5 hónapnál régebbi cikk

Túlrendelték magukat a nyárból: Kánikulában rajtolt az EFOTT!
Fehérvár Médiacentrum fotója
SZMB
Túlrendelték magukat a nyárból: Kánikulában rajtolt az EFOTT!

Hivatalosan is elrajtolt szerda délután az idei EFOTT. A Velencei – tó partján 4 napon keresztül 10 zenei helyszínnel, több mint 120 előadóval, illetve több száz nappali sport- és kulturális programmal várja a fesztiválozókat az idei EFOTT, melynek az Óbudai Egyetem az idei házigazdája.

A nyár eddigi legmelegebb hetében rajtolt el az idei EFOTT

Sokan már kora délután belevetették magukat a habokba, ezzel együtt pedig a fesztiválozásba szerdán. A legnagyobb hőségben a legtöbben a fesztivál strandját, vagy egy- egy légkondicinált sátorba szervezett előadást választották.

Vonzó egyetemek, sikeres fiatalok , erős nemzet

Erről már Hankó Balázs beszélt a hivatalos fesztiválnyitón, a kulturális és innovációs miniszter hangsúlyozta:

„A kormány célja, hogy vonzóvá tegye az egyetemeket. Ehhez versenyképességre, identitásőrzésre és közösségépítésre van szükség”

Az EFOTT-nak 48 éves történetével, és mindazzal, amit a kultúra, zene terén tesz, fontos szerepe van mindebben – tette hozzá Hankó Balázs.

A fesztivál szerdától szombatig, 4 napon keresztül 10 zenei helyszínnel, több mint 120 előadóval és több száz nappali sport-és kulturális programmal várja látogatóit. Az idei évben is nagy hangsúlyt fektetnek a nappali aktivításokra és a közösségépítésre.

Újdonság idén a nappali jegy, amely kifejezetten a családok számára kínál kedvező jegyárat és rengeteg programot, köztük a szintén újdonságnak számító House Pikniket is, ugyanakkor több száz nappali sport- és kulturális programmal is várja a fesztiválozókat a Velencei-tó partján az EFOTT.

Hőség elleni óvintézkedésekkel várják a látogatókat
Párakapukkal, rendszeres locsolással, vízosztással és kiemelt orvosi felügyelettel óvja látogatóit az EFOTT a kánikulában. Több mint 1200 négyzetméternyi légkondicionált terület áll a fesztiválozók rendelkezésére, és négyszer akkorára bővítették a Velencei-tó partján található strandot is, mint tavaly.

A július 10. és 14. között, a Velencei-tó partján megrendezett fesztivál csütörtöki napján mások mellett a Wellhello, Beton.Hofi és Krúbi lép fel. Pénteken a Followthe Flow, ByeAlex és a Slepp, valamint Majka veszi birtokba a nagyszínpadot, szombaton pedig többek között Azahriah, Dzsúdló és a Halott Pénz.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek