás is volt tulajdonképpen - ezt akkor még persze nem tudhattam -, de eleve nem voltam soha vándormadár típus, így ez nem csoda. 1970-ben 22 évesen lettem a Vidi játékosa, amikor másodszor, de akkor már stabilan megvetve a lábát a legfelső osztályban, az NB I-be került vissza a csapat, az első, 1968-as feljutást és rögtön kiesést hozó idényt, majd egy szezonnyi másodosztályt követően. Akkor alakult ki a Hartyáni, Karsai, Burka középpályás sor, amely az első vonalbeli stabilitástól a bajnoki ezüstéremig, 1976-ig jórészt együtt volt (Burka '75-ben távozott), amikor a csapat a csúcsra ért, mégha ez "csak" egy ezüstéremben öltött is testet a megérdemelt arany helyett. Akkor már Nagy II és a még nagyon fiatal Csongrádi is egyre inkább beépült a csapatba, a középpályára, így nekünk, "öregedőknek" kevesebb szerep jutott.
Mi volt az a tényező, vagy több tényező, amely akkor, abban az 1975-76-oes szezonban a mezőny fölé emelte a Vidit?
- Először is az volt a fő tényező, hogy roppant képzett, remek játékosaink voltak minden poszton, például egy
Karsai Laci be sem mehetett volna korábban az MTK pályára, ha nem olyan képzett, mint amilyen volt, s én sem lehettem volna az Újpest labdarúgója, ha nem vagyok azon a szinten, amilyenen akkoriban. Nagyon fontos volt az is, hogy egy kiváló csapategységet alkotó gárda formálódott Fehérváron Kovács Ferenc vezetőedző kezei között a jó képességű futballistákból.
Nem tagadom, az ő munkássága nagy hatást gyakorolt rám, hasonló habitusúak voltunk, az én hozzáállásom is nagyon közel állt az övéhez, sokat tanultam tőle. Szóval nagyon együtt voltunk, pályán belül és kívül is, igazi összetartó, a magánéletben is összejáró, családias társasággá lett az a Vidi. Itt meg kell említeni a korszak további kiváló Vidi edzőit, Kalocsay Gézát, Kovács Imrét is, akik sokat tettek azért, hogy stabil NB I-es, majd élcsapat alakulhatott ki néhány év alatt Fehérváron. Tőlük is sokat tanultam anno, mint ahogy ifjabb koromban Újpesten Baróti Lajostól.
Mi volt az oka annak, hogy 1976-ban a sikeres Vidi idényt követően átigazoltál a másodosztályba éppen felkerült "szomszédhoz", a MÁV Előréhez, amelynek a sporttelepe alig 2 km-re volt a Sóstótól, tehát csak egy jó 15 perces sétára kellett eltávolodnod a Vidi bázisától?
- Semmi különös nem történt, akkor már bontogatta a szárnyát a következő generáció, a Végh, Csongrádi és Májer neve fémjelezte későbbi UEFA-kupa döntős gárda gerince és megérett a helyzet arra - erősen éreztették is ezt velünk -, hogy mi néhányan, viszonylag idősebb játékosok (én akkor konkrétan még 29 éves sem voltam, de ez a kor akkor már "öregedőnek" számított) átadjuk a helyünket a fiataloknak.
1976 nyarán a vezetők jelezték, hogy elcserélnének a Kaposvárral Burcsa Győzőre, oda kéne igazolnom, de én erre nemet mondtam, soha nem voltam vándormadár típus, a lányaim kicsik voltak, jól éreztem magam Fehérváron családilag, nem akartam elmenni. Nem örültek neki, de tudomásul vették a döntésem. Ekkor futott be az éppen NB II-es újonc MÁV Előre ajánlata, amit aztán elfogadtam, hiszen így helyben maradhattam és folyamatosan játszhattam.
Semmit sem bántam meg, hiszen ez is egy szép korszaka, lezárása volt a pályafutásomnak.
Korábbi riportalanyom, Meggyes László, aki veled együtt került át a Viditől a Lokihoz, azt mondta, hogy abban személy szerint neked jelentős szereped van, hogy a MÁV Előre újoncként fel tudott jutni az NB I-be, ugyanis az öltözőben azzal motiváltad a többieket, hogy elmondtad, jó játékosokból álló, jó csapat a Loki, amelynek nem a kiesés ellen kell harcolnia, sőt, akár fel is juthat. Legyen ez a cél! Valóban így volt?
- Igen, azt néhány edzés után már láttuk, hogy az a csapat egy igazán jó összetételű gárda, a gerince NB I-es képességű játékosból állt. A védelem tengelyében Szabó Gyula, a bal oldalon Tóth Lajos, a hátul és középen is hasznos Meggyes Laci, Burka Imi, Lechner Karcsi, jómagam és persze a gólfelelős, Fülöp Feri, aki a góljaink nagy részét szerezte, sajnos aztán amikor felkerültünk, élve a klubvezetők ígéretével, eligazolt az MTK-hoz, őt pedig nem volt könnyű pótolni. Szóval az rögtön világossá vált számomra, hogy ha az edző jó csapatépítő, akkor ez a társaság simán alkalmas az NB I-re! Márpedig Kerekes Imre az volt, így ha nem is könnyen, némi szerencsével, de elértük a feljutást. A neheze csak utána jött, benn kellett maradni, ami végül kétszer sikerült, a harmadik idény után viszont már nem tudott a csapat megkapaszkodni a nagyon erős mezőnyben. Amikor felkerültünk, már gondban voltunk, mert akkor a MÁV felső vezetése csak az olimpiai sportágakban sikeres versenyzőknek, egyesületeknek, a BVSC-nek, Szolnoki MÁV-nak adott támogatást, nekünk, "kicsiknek" nem. Itt csak a MÁV Járműjavító Üzem volt, mint bázis, a támogatásokat a klub vezetősége kalapolta össze, ahogy tudta.
Abban a nehéz anyagi helyzetben, az, hogy a MÁV Előre akkor három évig NB I-es tudott maradni, nagyobb bravúr volt, mint az Újpest bajnoki címei.
Az hamar kiedült, hogy sokan nem bíztak a bennmaradásotokban, sőt csak nagyon kevesen. Elsősorban Dévényi Tibor, a kor legfiatalabb élvonalbeli sportvezetője, ügyvezető elnöke, akinek az élete volt a MÁV Előre évtizedeken át és az edző, Kerekes Imre, aki valóban egy jó kis csapatot rakott össze a Takarodó úton, már az NB II-ben.
- Kerekes Imre igazi csapatépítő tréner volt, a szakmát is értette, de ahogy beszélt hozzánk, a hozzáállása, mentalitása példa értékű volt, a kisugárzása átragadt a játékosokra is, jó szellemű szakember volt és játékospárti. Benne volt mindenben, a kisebb balhékban is, jól tudta kezelni szezon közben a különböző szituációkat, hullámvölgyeket, amelyekből szinte mosolyogva jöttünk ki és olyan erőt adott nekünk, hogy egy-egy rosszabb meccs után a következőn már ment a szekér. Ő kicsit hasonlított emberlieg, a gondolkodásmódját tekintve a Verebes Józsira, akivel fiatal edzőként volt szerencsém együtt dolgozni. Aztán az NB I-ben már Szentmihályi Antal volt a vezetőedző.
Az első év nehéz volt, de összejött a bennmaradás, a második volt a csúcs, hiszen viszonylag biztosan ragadt meg a legfelsőbb osztályban a Loki, úgy, hogy a bajnok Újpestet és a Nyilasi-Ebedli - féle Fradit, sőt a Vidit is legyőzte, a Vasassal és a Honvéddal döntetlent játszott. Ezek nem voltak véletlenek, nyilván. A Vidi kapcsán már említetted a családias légkört, ami azt hiszem, a MÁV Előrét még hatványozottabban jellemezte, mint a sikerek egyik fő összetevőjét.
- Ez így van. Elég nehéz elképzelni ezt ma. Vannak csapatok, ahol az innen-onnan érkezett játékosok a meccsek után szétszélednek, hazamennek, nem is lehet összehasonlítani a korábbi évtizedekkel. Szóval, valóban,
ahogy a '76-os Vidi, úgy a MÁV Előre is, sőt, továbbmegyek, a későbbi Gázszer FC is egy igazi nagy család volt, s ennek is köszönhették sikereiket. Ebben a tekintetben ez a három gárda nagyon egyforma volt.
Menjünk egy kicsit tovább a te pályafutásodban, hiszen a Lokis évekkel a játékos-érád érdemben lezárult, visszatértél a Vidihez, ahol Verebes időszakában, majd Kovács Ferenc UEFA-kupa finalista csapatában is pályaedzőként komoly szereped volt a piros-kékek sikereiben, mint ahogy a Kaszás Gábor-féle csapat esetében pár évvel később. A korábbi edzőidtől kapott inspirációkat már említetted, de nyilván más is motivált, terelt az új kihívás felé.
- Igen, még aktív játékos koromban megszereztem az edzősködéshez szükséges papírokat, elvégeztem a szükséges iskolákat, tanfolyamokat, már akkor határozott célom volt, hogy edzőként folytatom. De amint említettem már, volt kiktől tanulnom, Baróti Lajostók Kovács Ferencig számos kiváló trénertől leshettem el a szakma mesterfogásait. Mondhatom, ha nem akartam volna, akkor is tanultam volna tőlük, módszertant, taktikát, emberséget, pszichológiát, sok mindent.
Ki volt az, akitől talán a legtöbbet tanultál?
- Kovács Ferenc! Ő emberileg és szakmailag is közel állt hozzám, nagyon hasonlítottunk egymásra. A családcentrikusság, szeretet, a munkához való precíz, alapos hozzáállás, mind-mind olyan dolgok, amelyekben nagyon hasonlóak voltunk.
Érdekességképpen kiemelném, hogy edzői pályám során néha-néha Verebest is megpróbáltam utánozni, de ez nem állt jól nekem, nem tudtam azonosulni az egyébként nagyon sikeres stílusával, így maradtam a Kovács Ferenc-féle vonulatnál. Amit a Józsi tudott, arra születni kell, azt tanulni, utánozni nem nagyon lehet.
Nyilvánvalóan edzői pályafutásod legnagyobb sikere a Vidivel elért UEFA-kupa ezüstérem volt. Mi volt ennek a Vidinek a titka? Azon felül, hogy kiváló volt a szakmai stáb, a vezetőedző, pályaedző.
- Na, igen, ezt el is felejtettem volna, ha nem mondod! (na, végre ezzel sikerült mosolyt csalni Gábor arcára...) Azon kívül, hogy képzett játékosok alkották a csapatot, a gerince a Csongrádi-Májer -féle, Szőke Miklós edzette országos bajnok ifjúsági csapatra épült, nekik már komoly fizikai, technikai, taktikai alapjuk volt. Ehhez még jött Kovács Ferenc, aki percre pontosan odafigyelt mindenre, a taktikára, az ellenfelek feltérképezésére, s vele minden egyes momentumot előre megbeszéltünk, hogy mikor, mit kell csinálni a siker érdekében egy adott meccsen. Hogy mást ne mondjak, itt van előttem ez a tál, amit a Manchester United elleni, angliai meccs kapcsán kaptunk, ez mindig emlékeztet arra a 90, majd 120 percre, amit fizikálisan és mentálisan is kibírtunk a roppant erős manchesteriek ellen. Erre nem sok csapat lett volna képes, de mi felvettük a kesztyűt. A hazai meccsen ráadásul olyan pályán, amelyen térdig ért a sár, ehhez nagyon komoly fizikai felkészültség kellett.
Ebből is időszakból mennyit tudtál profitálni későbbi, vezetőedzői pályád során?
- Nagyon sokat! Már említettem, hogy nagyon hasonlítottunk egymásra a Kovács Ferivel gondolkodásban és a mindennapi munka terén, nekem ez tetszett, ez feküdt, ennek megfelelően dolgoztam. A Vidinél, az első komolyabb vezetőedzői megbízatásom első szezonjában kishíján összejött a nemzetközi szereplés, egyetlen ponttal maradtunk le róla, de aztán a következő szezonban gyengébben ment a szekér, így idejekorán lemondtam. Akkor olyan rossz volt a hangulat a csapatnál, hogy úgy éreztem, át kell adnom a helyem másnak. Ez után jött a Gázszeres kihívás.
Meg is érkeztünk vezetőedzői időszakod legnagyobb sikeréhez, hiszen nincs más azóta sem, aki egy csapattal a megyei osztályból minden évben bajnoki címet nyerve három esztendő alatt eljutott az NB I-ig. Neked sikerült ez eddig egyedüliként Magyarországon! Mielőtt ebbe nagyon belemegyünk, megjegyezném, hogy a Gázszer a harmadik vonaltól már azon a MÁV Előre pályán játszott és jutott fel az első osztályba, amelyen 20 évvel korábban megtette ugyanezt a Loki, veled a soraiban! Kinek az ötlete volt az, hogy az akkoriban nem túl kihasznált Takarodó úti létesítménybe költözzetek? Csak nem a tiéd?
- Arra már nem emlékszem, kié volt az ötlet, nem is nagyon figyeltem ezt, de nem az enyém, az biztos. Az viszont igen, hogy az NB III első félévét még Agárdon, a Parkerdőben töltöttük, de az MLSZ már nem engedte ezt tovább, nem volt az a pálya alkalmas az NB-s szintre. Ekkor költöztünk át Fehérvárra, a Loki pályára. De jó döntés volt, hiszen remek meccseket játszottunk ott, szép győzelmeket arattunk komoyl mezőnyben remek csapatok ellen. Dunaferr, Paks, Tatabánya, Kaposvár, Sopron, Veszprém, Soroksár, Budafok, csupa-csupa NB I-es múltú, komoly klub jött velünk szemben, akiket szép számú szurkolósereg előtt, jó hangulatban le is győztünk, így mondhatom, teljesen megérdemelten jutottunk fel az első osztályba. A Gázszer (akkor még Velencetours) a megyében akkor is bajnok lett volna, ha nincs edzője, annyira erős kerete volt. Az NB III-ban, NB II-ben már azért már igen komoly ellenfeleink voltak jó játékosokkal, edzőkkel , de a tovább erősödő keretünk őket is felül tudta múlni.
Egy kis "mesevilág" volt az a csapat, amely aztán három éven át nemcsak tagja, markáns tagja tudott lenni az NB I-nek, de aztán a "mesegyár" bezárt, elfogyott a pénz, pont akkor, amikor hetekig a tabellát is vezette a gárda!
- A harmadik évben már olyan erősségű csapatunk volt - ekkor én már szakmai igazgató voltam, Csongrádi Feri pedig az edző -, amely simán nemzetközi szereplő lett volna, ha nem szűnik meg. Szó volt róla, hogy fúzióra lépünk az éppen gyengélkedő, nem sokkal később ki is eső Vidivel, de akadtak néhányan, akik ezt nem akarták, így meghiúsult, pedig szó sem volt arról, hogy mi akartuk volna "bekebelezni" a Vidit, sőt. De ez nem jött össze, amit azóta is nagyon sajnálok, mert egy nagyon erős csapatunk lehetett volna, ha összefogunk a Vidivel, Videoton érzelmű edzőkkel, játékosokkal, erős állománnyal, minden adott lett volna a sikerhez. Az, hogy kinek volt jó a Vidi kiesése és a Gázszer megszűnése, végképp nem tudom, de nem volt ideális a helyzet, az biztos.
A Gázszeres években mi volt a legemlékezetesebb számodra, ha visszatekintesz egy picit?
- Mivel újpesti születésű és nevelésű vagyok, mifelénk nemigen kedvelték a zöld-fehér színösszetételt, én sem. Itt a házunknál is csak a fű meg a fák zöldellnek, amúgy semmi. Ennek megfelelően a Vidivel és a Gázszerrel is, amikor én voltam a vezetőedző, mindig külön "figyelmet" fordítottunk a Ferencváros elleni meccsekre. Sikerrel, hiszen a Videotonnal kétszer legyőztük a Fradit, 3-1-re, majd 3-2-re, míg a Gázszerrel döntetlent értünk el az Üllői úton, majd itthon is. Az FTC ellen sikeresnek lenni mindig jó érzés volt, nekem, lila vérűnek...
Ahogy te magad is jellemezted a saját tulajdonságaid, nagyon hasonlítottál Kovács Ferencre, és sokaktól tanultál a szakmában. Azonban ahhoz, hogy valaki jó edző legyen, sok minden kell. Röviden beszéltél már erről, de most kicsit bővebben nézzük a témát: tudatosan készültél a tréneri pályára?
- Abszolút igen! Azt a fajta stílust, amit mondjuk a Verebes Józsi képviselt, hogy "engem nem érdekel a védekezés, zavarjátok le az ellenfelet a pályáról!", ahhoz kellettek erre alkalmas egyéniségek, erre alkalmas csapat, de amit én szerettem csinálni, az más volt. Már a megyében feltérképeztem az ellenfeleket, hű társam, feleségem, Zsóka rendszerint jött velem, pedig tényleg abban az osztályba, az a csapat mindenképpen megnyerte volna a bajnokságot, de nekem mindig fontos volt tisztességgel elvégezni a munkámat, így a megyei ellenfeleket is mindig megnéztem, mielőtt ellenük játszottunk.
Tisztelni, becsülni kell az ellenfelet, az ellenfél edzőjét, játékosait, elképzelésüket, fel kell készülni belőlük, ez nálam alap volt mindvégig a pályám során! Mint ahogy alap volt az is, hogy a saját csapatom mindig alaposan felkészült legyen fizikálisan és taktikailag egyaránt.
Elérkeztünk a hajrához, így jön az interjúkban rendszerint visszatérő második stabil kérdés: ha mérlegre teszed a pályafutásod, azt kaptad, amit vártál, amit megálmodtál a kezdetekkor?
- Nem voltam, soha, ma sem vagyok álmodozó típus, mindig tisztában voltam a képességeimmel és a lehetőségeimmel játékosként, edzőként egyaránt, nem álmodoztam válogatottról, nagy trófeákról, mindig helyre tudtam tenni magam, hogy mire vagyok képes. Ami bennem volt, szerintem meg tudtam csinálni. persze ehhez jó segítségem volt a feleségem, immár 52 éve tart ez.
Itt "haza" is értünk, a családhoz. Tudom, hogy a lányaid külföldön élnek, nyilván nem túl gyakori a személyes kapcsolat így köztetek. Egyúttal a témához kapcsolódva gyorsan "dobjuk" ide a régi játékostársakkal való kapcsolattartást is. Hogy állsz ezekkel?
- Ami a Vidit illeti, a hazai meccseken a feleségemmel ott vagyunk. Néha van, bevallom, amikor én nem is nagyon akarok menni, de ő igen, és akkor nincs mese, menni kell. Nem véletlen, hogy a játékvezető felnéz a tribünre, hogy a Zsóka ott van-e, csak azt követően kezdődhet a meccs! Persze ez csak vicc, de nem állunk messze tőle. De játékos koromban, majd edzőként is, amikor a kispadon ültem, akkor is jöttek velünk a családtagok, feleségek, ez így is van rendjén. Megvolt, meg van ma is a családi háttér. Nekem a Zsóka hatalmas támasz volt mindig. Amíg én edzésen, meccseken voltam, amikor a gyerekek kicsik voltak, ő tartotta itthon a frontot, ellátta a háztartást, megcsinált mindent. A régi társakra áttérve, régen a Karsai Laci, Fejes Gabi, Czeczeli Karcsi, Szalmásy Tomi, Wollek Tibi volt a legközvetlenebb baráti társaságom a Vidiben, de ma már alig találkozunk, már aki még él, mert sajnos többen nincsenek már köztünk. Nem járunk már össze, tavaly a születésnapunk kapcsán a Karsai Lacival találkoztam, aztán a Kovács Feri nyár végi szoboravatóján jöttek össze sokan a régi csapattársak közül.
Ma hogy néz ki egy napod?
- Reggelente kiadja a "parancsot" a feleségem, hogy mi a napi feladat, mert van bőven a házban és környékén teendő, a fűnyírástól kezdve a sövény rendben tartásáig, én pedig ezeket próbálom legjobb tudásom szerint elvégezni. Olyan nálunk nincs, hogy majd felkelünk délelőtt 10-kor aztán ráérünk mindennel. Van meló, be kell osztani.
Egészségügyileg hogy érzed magad? Tudom, hogy az elmúlt 1-2 évtizedben többet látott orvos, mint azt megelőzően 55-56 évig összesen...
- Igen, sajnos össze-vissza "metszettek", volt egy szívműtétem, érműtétem, két lábműtétem, aztán egy csípő "csere" a bal oldalon, most pedig április közepén megyek, hogy a másik oldalon is kipofozzanak. Játékosként soha nem volt komolyabb sérülésem, műtétem, semmi, na, ezt most alaposan kompenzálja a sors. Ebben a korban, ha valakinek nem fáj valamije, az vagy hazudik, vagy már nem él!
(Mátay Balázs)
