7 hónapnál régebbi cikk

Ökölvívás: fehérvári érmek az egyik legrangosabb versenyen
Fehérvár Médiacentrum fotója
FKSE
Ökölvívás: fehérvári érmek az egyik legrangosabb versenyen

Turós Arnold tanítványai ezúttal is kitettek magukért, az öt indulóból hárman is dobogóra állhattak az egri Bornemissza Emlékversenyen.

Kiválóan szerepeltek Európa egyik legnagyobb utánpótlás viadalán Egerben a Fehérvár Küzdősport SE (FKSE) tehetséges ökölvívói. Turós Arnold öt tanítványa indult a Bornemissza Emlékversenyen, s közülük háromnak akasztottak érmet a nyakába súlycsoportja eredményhirdetésén. 

- A 73. Bornemissza Gergely Emlékversenyen 19 ország 381 sportolója indult, köztük olyan, az ökölvívásban kimagasló országok mint Ukrajna, Kazahsztán és Üzbegisztán, jónéhány Európa-bajnok és Ázsia-bajnok harcossal. Egyesületünk öt versenyzővel indult, s büszkén jelenthetem, hogy - bár aranyat nem sikerült nyernünk -, három tanítványom is dobogóra állhatott!

A lányoknál a serdülő 44 kg-os súlycsoportban érdekelt Bajcsi Flóra kiválóan bunyózott a fináléig, ám ott kikapott egy rutinosabb ukrán versenyzőtől, így az egyik ezüstérmet ő szállította nekünk. A junioroknál 66 kilóban Illés Nóra is eljutott a döntőig, ahol őt is egy kemény ukrán lány tudta csak megállítani, mindenesetre az ő ezüstje szintén szépen csillog.  Az 52 kg-os súlycsoportban az ugyancsak junior Nagy Zsófi önmagához képest nagyon sokat fejlődött, de a selejtezőben - ki más? - egy Ukrán lány legyőzte, így érem nélkül maradt.

A fiúknál junior 60 kg-ban Frank Dominik majd 2 év kihagyás után ezen a rangos versenyen tért vissza a kötelek közé. Első mérkőzését megnyerte egy kazah válogatott bunyós ellen, ám az éremig sajnos nem jutott el nagy létszámú és erős súlycsoportjában. A visszatérés mindenesetre megtörtént, sikerélmény, tanulság is van bőven, ami fontos a jövőt tekintve.

Szintén juniorok között a 66 kg-os Turós Levente már hozta azt, amit tud: felállhatott a dobogó 3. fokára! Levi elsőéves junior, így neki bőven lesz alkalma még fényesebb érmet "összeütni" ebben a rangos mezőnyben is. Egy kis "celebinfó" : Berki Mazsi velünk készül a nemzetközi Sztárboxra, és kihasználva ezt az erős mezőnyt, ő is eljött Egerbe egy jó kis 6 menetes Sparringra. 

Érdekesség, hogy Székesfehérvárról nemcsak a mi bunyósaink, hanem Horváth Balázs nemzeti bíró is lehetőséget kapott tudásának bővítésére, az egész hetet végig bíráskodta.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon hasznos öt napot tudunk magunk mögött. - tájékoztatott Turós Arnold, a Fehérvár Küzdősport SE szakmai munkájának irányítója.

(Mátay Balázs)

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek