4 hónapnál régebbi cikk

Fejérből két fa is esélyes az Év Fája versenyen
Fehérvár Médiacentrum fotója
evfaja.hu
Fejérből két fa is esélyes az Év Fája versenyen

Egy fiatal, 23 éves dunaújvárosi ezüsthárs és Lepsény büszkesége, a 173 esztendős kocsányos tölgy is bekerült az Év Fája 2024 versenyébe. A nevezett fák közül egy szakavatott zsűri választotta ki a döntőbe jutókat, a végső győztesről pedig a közönségszavazatok döntenek.

Az Ökotárs Alapítvány által meghirdetett Év Fája 2024 versenyre beérkezett nevezések közül a zsűri kilenc fát választott ki, mely bejutott a döntőbe. A verseny célja, hogy a szervező alapítvány felhívja a figyelmet fáink védelmére, azok sokszínűségére, és mindennapi életünkben betöltött kiemelkedő szerepükre. Az Év Fája verseny 2002-ben Csehországból indult, jelenleg pedig már 15 európai országban rendezik meg. Magyarországon első alkalommal 2010-ben rendezték meg.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a beérkezett nevezések közül egy szakemberekből álló zsűri választotta ki a döntőbe jutott fákat. A kilenc kiválasztott különleges fa közül kettő is Fejérben található, az egyik egy fiatalabb dunaújvárosi ezüsthárs, a másik pedig egy korosabb lepsényi kocsányos tölgy.

A dunaújvárosi ezüsthárs a fák között még ifjoncnak számít, 23 esztendős, magassága 8 méter, törzskerülete 75 cm. A verseny hivatalos oldala így mutatja be a Cimborafa névre keresztelt ezüsthársat:

„A fa különleges eszmei értéket képvisel. A 2003-ban megalakult dunaújvárosi Cimbora klub kis közössége ültette 2004-ben a József Attila Könyvtár előtt lévő parkba, amely jelképezi az összetartozást, és a közös ültetés még jobban megerősítette ezt az érzést. A fa idekerülése: a DVG ZRT. erdészeti üzemének vezetője, Horváth Tibor erdész közreműködésével adományozta a város önkormányzata. Az ültetésnél csatlakozott a kis Cimborákhoz Szendrődi Tibor zöldterületi előadó és Éberhardt Béla nyugalmazott erdőmérnök. A fa köré ülőkék is kerültek, amelyet szintén Horváth Tibor közbenjárásának köszönhetünk, így többször volt alkalma élőszóban mesélni Törökné Antal Máriának, a Cimbora klub vezetőjének a fa alatt egy-egy találkozó alkalmával.
Egyre több szép emlék került az eltelt idő során tarsolyunkba. A fa kapott egy fafaragó művésztől, Nyitrai Mihálytól egy fabaglyos emléket, melyen a klub alakulásának évszáma, 2003 és a Cimborafa felirat látható.”

A verseny másik Fejérből érkezett döntőse Lepsény legősibb fája, a 173 éves kocsányos tölgy, melynek magassága 23 méter, törzskerülete 552 cm. A fát a Lepsényi Fekete István Általános Iskola természettudomány szakköri csoportja nevezte, a versenyre küldött bemutatása így szól:

„A facsemetét 1851-ben ültették el a Nádasdy-kúria mellett kialakított kis botanikus kertben. A kocsányos tölgy azóta is az épület déli sarkánál áll. Korabeli források „Szép Ilonka fának” is nevezik. 1948. július 1-jén a kúria épületében megnyílt a település óvodája. Így a tölgyfa sok-sok kisgyerek életének részévé vált. Örömmel másztak fára a kicsik és egy-egy ág hintaként is bevált. Nyáron a nap nagy részét a nagy fa árnyékában töltötték, ahol babaház is épült. A segítségével megismerték a növények fejlődését, madarak, bogarak, rovarok életét. Télen gyönyörködhettek a havas fa szépségében. Az óvoda 1981-ben új épületbe költözött és a Nádasdy-kúria azóta lakatlan. Az épület felújítása megkezdődött, ám több mint tíz éve a munkálatok leálltak és jelenleg a terület gondozatlan. Mi az oka, hogy természettudományi szakköri csoportunk jelöli az év fája versenybe a lepsényi kocsányos tölgyet? Elkötelezettek vagyunk a természeti kincsek, az erdők, az őshonos növényfajok megóvása mellett. A fa közelében egy szabadidős park kialakítását tervezi az önkormányzat és szeretnénk felhívni a falu minden lakosának figyelmét, hogy a közelben milyen érték rejlik.”

A két Fejérből döntőbe jutott fa hét további csodás fával verseng az Év Fája 2024 dicsőséges címéért.

Szavazni ide kattintva lehet, a szavazás július 1-től október 1-ig tart, jelenleg a dunaújvárosi Cimborafa a 4., a lepsényi kocsányos tölgy az 5. helyen áll.

Idő még van bőven, egy-egy szavazattal járuljunk hozzá, hogy Fejér két csodás fája közül valamelyik érdemelje ki az Év Fája 2024 címet!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek