Cser-Palkovics András: Aki Fehérvár bármely csapatának mezét viseli, attól joggal várhatjuk el, hogy a szívét-lelkét kitegye a pályára
Cser-Palkovics András: Aki Fehérvár bármely csapatának mezét viseli, attól joggal várhatjuk el, hogy a szívét-lelkét kitegye a pályára
Cser-Palkovics András: Aki Fehérvár bármely csapatának mezét viseli, attól joggal várhatjuk el, hogy a szívét-lelkét kitegye a pályáraPolgármester úr, hogyan, miképpen kezdődött a sport iránti vonzódásod gyermekként?
- Talán az édesapám révén kezdődött, bár anyut is mondhatnám, ugyanis ő aktívan sportolt nagyon sokáig. Apu belénk nevelte - abszolút jó értelemben használva ezt a kifejezést - a bátyámmal együtt a sport szeretetét. Én abba nőttem bele, hogy a sport fontos, egyrészt, hogy az ember maga is sportoljon, másrészt pedig, hogy járjon ki a fehérvári sporteseményekre és szurkoljon a fehérvári csapatoknak.
Emlékszel, hogy mi volt az első igazán komoly, meghatározó sporthoz köthető élményed?
- Nagyon sok volt. Én magam teniszeztem és egy kicsit fociztam is a Vidiben. A teniszben mindig voltak nagy kedvenceim, akkor, amikor azért sokkal nehezebb volt követni a világ sportját, mint manapság, az internet és a televíziós sportcsatornák korában, így amikor a magyar tv adott sportot, vagy - ha nem is jött be csúcsminőségben - amikor az osztrák tévécsatornát be tudtuk hozni és ott tudtunk nézni sportos eseményeket, akkor jutottunk lehetőséghez, de ezek az élmények nagy és meghatározó élmények voltak, illetve azok az események, mérkőzések, melyekre el tudtunk menni.
Elsősorban itt a labdarúgást kell említeni és a Videotont, mert onnan vannak az első ilyen élményeim, természetesen az én korosztályomból is aki átélhette az 1985-ös UEFA-kupa menetelést, az felejthetetlen volt, szinte minden mérkőzésről tudnék valami személyes élményt, emléket felidézni. Nekem abból a csapatból Májer Lajos volt a kedvencem, és a 7-es szám ezért lett az én szerencseszámom, és ugye, éppen az elmúlt napokban - ha az interjú felvételének időpontján nézzük - emlékezhettünk ennek a remek UEFA-kupa finalista csapatnak az utolsó meccsére, a Real Madrid elleni döntő visszavágójára (1985. május 22.), amelyen "Matyika" (Májer Lajos) góljával nyert a Videoton a Bernabéu Stadionban!
Ezek mind gyönyörű emlékek, élmények, de, hogy mondjak egy másik sportághoz kötődőt is, a régi nyitott jégpályán szurkoltunk a Volánnak egy Fradi elleni rangadón, amelyen olyan hideg volt, hogy alig vártuk a szünetet, hogy bemehessünk a melegedőbe, de rengeteg más sportos közösségi élményt, emléket tudnék még felsorolni.
Nagyjából 25 éve találkoztam veled először családilag egy Vidi meccsen, amelyet azóta számos másik követett, egyéb sportágakban is. Ezeken megfigyeltem, hogy nem a csendes szemlélődő szurkoló vagy, bizony elereszted a hangod, amikor szurkolsz. Mennyire kell polgármesterként arra figyelned, hogy egy adott mérkőzésen milyen mértékben vagy hangos, például egy olyan esetben, mint a Vidi idei utolsó meccsén, amikor két gólt is elvett a VAR asszisztálásával a játékvezető a csapattól és ez a bronzérmébe került?
- Én őszinte ember vagyok, ami a szívemen, az a számon.
Néha utólag kicsit megbánom, ha túl sokat ordibálok egy meccsen, néha a gyerekek is mondják, de én nem tudok színházként leülni a lelátóra egy sporteseményen, ahol egy olyan csapat játszik, amelyiknek én szurkolok és szorítok.
Ha színházba szeretnék menni, akkor elmegyek a Vörösmarty Színházba ahol gyönyörű előadásokban van részem, de, ha kimegyek egy sporteseményre, akkor én ott szurkoló vagyok, elsősorban szurkoló, és csak ezt követően polgármester, úgyhogy én ízig-vérig szurkolok a meccseken, a csapatért, a játékosokért, az edzőkért, ráadásul én nagyon sokakat ismerek közülük természetesen, így ezt érdemes hozzátenni.
Nyilván polgármesterként sokszor találkozom velük, adott esetben csetelünk is mérkőzés előtt és után, sok sikert kívánok vagy gratulálok nekik a város nevében. Sokukkal néha össze is járunk, beszélgetünk, kialakult tehát egy jó emberi kapcsolat is, szorítok nekik, mint emberek is, hogy elérjék azt az eredményt, amiért dolgoztak, s amikor azt érzem, hogy valami kicsit igazságtalanul történik és ők nem kapják meg azt, amiért megdolgoztak, akkor azt szóvá teszem. Zárójelben megjegyzem, az ellenkezőjét is!
Volt már az elmúlt években, amikor azt kellett szóvá tennem, hogy aki a Vidi mezét magára húzza, az ahhoz méltó módon is kell, hogy viselkedjen, mert, ha nem, akkor ugyanúgy van dolgom. Nem sportszakmailag, mert én csak szeretem a sportot, de nem vagyok szakértő, szakember, nem értek hozzá, az másnak a dolga, de azt igenis elvárhatom - ahogy a város közössége is joggal várja el -, hogy aki Fehérvár bármely csapatának mezét viseli, az a szívét-lelkét kitegye a pályára.
Hogy ez éppen győzelemre, döntetlenre vagy vereségre elég, tudjuk, hogy a sport része, és én azt tapasztalom, hogy a szurkolók nem önmagában a vereség tényéért szoktak elmarasztalni játékosokat, hanem akkor, ha nem látják az akaratot. Ha viszont látják, de az adott ellenfél ezzel együtt is éppen jobb volt, azt el tudják fogadni.
De egyébként nem csak látványsportra kell gondolni, hiszen, ha az ember visszaemlékezik olimpiai bajnokunkra, Vörös Zsuzsára, az athéni aranyára, vagy Kovács Sacira, aki ugye éppen Tokióban nyert olimpiai bronzot, amikor ott üvöltöttem én is a tévé előtt, majd rögtön utána az öröm pillanataiban rá is írtam egy üzenetet, hogy gratulálok és mekkora boldogságot okozott, nemcsak magának, nemcsak az öttusa sportnak, hanem Székesfehérvár egészének is.
A csapatok tekintetében köztudott és természetes is, hogy minden sportág helyi csapata szívügyed és szurkolsz nekik, ugyanakkor ha egy egyéni sportolót vagy játékost kellene kiemelned, mint kedvencet - lehet többet is természetesen -, akkor ki vagy kik lennének azok?
- Matyiról, Májer Lajosról már beszéltem, nálam ő az első számú és örök kedvenc, gyerek korom óta. Azok az ördöngős cselek, a szélen ahogy meghúzta, abszolút korszerű focit játszva, az nekem örök élmény marad, nagyon-nagyon sajnálom, hogy már régóta nincs közöttünk, de nyilván abból az UEFA-kupa-döntős Vidiből sokakat hozhatnék elő, és amikor csak a gyermekeimen látom, hogy megnézünk régi felvételeket, aztán utána ha találkozhatnak a Csongival vagy a Szabó Józsival, akkor mondják nekem suttogva, hogy "tényleg, ő az, akit láttunk, aki négyet lőtt a Partizánnak?"
Amikor pedig szembesülnek a valósággal, hogy igen, akkor az nekik is nagy élmény, pedig ők azokat a meccseket nem élhették át. Dávid Kornélra, az ő ide igazolására, majd máig egyedüli NBA-szereplésére ugyanúgy büszkén emlékezhetünk, vagy Hanga Ádámra, aki szintén innen az Albából indulva jutott el komoly nemzetközi szintre és futott be fantasztikus karriert. Ha labdarúgókat nézünk még, akkor Juhász Roli vagy Nemanja Nikolics, azt gondolom, hogy két fantasztikus játékos egyéniség, akik még mindig kötődnek Fehérvárhoz, sőt, a Nikóék itt is élnek.
A jégkorongcsapat is adott rengeteg élményt. Nyilván Ifj. Ocskay Gáborra mindenki úgy emlékszik vissza, hogy ennek a városnak a sportját valahogy egyedül is megszemélyesítette, abban pedig biztos vagyok a hitem okán, hogy valahol egy szép, mosolygós világból most is segíti a fehérvári sportélet. Amit Palkovics Krisztiánnal ők együtt műveltek a jégen, az felejthetetlen. Emlékszem, amikor Dunaújvárosban lett bajnok a Volán, vagy ugyanúgy,
amikor Szolnokon lett aranyérmes az Alba, a félidőben már énekeltük, hogy "20 perc múlva bajnokok leszünk!", és az is lett a csapat,
de sorolhatnánk a női kézilabda EHF-kupa-döntőt a jégcsarnokban a Győr ellen, tehát tényleg rengeteg dolog van, ami említhető nagy élmény, de Vörös Zsuzsát tényleg kiemelten említsük meg, mert ő az első és egyetlen olimpiai bajnoka Székesfehérvárnak! Ez egy olyan fantasztikus teljesítmény, ami nem csak az ő életében, hanem akár évszázadok múlva is biztos vagyok benne, hogy ennek a gazdag történelmű városnak a legszebb fejezetei között ott lesz, mint óriási eredmény.
A szurkolástól elvonatkoztatva, mit lehet elmondani, mennyire sportos család a Cser-Palkovics Család? Azt tudom, hogy a gyermekeidtől sem áll távol a sport, sőt!
- A fiaim gyerekkoruk óta sportolnak, a lányunk iskolai szinten táncol, úgyhogy a mozgás az része az életüknek, részben a saját egészségükért, szórakoztatásukért, részben a közösségi szellemhez hozzátartozóan sokat tudnak szerintem kapni a sport erejéből fakadóan, és hála istennek mindegyikük nagyon szereti a sportot, tehát mi rendszeresen együtt nézünk sportot, együtt megyünk ki a mérkőzésekre.
Egyébként feleségem, Edina is szereti a sportot és néha el is tud bennünket ebben a tekintetben viselni, gyakran oda ül mellénk megnézni egy mérkőzést, vagy kijön ő is velünk meccset nézni a stadionba, amikor ő is igazi szurkolóvá szokott válni, úgyhogy ez egy jó családi program is. Ugyanez igaz a bátyámékra, náluk szintén mindenki szereti a sportot.
Sokszor együtt vagyunk bérletesek egymás mellett a stadionban, testvéremmel, édesapámmal, aki anyuval ugyanúgy sportot néz mind a mai napig és szerencsére apu jár is velünk ki például focimeccsekre rendszeresen, tehát a sport nagyon sokat tud adni e tekintetben, egy családon belül, városon vagy közösségeken belül, mint ahogy így várjuk most a nyarat, a foci Eb-t, fehérvári és fehérvári kötődésű játékosokkal, akiknek kiemelten szurkolunk.
Fiola Attiláéknak azt hiszem, hogy egy nemzet fog egységesen szorítani és az itteni kivetítőkön sokan nézik a meccseket, sokan lesznek a szurkolói zónákban, majd aztán jön az olimpia is, ami szintén egy különleges sportélmény, sportesemény, úgyhogy én
bízom benne, hogy sikeresek lesznek a magyar sportolók, mert rengeteget tud adni a nemzettudatnak az, ha siker és eredmény van, de legalább ennyire fontosnak tartom, hogy megmutatja azt: igenis van, amiben össze tudunk fogni!
Szokták ránk, magyarokra mondani, hogy képesek vagyunk három-négy féle véleményt megfogalmazva vitatkozni, de az is igaz, hogy amikor nehézség van, akkor össze tudunk fogni, és amikor vannak közös célok, például egy sport eredményért szurkolni, akkor azért is össze tudunk fogni, ami nagyon fontos, mert így tudjuk rávenni a fiatalokat nemzeti érzésre, ezt beléjük nevelni, vagy azt, hogy ők maguk is sportoljanak.
A város sportéletének ezért meghatározó eleme a nyitott tornatermek rendszer, amit a közelmúltban méltán díjazott, kitüntetett szervezőnk, Magony Tamás már két évtizede igazán példás módon szervez, hiszen ez által több tízezer ember sportolási lehetőségét tudtuk megteremteni, köszönet mindenkinek, aki ezekben a programokban részt vesz!
Végül, de nem utolsó sorban: milyen jövőkép rajzolódik ki Székesfehérváron a sport tekintetében? Főleg, hogy most már van Alba Arénánk is.
- Igen, az infrastruktúra nagyon sokat fejlődött, de van még teendőnk, főleg a küzdősportok terén, de akár a tollaslabdát is említhetném és egyéb sportágakat, tehát ezen még kell dolgoznunk. A Sóstói Stadion, az Alba Aréna, az Alba Regia Sportcsarnok felújítása valóban mind-mind olyan, ami azért egy jó alapinfrastruktúrát jelent.
A jó csapataink, klubjaink adottak, nagyon-nagyon sokféle klub és közösség van a városban amelyik sporttal foglalkozik, szinte mindenféle sportot lehet itt űzni. Ez persze konkurenciát is jelent és néha nehézségeket szponzoráció, támogatás, szurkolói nézőszám kérdésekben, dehát ez is ennek a része.
Én nem vagyok annak híve, hogy az önkormányzat mesterségesen döntse el, hogy akkor mostantól egy vagy két sportág legyen itt,
ezt majd eldönti az élet, eldönti a jövőkép, eldöntik a közösségek. A városnak marketingértéke is van a sportból, mint ahogy helyi közösségformáló értéke is, ezekkel élnünk kell tudni.
(Mátay Balázs)
