7 hónapnál régebbi cikk

Hétvégén ballagás, hétfőtől érettségi: nehéz napok várnak a végzős diákokra
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
Hétvégén ballagás, hétfőtől érettségi: nehéz napok várnak a végzős diákokra

Nehéz napok várnak a végzős diákokra. A hétvégi ballagás után hétfőn kezdetét veszi az érettségi időszak. A diákok az idei évben kapnak először az új Nemzeti alaptanterv alapján összeállított feladatsorokat, ami azt jelenti, hogy több tantárgy vizsgasora módosul.

Egy hatalmas bulival búcsúztatták a fehérvári diákok az elmúlt 12 évet. A Bolondballagás talán az egyik legkedvesebb diákhagyomány Székesfehérváron, amelynek több évtizedes múltja van már a városban. A fiatalok közösen engedték ki a gőzt, mert tudják, kemény hetek következnek.

Szombaton megtartják a ballagási ünnepségeket is az iskolák: 57 osztály 1200 diákja énekli majd a Gaudeamus Igiturt, kapja a vállára a tarisznyát, benne az iskola képével, illetve egy apró pogácsával. Ez lesz az utolsó hétvége az érettségi előtt, amit sokan a témakörök átnézésével töltenek, sokan viszont inkább rápihennek a nagy megmérettetésre.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is hétfőn 9 órakor kapják meg az első feladatsort a vizsgázók. A magyar nyelv és irodalom után kedden a matematika, szerdán a történelem, majd csütörtökön az idegen nyelvi dolgozatok következnek.

A diákokban jogosan van nagyobb izgalom, hiszen az idei az első év, amikor az új Nemzeti alaptanterv alapján készülnek a feladatok. Több tantárgy vizsgasora is módosul, új témaköröket és feladattípusokat vezetnek be. 

A legnagyobb változtatásokon a magyarérettségi ment keresztül. A korábbiaknál nagyobb hangsúly kerül a tárgyi tudás ellenőrzésére. Az első részben megszokott érvelés, gyakorlati szövegalkotás helyett egy 20 pontot érő irodalmi teszt lesz, míg a második részben az összehasonlítás helyett egy témakifejtő esszét kell majd a diákoknak választaniuk. De a szóbeli tételekben is nagy a változás: az eddigi 20 tételből 6 volt kötelező életmű, amit most 10-re emeltek.

A magyar érettségi mellett a matek és a történelem érettségin is végeztek némi átalakítást, bár ezeknél a tárgyaknál inkább témakörbeli változtatások történtek. A szakértők azt mondják: a kerettanterv és ehhez mérten a középszintű érettségi változtatás célja az volt, hogy kiemeljenek olyan tananyagokat, amelyek absztraktabbak voltak és olyannal helyettesítsék, amelyek az életben többször előjöhetnek. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek